ARTEMISZ

ARTEMISZ

Havi előfizetési díj: € 30

Összes profit

€ 31 636

Havi átlag profit

€ 458

Ha az elmúlt 12 hónapban követted
volna az ARTEMISZ csoportot,
akkor a nyereséged
€ 3 411
 lenne!

Az Artemisz VIP 🏀 több mint 6 éve folyamatosan működő és hosszú távon bizonyító kosárlabdás VIP-csoport, amelynek egyik legfontosabb tippadója évek óta meghatározó tagja az Artemisz csapatának. A nyári időszakban a fő bajnokságai közül több szünetelt, ezért érthetően kevesebb ajánlás érkezett tőle, most azonban újra indulnak a kosárlabda-ligák, és ezzel együtt a tippmennyiség is visszatér a megszokott szintre. A tippadó elsősorban azokból a nagyobb és közepes ligákból küldi az ajánlásait, amelyekben az elmúlt években a legerősebb eredményeket érte el. Ezek jellemzően szélesebb körben elérhető, könnyebben fogadható piacok, ezért az Artemisz egyik legnagyobb előnye a jó követhetőség. A tippek kizárólag mérkőzés előtti, pre-match single fogadások lesznek, amelyek általában jóval a mérkőzés kezdete előtt érkeznek, így nem szükséges minden ajánlásnál néhány percen belül reagálnod. Ettől függetlenül természetesen itt is érdemes lehetőség szerint minél hamarabb megfogadni a tippeket, hogy az eredetihez közeli oddsot és line-t kapd. A szezon beindulásával ismét rendszeresebb és nagyobb tippszámra lehet számítani, miközben továbbra is a minőség marad az elsődleges szempont: nem azért érkezik tipp, hogy minden nap legyen fogadás, hanem akkor, amikor a tippadó a legerősebb ligáiban valódi értéket talál. Ha olyan kosárlabdás VIP-csoportot keresel, amely hosszú évek óta bizonyít, könnyebben követhető, pre-match tippekre épül, és profi elemzői munkát kapsz készen, az Artemisz az egyik legerősebb választásunk. Kezdd el követni az Artemisz VIP-et 50% kedvezménnyel az első előfizetésedre, és készülj velünk a most induló kosárlabdaszezon legjobb lehetőségeire.
E

Sportág

Kosárlabda

E

Tippmennyiség

Átlag 60 db / hó

E

Tétméret

Azonos tét (flat)

E

Fogadóirodák

Vegas.hu, TippmixPRO, (egyéb)

E

Előfizetés időtartama

30 nap (bármikor indítható)
E

Tippek típusa

Mérkőzés előtti single

E

Fogadási típusok

Győzelem, Pont alatt/felett, Hendikep
E

Profitgarancia

A gyenge időszak esetén ingyenes tagság

Miért érdemes az Artemisz csoportot választanod?

Profi elemzők

A csoport tippjeit hivatásos sportelemzők adják, akik több évre visszamenőleg hitelesített statisztikával rendelkeznek, és folyamatosan stabil eredményeket hoznak.

Hiteles statisztikák

Minden kiadott tipp automatikusan bekerül a tipptörténetbe, és általában egy napon belül kiértékelésre kerül. Az aktuális és a korábbi hónapok teljes tipptörténetét bármikor elérheted a weboldalon.

Szakmai háttér

A szolgáltatás az én több mint 13 éves hivatásos sportfogadói tapasztalatomra épül. Nyereséges sportfogadóként megmutatom, mit, hol és hogyan érdemes fogadni ahhoz, hogy veszteséges szerencsejátékosból, nyereséges profi lehess.

Reális profitelvárás

A statisztikák alapján hosszú távon átlagosan 10–15 tét profit érhető el, de az egyéni eredmény függ a reakcióidőtől, a használt irodáktól és a stratégia követésének pontosságától.

Tanulási lehetőség

A tippek mellé kapsz egy részletes Fogadási Útmutatót, amely bemutatja a profi sportfogadás teljes folyamatát – az első lépésektől, a bankrollkezelésen át, egészen a tudatos és nyereséges fogadásig.

Profitgarancia

A sportfogadásban elengedhetetlen a hosszútávú gondolkodás, mert a rövid távú ingadozások természetesek. A megfelelő tétkezelés védi a bankrollt, a Profitgarancia pedig segít átvészelni a gyengébb hónapokat. (ingyenes tagság)

KEZDD EL MOST!

Ha csatlakozol, nem csak tippeket kapsz, hanem egy nyereséges rendszert, amely több mint egy több mint egy évtizedes tudásra és tapasztalatra épül, így a kezdők és haladók is könnyen követhetnek. Indítsd el az első hónapod most 50% kedvezménnyel, és tapasztald meg, milyen érzés profi szinten fogadni!

Az Artemisz csoport legfontosabb statisztikái

Összes profit

€ 31 636

TALÁLATI ARÁNY

59.99 %

Havi átlag profit

€ 458

ROI

13.77 %

Bankroll növekedés

3163.60 %

Havi átlag tippszám

111

Ha az elmúlt 12 hónapban követted volna az ARTEMISZ csoportot, akkor a nyereséged € 3 411 lenne!

A € 31 636 profitig vezető út

3163.60 %  bankroll növekedés 2021.01. óta

PROFITGARANCIA AZ ARTEMISZ CSOPORT EREDMÉNYEIRE

Kövesd a csoportot hosszabb távon és vedd igénybe a PROFITGARANCIÁT, ha a csoport épp nem tudott profitban zárni!

A LEGGYAKRABBAN ELŐFORDULÓ KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
A SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATBAN

Melyik ligákra érkeznek a tippek?

Az Artemisz VIP csoportba elsősorban közepes ligás/piacos kosárlabda tippek érkeznek a világ minden tájáról. A csoport fő tippadója főként azokra a bajnokságokra koncentrál, amelyekben az elmúlt években a legerősebb és legstabilabb eredményeit érte el. A szezon beindulásával egyre több európai, amerikai és más nemzetközi kosárlabda-bajnokság kerül vissza a kínálatba, így rendszeresen érkeznek tippek a tippadó legerősebb ligáiból.

Előfordulhat e veszteséges hónap?

Természetesen igen, igaz nagyon ritkán. Ezt teljesen normális, hiszen a profit ingadozik és lehetetlen minden hónapot pluszban zárni, bármennyire jó tippadóról is beszélünk. Ezért is fontos megérteni azt, hogy a sportfogadás nem pár hétről, vagy egy-két hónapról szól, illetve azt, hogy a profit ingadozás miatt kell nagyon tudatosan megválasztani a tétméretet! Tehát ha azt várod, hogy minden hónap profitban zárjon a csoport csalódni fogsz, mivel ilyen nem létezik! De ha több hónapot követed ennek a csoportnak a tippjeit akkor biztos lehetsz benne, hogy elégedett leszel az elért eredménnyel! A minőségi tippek semmit sem érnek megfelelő stratégia nélkül, hiszen az önmagában még nem garancia a profitra! Tehát kiemelten fontos, hogy kövesd a választott csoport leírását, illetve az általunk biztosított stratégiát, amelyet „Fogadási útmutató” néven találsz weboldalunkon a saját fiókodban!

Mennyi tipp érkezik egy adott hónapban?

A csoportba kiérkező tippek mennyisége havonta változó (Avg 60db), ezért átlag tippszámról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a feltüntetett átlag tippszámnál jöhet több is, illetve kevesebb is, hiszen ezt rengeteg dolog befolyásolja (pl. a tippadó aktivitása, fogadóirodák hibáinak mennyisége, meccskínálat stb.) így hasonlóan, mint a profitot, a tippmennyiséget sem lehet előre pontosan meghatározni. Az átlag tippszám egy kiindulási pont, ami megmutatja azt, hogy ha valaki hosszabb távon követi a csoportot akkor mennyi tippre számíthat átlagosan hónapokra lebontva.

Van olyan nap amikor NEM érkezik tipp, sőt több ilyen nap is lehet egymás után! Minőségi tippeket akarunk fogadni nem mennyiségit, ezért légy türelmes!

Melyik fogadóirodában lehet megtenni a tippeket?

Fontos tudni: a tippek nem hazai „konyhán” készülnek – profi sportelemzők küldik őket a világ minden tájáról. Ezek nem a magyar irodák kínálatára készülnek, hanem a legjobb nemzetközi irodák ajánlatai alapján, ahol a legszélesebb fogadási kínálatot és legjobb oddsokat érik el.


A VIP csoportjainkba érkező tippekhez elsősorban a Vegas.hu használatát javasoljuk – már ezzel az egy irodával is stabil havi profitot érhetsz el.


A TippmixPro-t érdemes kiegészítő irodaként használni, mert így nagyobb mérkőzéskínálatot tesz elérhetővé, és gyakran jobb oddsokat kínál, így javíthatod az átlagoddsodat – ami hosszú távon több profitot jelent.


Fontos: aki csak egy irodát használ, az lemond a profit egy részéről – gyakran csak a kényelem miatt. Ha komolyan gondolod, legyen legalább két irodád (TippmixPro + Vegas.hu), így jobb oddsokat kapsz és kevesebb tippet hagysz ki. A szelvényes Tippmix (Tippmix.hu) használata esetén válaszd inkább a könnyebben követhető csoportokat: Morpheus, Hermész, Árész.


A „Hol fogadj?” oldalon részletes útmutatót és regisztrációs segédletet találsz az alternatív irodákról. Ha a legtöbbet akarod kihozni a tippekből, a megfelelő eszközökre is szükséged lesz – itt nem a megszokás, hanem az eredmény számít. – A profitábilisan és megbízhatóan használható fogadóirodák listája: Link


TIPP: Minél több tippet fogadsz meg, és minél gyorsabban reagálsz, annál nagyobb lesz a profitod. Ha lassabb vagy, a kiegészítő irodák segíthetnek ledolgozni a hátrányt. Aki több (és jobb) irodát használ, többet keres – pont.

Mekkora tétmérettel kell megfogadni a tippeket?

Minden tippet azonos tétmérettel kell megfogadni! Előfordulnak hosszabb nyerő és vesztő sorozatok is ezért mindenképp kövesd a Fogadási útmutatót és az ott leírtak szerint válassz tétméretet!

Milyen gyorsan szükséges reagálni a kiérkező tippekre?

A legoptimálisabb természetesen az, ha viszonylag gyorsan tudunk reagálni, hiszen minőségi tippek fogadása esetén, a fogadóirodák idővel korrigálni fogják az oddsokat / esélyeket, így csökkentve egy adott tippben lévő értéket. Tehát minél gyorsabban fogadsz, minél jobb feltételekkel, annál nagyobb lesz a profitod! A csoport azok számára is profitképes, akik nem tudnak azonnal reagálni az érkező tippekre, mivel azokat még minimális oods/line eltéréssel is fogadhatjuk, ezért valamivel több idő áll rendelkezésre a fogadáshoz. Az érkező tippek alatt találod a fogadási segédletet, amely leírja hogyan fogadj oddsváltozás esetén! Ha a tippekre gyorsan tudsz reagálni, ne is gondolkozz tovább, mivel a csoport a legtöbb esetben profittal zárja a hónapot, de célszerű azért legalább 30-60 percen belül megfogadni a tippeket.

TIPP: Ha lassabb reakcióidővel rendelkezel, vagy csak tovább szeretnéd növelni a profitodat, akkor érdemes több fogadóirodát használni, és mindig ott fogadni a tippet, ahol a legjobb oddsot kapjuk, aminek köszönhetően az átlagprofitunk növekedni fog. Hol fogadj? Link 

.

Mekkora profit érhető el az Artemisz csoporttal?

A BetCrew.Pro VIP csoportok korábbi eredményei a weboldal profittáblázatában láthatók. Minden tippadónk 3. fél által hitelesített statisztikával rendelkezik, így pontosan követheted, milyen eredményeket értek el az elmúlt hónapokban és években. A profittáblázat mutatja meg, mit tudnak a tippadók – én pedig azt, hogyan érheted el velük a legjobb profitot. Az, hogy te milyen eredményt érsz el, a hozzáállásodon és a fogadási paramétereiden múlik. A profit mindenkinél eltér, attól függ, milyen hosszú távon követi a csoportot, mennyi tippet fogad meg, és mennyire gyorsan reagál. Egy hónap alapján nem lehet valós következtetést levonni, mert a profit ingadozik: lesznek gyengébb és erősebb hónapok is. A reálisan elérhető hosszútávú havi átlagprofit 10–15 tét között mozog – a gyorsabb reakció és több fogadóiroda használata pedig tovább növelheti ezt az eredményt.

Fogadj úgy, mint a Profik! Nyerj úgy, mint a Profik!

ÉRDEKEL MÁS VIP CSOPORT IS?

A legkedveltebb csoportjaink

Artemisz VIP csoport
ARTEMISZ

ARTEMISZ

Összes profit

€ 31 636

TALÁLATI ARÁNY

59.99 %

Havi átlag profit

€ 458

ROI

13.77 %

Apollon VIP csoport
Apollón csoport

APOLLÓN

Összes profit

€ 13 356

TALÁLATI ARÁNY

55.69 %

Havi átlag profit

€ 194

ROI

7.33 %

Poszeidón VIP csoport
Poszeidón

POSZEIDÓN

Összes profit

€ 22 194

TALÁLATI ARÁNY

57.91 %

Havi átlag profit

€ 322

ROI

15.32 %

A jelen oldalon található statisztikák és adatok az ARTEMISZ csoport korábbi teljesítményén alapulnak, az ajánlott kezdő bank használatával,
amely € 30 tétmérettel, és € 1000 bankrollal lett számolva. A múltbeli teljesítmény nem garantálja a jövőbeni eredményeket.
Ez a leírás tájékoztató jellegű a változatás jogát fenntartjuk!