Így érj el több profitot

Annak érdekében hogy a lehető legjobb profitot érjük el a BetCrew.Pro VIP csoportjaival, fontos hogy biztosítsuk azokat a fogadási feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy maximalizáljuk az elérhető profitot!

 

🏆 A BetCrew.Pro szolgáltatása úgy működik, hogy én, profi fogadóként megmutatom neked azt, hogy milyen tippeket, hol és hogyan kell megfogadnod ahhoz, hogy szinte havi rendszerességgel profitálj. Az elmúlt 8 évben pontosan láttuk azt, hogy aki lemásolja amit csinálok és betartja a szabályokat, az bizony több százezres, vagy több milliós bankrollt épített fel viszonylag rövidebb időn belül. Mégis vannak néhányan a csoportban akik nem képesek ezekkel a tippekkel profitálni, és nem látják be azt hogy ez a dolog csak akkor működik hatékonyan ha komolyan veszed, és elfelejted az önálló döntéseket és akciókat!

⏰  Az idő pénz! Ha neked nincs időd vagy lehetőséged arra hogy a tippeket minél gyorsabban megfogadd, akkor akkor ez csökkenti az általad elérhető profitot! Nem a tippek rosszak, nem a szolgáltatás lassú, nem a fogadóiroda csal, csak egyszerűen ha órák múlva fogadsz, akkor az irodák korrigálják az oddsokat és így jóval kevesebb érték lesz a tippekben, így az általad elért profit is csekélyebb lesz. Ha van lehetőséged gyorsabban reagálni, akkor tekints a sportfogadásra úgy mint a munkára, és dolgozz meg a több pénzért úgy hogy próbáld mielőbb megfogadni a tippeket! Ha pedig ez nem kivitelezhető a munkád, a suli vagy az élethelyzeted miatt, akkor az elvárásaidat is ennek fényében alakítsd, hiszen az általad elért profit így kevesebb lesz mint azé aki gyorsabban reagál a tippekre.

🤓  A tudás hatalom! Ha megnézed a weboldalunkat, láthatod hogy mennyi de mennyi szakmai cikk, segédlet, blogbejegyzés érhető el, amelyek célja az hogy segítsen neked profi és eredményes sportfogadóvá válni! Oké, de mindez semmit sem ér, ha nem olvasod el! Ráadásul ha elolvasod az még nem elég, mivel az ott leírtakat követni is kell! Megértem ha valaki nem szeret olvasni vagy tanulni, de ezt most nem a tanár kedvéért teszed, vagy hogy jó jegyet kapj, hanem azért hogy minél többet tudj ami által több pénzt fogsz tudni nyerni! Ez ennyire egyszerű!

📝  Visszajelzések és kérdőív! Szeretnél még több profitot, még jobb eredményeket, még több segítséget ahhoz, hogy növelhesd a profitodat? Akkor a hónap végén kiküldött kérdőíveket töltsd ki, minden egyes csoportra amit követsz külön külön! Miért érdemes ezt megtenni? Egyrészt mert ebből egyből tudom, hogy aki rászánta azt az 1-2 percet arra hogy kitöltse a kérdőívet, az tényleg komolyan gondolja és szívesebben segítek neki. Másrészt a kérdőívek segítségével, folyamatosan tudom növelni a csoportok eredményességét, követhetőségét, illetve látom az elkövetett egyéni hibákat amire még időben fel tudom hívni a figyelmedet és nem fog elfolyni tőled a profit. A kérdőíveket összegezve pedig kiderül hogy hol követitek el a legtöbb hibát, amelyre tudok készíteni el segédletet amit felhasználva tovább növelheted a profitot. Tehát a kérdőív kötelező mindazoknak akik a profit miatt vannak itt!

❓ A tippek értelmezése és keresése! Főleg újabb tagoknál gyakori az, hogy nem értik a tippet vagy épp nem találják meg a fogadóirodánál. A probléma igazából az hogy a tippek alatti fogadási segédletet, illetve a fogadási útmutatót nem olvassák el és nem használják. Sokan írják hogy ők már 10-15 éve fogadnak és mindent tudnak… Na a legtöbb gond velük szokott lenni mivel mindig kiderül, az hogy valaki régóta fogad az nem jelenti azt hogy tudja mit kell csinálnia! Ezt általában nagyon egyszerű kideríteni.. Csak meg kell kérdezni, hogy eddig hány millió Ft volt a tiszta profitja. Ilyenkor kiderül hogy inkább veszteségről beszélhetünk, nem pedig profitról. Tehát a legjobb megoldás az ha szemléletmódot váltasz és követed a weboldalon leírtakat!

💰 Hol fogadjuk meg legprofitábilisabban a tippeket? Mostanra már nyílt titok hogy a fogadóirodák nem nagyon szeretik a nyerő és tudatos sportfogadókat, és meg is tesznek mindent annak érdekében hogy ellehetetlenítsék őket. Tehát egy idő után korlátozzák a max tétméretet pár száz forintban, vagy épp gyengébb oddsokat adnak számodra! Mondhatjuk azt is hogy harc van a profitért a fogadóirodák és a sportfogadók között. Mi profi fogadók pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan irodákat használjunk, amelyek kínálata és az oddsai megfelelnek a számunkra! Tehát felejtsd el azt hogy: „Én csak egy irodánál fogadok” Ne légy lusta 2 percet rászánni arra, hogy regisztrálj egy másik irodát is, és így szinte minden tippet megfogadhatsz ráadásul jobb feltételekkel, ami több profitot jelent. Hol érdemes fogadni? Tudj meg többet: Link A BetCrew.pro nem kényelmes vagy hobbi fogadóknak van, hanem azoknak akik pénzt akarnak keresni a sportfogadással, de ezért hajlandóak is tenni! Mint említettem ha profitot akarsz, akkor azt csinálod amit mondok! Lehet elsőre nagyképűnek tűnik ez a mondat, de több mint 13 éve dolgozom hivatásos sportfogadóként kiemelkedő eredményekkel, ráadásul az elmúlt 7 évben bizony több száz ember köszönheti azt hogy veszteséges fogadóból, profi és eredményes sportfogadóvá vált. Tehát érdemes hallgatni rám illetve elolvasni mindent amit eddig írtam… 😉 

Hogyan lehet minden hónapot profittal zárni?

Hogyan lehet minden hónapot profittal zárni?

A legfontosabb dolgunk, mielőtt elkezdünk követni egy tippadót, vagy egy tippadó csoportot az, hogy tisztázzuk magunkban mit is szeretnénk pontosan elérni, illetve hogy mit várunk el az adott szolgáltatástól! Ha irreális elvárást támasztunk, akkor az akár komoly veszteséget is okozhat számunkra!

Egy gyakori irreális elvárás: „Szeretnék minden hónapban profittal zárni!” Ez nem lehetséges, hiszen a profi sportfogadás eredménye nem egy fix munkabér, amely minden hónapban megérkezik! A profi sportfogadás inkább egy befektetés, amelynek az értéke hónapról-hónapra ingadozik! A legtöbb hónapban emelkedik, de van néhány hónap amikor csökken! Tehát hosszú távon összességében profitot hoz, de ha kiragadunk belőle egy rövidebb gyengébb időszakot, akkor az bizony lehet épp veszteséget fog mutatni. 

Nézzünk egy példát: Követjük az egyik csoportot hosszabb távon, amellyel a következő havi profitokat értük el: Január -11 tét veszteség, Február 8 tét profit, Március 30 tét profit, Április 10 tét profit, Május 15 tét profit, Június -12 tét veszteség. Ez összesen 40 tét profit, ami azt jelenti, ha 2,5%-os fix tétmérettel fogadtunk akkor megdupláztuk a bankrollunkat! Pedig két veszteséges hónapunk is volt! Ki nem tudta megduplázni a bankrollját azok közül, akik követték a tippeket? Aki az első havi vesztség után abbahagyta a tippek követését, vagy az aki a profitos hónapok alatt folyamatosan növelte a tétméretét, majd az utolsó gyenge hónapba a legnagyobb tétmérettel szaladt bele és így elégette az addig elért profitot! Ez egy nagyon tanulságos példa és rengetegen megfizetik a tanulópénzt ezzel kapcsolatban! Most itt a lehetőség, hogy ne a saját hibádból tanulj, hanem másokéból!

Mint minden tippadónál, vagy tippadó csoportnál ingadozik a profit, amely egy teljesen normális dolog. Mindaddig amíg hegymenet van örülünk, amikor pedig épp lejtmenet akkor már kevésbé vagyunk vidámak. De ezeket az érzelmeket ki kell zárni a profi fogadásból, hiszen ezek hatására követjük el a legtöbb hibát, amelyek bizony sokba kerülhetnek!

Tehát magát a tényt, hogy a profit ingadozik és hogy vannak erősebb és gyengébb időszakok, egyszerűen el kell fogadni! Minőségi tippek követése esetén, erősebb időszakból több van, mint gyengébből és emiatt kizárólag hosszútávon tudunk biztos és magas profitot elérni! Aki elkezd követni egy csoportot, nem biztos hogy az első hónapot profittal fogja zárni, hiszen ez attól függ, hogy épp milyen időszakban csatlakozik. Ha épp hegymenet van örül, ha épp lejtmenet akkor kevésbé, de mint mondtam az érzelmeket ki kell zárni és tudatosan kell fogadni! De ha hosszabb távon követjük a választott csoportot, akkor a néhány gyengébb időszak mellett, jóval több erős időszakkal fogunk találkozni és ezek együttese jelenti a profitot számunkra.

Függetlenül attól, hogy valaki hosszabb, vagy rövidebb ideje követi a csoportot, fel kell készülni a profit ingadozásra, hiszen ez biztosan be fog következni! Ezt a felkészülést pedig a tétkezelési stratégiának azaz bankrollmenedzsmentnek hívják! Ha ezt nem csinálod jól, vagy eltérsz tőle, akkor nagy eséllyel nem leszel hosszú távon eredményes sportfogadó! Megfelelő bankrollmenedzsment nélkül nincs profi és eredményes sportfogadás! A helyes tétméret választásról és a bankrollmenedzsmentről a Fogadási útmutató 3-4 pontjában olvashatsz!

A sportfogadók 95%-a veszteséges hosszútávon! Ennek két fő oka van! 1.) Nem megfelelő minőségű tippeket fogadnak. 2.) Nem tartják be a bankrollmenedzsmentet.

A minőségi tippekről mi gondoskodunk, mivel a világ legjobb tippadóinak tippjeit biztosítjuk számotokra VIP csoportjainkban, akik az elmúlt években mind kiemelkedő eredményeket értek el! A bankrollmenedzsment szigorú betartása pedig a TI feladatotok! Ha ezt nem teszed meg, az olyan mintha egy Ferrarit becsukott szemmel vezetnél! Nem a Ferrari lesz a hibás ha nekimész a falnak!

De mi történik azokban a hónapokban amikor egy adott hónap veszteséggel zárul?

Talán rosszabb tippeket küld a tippadó? Kevésbé végez minőségi munkát? Mégsem ért ehhez a szakmához és eddig csak szerencséje volt? Felesleges összeesküvés elméleteket gyártanunk, hiszen ennél jóval egyszerűbb az oka van a dolognak! Tippadóink többsége 60% körüli találati aránnyal rendelkezik, amellyel kiemelkedő eredményeket érhetünk el és egy év alatt többszörözhetjük a bankrollunkat. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tippek 40%-a veszíteni fog! Azaz 1000 db tippből, lesz 600 db nyertes és 400 db vesztes! A nyertes-vesztes tippek nem arányosan érkeznek, azaz lesznek olyan rövidebb, vagy hosszabb időszakok amikor vagy a nyertes vagy a vesztes tippek feltorlódnak és ezek okozzák azt, ha egy hónap éppen kiemelkedő profittal vagy épp veszteséggel zár. A bejegyzés elején írt példa pont ezt mutatta meg, hogy habár a profit ingadozik a minőségi tippek biztos profitot hoznak hosszabb távon! KIVÉVE HA NEM JÓL VÁLASZTOD MEG A TÉTMÉRETEDET, VAGY ÉPP NEM MEGFELELŐEN ALKALMAZOD A TÉTKEZELÉSI STRATÉGIÁT!

Gondolkodj hosszú távban és fogadj tudatosan!

 

 

A vesztes tipp is jó tippnek számít?!

A vesztes tipp is jó tippnek számít?!

A profi sportfogadásnak a nyertes tippek, ugyanúgy részei mint a vesztesek! De attól, hogy egy tipp vesztes lesz, még nem jelenti azt, hogy a tippadó elemzése rossz volt, hiszen ő az esélyekre fogad!

Ez a meccs ismét az ékes bizonyítéka annak, hogy a sportfogadással csakis hosszú távon szabad tervezni és foglalkozni, mert nincs tuti tipp, csak a tudatos sportfogadás hoz eredményt, ahol a megfelelő stratégia betartása mellett, minőségi tippekre fogadunk, amelyeknél nagy nyerési esélyünk van.

Ha megnézitek a meccs statisztikáit látható hogy a portugál csapatnak minimum két góllal kellett volna nyernie. De hiába a sok helyzet, a kihagyott portugál büntető, mégis 1-1 lett a végeredmény. Lehet vitatkozni hogy pl a meccs végén valóban büntetőt ért e az a kezezés amellyel egyenlített Irán, de ennek igazából nincs jelentősége. (ezt gondolta a bíró is hogy a meccs végén már befújhatja mert a továbbjutás szempontjából nem számít.)

Akkor most ez a tipp rossz volt? Tehetjük fel a kérdést.. De a válasz sokak számára meglepő lehet: A tipp tökéletes volt a profi fogadók számára akik hosszú távon gondolkoznak, és ismerik a variancia fogalmát.

Hogy miért?
Mert a portugál csapat 100 meccsből minimum 65-70 alkalommal biztosan megverné Iránt. Azaz 65-70% felett az esély a nyerésre. Tehát ,ha te profi fogadó vagy és hosszútávon csak ilyen mérkőzésekre fogadsz, ahol ekkora esély van a nyerésre, akkor a tippek biztosan profitot hoznak összességében. A lényeg tehát az, hogy a tippadó feladata/munkája kiválasztani azokat a tippeket ahol jó esély van a nyerésre! Pl. A legjobb tippadók 60-65%-os találati aránnyal rendelkeznek hosszú távon. De ezt nem azt jelenti hogy a tippjeik 35-40% rossz volt, vagy épp gyengébben dolgoztak! A vesztes tippek mögött ugyanaz a tudás, minőség, munkaidő stb. van mint a nyertesek mögött! De mint ebben a példában is láthatjátok, hiába, volt sokkal jobb a Portugál csapat, hiába szól a statisztika a több gólos Portugál győzelem mellett, mégsem történt meg. Annak ellenére nem hogy a fennálló információk alapján a tippnek nagy eséllyel nyernie kellett volna! De az eredményt sok külső tényező befolyásolja, mint pl egy büntető, egy lesgól, egy kiállítás, vagy épp pont nem megy a csapatnak aznap. De ha mindig az esélyesebbre fogadunk (megfelelő odds mellett) akkor hosszú távon biztos profitot fogunk elérni!

A weboldalunkon sokszor olvashatjátok, amikor arról arról írok, hogy a legjobb tippadóknak is lesz mínuszos hónapja, aminek pedig az az oka, hogy hiába adnak jó nyerési eséllyel rendelkező tippeket, néha előfordul, hogy az ilyen és ehhez hasonló tippek összetorlódnak, és ennek következtében egy adott hónap (időszak) veszteséget hoz. (Természetesen itt a profi, hivatásos és nagyon jó tippadókról van szó, nem pedig a hobbi facebookos szerencsevadászokról illetve hasonló társaikról)

Viszont hiába lesz gyenge hónapja egy ilyen tippadónak, mivel többségében profitos hónapjai vannak, azok bőven fedezik ezt a kis visszaesést azaz kompenzálják azt, és a követők szép profitot tudnak elérni ha több hónapot vizsgálunk egyben (Hosszútáv). Legalábbis azoknak, akik megértik, hogy rövid távon a szerencse befolyásolhat, de hosszú távon a tudás és a profizmus dominál. 

 

Szerencsejátékosok vs Profi Sportfogadók

Szerencsejátékosok vs Profi Sportfogadók

Miért nem nyersz a sportfogadással? – És mit tehetsz ellene!

Sokan teszik fel a kérdést: „Miért van az, hogy hiába fogadok rendszeresen, mégsem tudok igazán pénzt keresni?”
A válasz egyszerűbb, mint gondolnád: mert a legtöbb esetben magadban kell keresned a hibát.

Ez nem rossz hír, hanem jó hír. Hiszen ha rajtad múlik, akkor rajtad is múlik a változás.

Ebben a bejegyzésben átnézzük, miért téved a legtöbb fogadó, hogyan kerüld el a leggyakoribb csapdákat, és hogyan tehetsz meg az első lépéseket a profi sportfogadóvá válás felé. Megosztok veled gyakorlati példákat, motiváló történeteket, és olyan szakmai tippeket is, amiket könnyen megérthetsz és alkalmazhatsz – akár kezdőként is. A cél, hogy ne csak olvass, hanem inspirálódj, és tényleg változtass! Ha eddig veszteséges volt a fogadásod, itt a lehetőség, hogy átválts nyereséges útra – és én, mint 13+ éve profi sportfogadó, mutatom, hogyan.


A legkönnyebb kifogást keresni

Tipikus mondatok, amelyeket mindenki hallott már:

  • „A bíró megint elcsalta a meccset!”
  • „Ez tuti bunda volt!”
  • „A játékosoknak nincs motivációjuk!”
  • „A fogadóiroda úgyis csal!”

És a lista folytatható. De őszintén: ezek csak kifogások. A valóság az, hogy bárki tud vesztes tippet magyarázni, de ettől a bankrollod nem nő. A siker mindig abból fakad, hogy hogyan kezeled ezeket a helyzeteket, és hogy mennyire tudsz rendszerben gondolkodni.

Például képzeld el Jánost, aki évekig így magyarázta a veszteségeit. Aztán rájött, hogy ha saját maga elemzi a hibáit (pl. miért fogadott érzelmi alapon), akkor elkezdett javulni. Te is megteheted ezt – és ez motiváló, mert a felelősségvállalás az első lépés a profivá váláshoz! Ha eddig szerencsejátékosként veszítettél, itt az idő, hogy profi szemlélettel nyerj.


Tippmix vagy online?

Itt érdemes tisztázni valamit, amit sokan félreértenek.

  • Tippmix.hu (papíros/szelvényes, online vagy lottózóban feladva): Itt sajnos még mindig nagyon kedvezőtlen a helyzet. Az oddsok általában 10–15%-kal rosszabbak, mint amit a nemzetközi online irodáknál találsz. Ez pedig hosszú távon óriási mínuszt jelent, hiszen hiába találod el a tippeket, az alacsonyabb szorzók lassan „megeszik” a profitod.
  • TippmixPRO: Ez már teljesen más történet. Az elmúlt években sokat fejlődött, és bár nem mindig veszi fel a versenyt a legjobb külföldi irodákkal, de sok esetben teljesen vállalhatóan használható. Ezért ma már nem lehet egy kalap alá venni a régi Tippmix-el.

Ha tehát valaki még mindig ragaszkodik a klasszikus papíros Tippmixhez, tudnia kell, hogy hosszú távon a veszteség gyakorlatilag garantált. De ha online platformon játszol (akár TippmixPRO-n, akár más irodánál), már van esélyed tényleg rendszerben profitálni. Például, ha évente 100 fogadást teszel, az a 10-15% odds-különbség akár több tízezer forintos mínuszt jelenthet – mintha mindig kicsit drágábban tankolnál ugyanazért a benzinért. Motiváló, ugye? Váltás online-ra, és máris előnyben vagy! Ha pedig profi tippeket keresel, a BetCrew szolgáltatásával ezt mind megkapod, ahol én magam is ugyanazokat az irodákat használom, amiket ajánlok.


Miért nem segít 135 Facebook csoport?

Láttál már olyat, hogy valaki 10-15 tippmixes vagy Telegram-csoportban van egyszerre?
Napi szinten kapja a tippeket, tele van a fal „szuperbiztos” ajánlásokkal… aztán a végén sorra bukik a kombinált szelvényekkel.

Miért van ez?
Mert nem azon múlik a siker, hány tippet kapsz, hanem azon, kinek a tippjét teszed meg – és hogyan. Egy rossz tippadó követése pontosan olyan, mintha a saját ötleteidet játszanád meg, csak még pénzbe is kerül.

A közösségi csoportok tele vannak „nyerő szelvényekkel”, de ezek gyakran csak rövid távú szerencsék. Itt jön be a variancia: az ingadozás, ami miatt akár hetekig nyerhetsz, aztán jön a bukósorozat. A profik ezt tudják, és nem kapkodnak – te is megtanulhatod, hogy ne dőlj be az illúziónak! Ha igazi, hosszú távon nyereséges tippeket akarsz, jobb, ha olyan szolgáltatásra bízod magad, mint a BetCrew, ahol én magam válogatom ki a világ legjobb sportelemzőit, akiket kipróbáltam, és akiknek a tippjeit én is fogadom.


Tisztázd, mit akarsz!

Az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak:

  1. Szenvedélyből fogadsz, csak az adrenalin miatt? Akkor hajrá, játssz, élvezd a meccseket – de tudd, hogy ez egy drága hobbi lesz. Nem a nyereségről szól, hanem a szórakozásról.
  2. Valóban pénzt akarsz keresni? Akkor viszont felejtsd el a mókolást, a tétduplázós stratégiákat, a szerencsére épített ötleteket. Ha profiként akarsz játszani, akkor szigorú szabályokat kell követned.

Ez a választóvonal. Aki az első kategóriába esik, az játszik. Aki a másodikba, az dolgozik – csak a „munkahely” ezúttal egy fogadóiroda. Például András, aki régen hobbiból fogadott, ma már havi profitot termel, mert átváltott a profi gondolkodásra. Te is lehetsz ilyen! A BetCrew VIP csoportjaiban pontosan ezt a váltást segítem: a veszteséges szerencsejátékból nyereséges befektetés lesz.


Mit csinál másképp egy hivatásos sportelemző?

Sokan azt hiszik, hogy a hivatásos sportelemzőnek „szerencséje van”. A valóság teljesen más: napi 6-8 óra elemzés, statisztikai adatbázisok használata, edzői nyilatkozatok, bennfentes infók, matematikai modellek… és mindez évek tapasztalatával.

Egy jó tippadó:

  • értéket keres az oddsokban (amikor az odds jobb, mint a valós esély indokolná),
  • pontos bankroll-menedzsmenttel dolgozik (bankroll: a fogadásra szánt teljes összeg, amit fegyelmezetten kezezel),
  • hónapokra, évekre tervez, nem 2-3 nyertes tippben gondolkodik.

Ezért van az, hogy valódi, hosszú távon sikeres tippadót találni ritkább, mint fehér hollót. De nálunk, a BetCrew-nél ezt én megoldom neked: én hozom a világ legjobb hivatásos sportelemzőit, akiket magam is fogadok, és akik mind hitelesek, megbízhatóak, kipróbáltak. Hosszú távon eredményesek, mert én 13+ éve profi sportfogadóként válogatom őket. Nem kell neked keresgélned – csak kövesd a stratégiámat, fogadd meg ugyanazokat a tippeket, amiket én, és kiutalhatod a profitot.


Miért nem elég a saját tipped?

Őszinte kérdés: az elmúlt években mennyit vettél ki a saját tippjeidből?
Ha őszintén megmondod, a válasz valószínűleg: nem eleget.

És ennek oka egyszerű: nincs mögötted ugyanaz az elemzői háttér, adatbázis, kapcsolat és munkaóra, ami a profikat jellemzi. Ha csak szórakozni akarsz, semmi gond – de ha pénzt akarsz, vállalnod kell, hogy másra bízod a tippelést. Például, ha kedvenc csapatodra fogadsz „érzésből”, az gyakran veszteséghez vezet – a profik adatalapon döntenek, nem érzelmekkel. A BetCrew szolgáltatásával ezt a problémát áthidalod: én, mint tapasztalt sportfogadó, hozom a tippeket, te csak kövesd a lépéseket, és élvezd a nyereséget.


Az ingyenes tippek csapdája

Sokan hiszik, hogy „ha valaki jó, úgyis ingyen ad tippeket”. Ez hatalmas tévedés.
Olyan ez, mintha a brókered ingyen kezelné a portfóliódat. Te rá mernéd bízni a pénzedet így? Nyilván nem. A komoly tippadók nem ingyen osztogatják a munkájuk gyümölcsét – és pont azért nem, mert érték van benne.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a piac tele van csalókkal és kókler szolgáltatókkal, így elképesztően nehéz megtalálni azokat, akik tényleg hosszú távon eredményesek. De nálunk, a BetCrew VIP csoportjaiban ezt én intézem: én válogatom ki a legjobb sportelemzőket, akiket kipróbáltam, és akiknek a tippjeit én is megfogadom. Hitelesek, megbízhatóak, és hosszú távon nyereségesek – te csak kövesd a stratégiámat, és a veszteségből profit lesz.


A bukás biztos jelei

Ha ezt tapasztalod, jó eséllyel rossz úton jársz:

  • össze-vissza teszel ismerős Facebook-tipster tippjeire,
  • mindig keresed a „csoda stratégiát” (pl. duplázás, biztos szelvény),
  • érzelmek alapján fogadsz, mert épp dühös vagy, vagy túl magabiztos.

Mindez mindig ugyanoda vezet: bankroll bukta. A szerencsejátékosok ide jutnak. A profik viszont hideg fejjel, szabály alapján dolgoznak. A BetCrew-nél ezt a profi szemléletet kapod meg: én mutatom az utat, te csak kövesd, és a nyereség jönni fog.


Három pillér a valódi nyereséghez

  1. Hiteles tippadók: Én hozom őket, kipróbált, hosszú távon nyereséges sportelemzőket.
  2. Fegyelmezett végrehajtás: Gyors fogadás, nincs szelektálás érzésre, nincs tétemelés veszteség után.
  3. Keretek és kontroll: Bankroll (pl. 0,5–2% tét egy fogadásra), naplózás, eredmények követése – én adom a stratégiát, te csak kövesd.

Hogyan építhetsz nyertes mentalitást?

  1. Fogadd el: a sportfogadás nem szórakozás, hanem pénzügyi tevékenység.
  2. Bízd rám a tippadók keresését, én hozom a legjobbakat, akiket magam is fogadok.
  3. Tartsd be a bankroll-menedzsmentet – ez olyan, mint a vállalkozásod könyvelése.
  4. Ne okoskodj: ha profi tippet kapsz, ne told el érzelmi alapon vagy önkényesen.

Ha ezeket betartod, a profit nem egyik napról a másikra, hanem hónapok-évek alatt épül majd fel. De valódi lesz. Például, ha varianciára (ingadozásra) felkészülsz, nem esel kétségbe egy vesztes héten – a profik is tudják, hogy 500-1000 fogadás után látszik az igazi eredmény. A BetCrew VIP csoportjaiban pontosan ezt a mentalitást tanulod meg: kövesd a stratégiámat, fogadd a tippeket, és kiutalhatod a profitot – én több mint 13 éve csinálom, és működik.


Gyakori hibák és megoldásuk

  • Túltolás: Túl nagy tét → érzelmi döntések. Megoldás: Kisebb unit (bankroll 0,5–2%-a), előre rögzített limitek.
  • Szelektálás érzésre: „Ez most kimarad, ez megduplázva megy”. Megoldás: 100%-os követés.
  • Veszteség hajszolása: Duplázás, kombó-halmozás. Megoldás: Veszteség-STOP, nincs tétemelés.
  • Saját Tipptörténet hiánya: Nincs adat → nincs visszacsatolás. Megoldás: Rögzíts mindent google Excelbe (dátum, odds, tét, kimenetel), értékeld havonta.

A végső tanulság

A sportfogadás kétféle emberről szól:

  • az egyik játszik, jól érzi magát, de pénzt veszít,
  • a másik profitot keres, tanul, szabályokat követ, és előbb-utóbb eredményes lesz.

Te döntöd el, melyik csoportba tartozol.

A kérdés csak az: hobbifogadó akarsz lenni, vagy profi nyertes? Ha az utóbbi, itt az első három lépés:

  1. Csatlakozz a BetCrew VIP csoportjához (Link), ahol én hozom a hiteles tippadókat.
  2. Állítsd be a tétméretet, és kövesd a stratégiámat. (Fogadási Útmutató Link)
  3. Fogadj fegyelmezetten, és kövesd a tippeket – pár hónap múlva látni fogod a nyereséget!

 

1,7 Millió Forint profitot ért el Márk az ÁRTEMISZ és az ÁRÉSZ csoporttal!

1,7 Millió Forint profitot ért el Márk az ÁRTEMISZ és az ÁRÉSZ csoporttal!

Biztos csak szerencséje volt igaz? Hát nagyon tévedsz!

Nagyobb nyereményt kétféleképpen lehet elérni:

1.) Ha valaki óriás oddsokat fogad, vagy épp hatalmas tétméreteket használ. Minél nagyobb oddsra fogad valaki, annál kisebb lesz a találati aránya, és ezért ahhoz, hogy ilyen 2-3 számjegyű odds bejöjjön, bizony óriási szerencsére van szükség. Ez már színtiszta szerencsejáték, hiszen időnként a lottót is megnyerik, mégsem nagyon ismerünk olyan embereket akik lottózásból élnek. A szerencse forgandó, és aki így fogad rendszeresen, az bizony többnyire csak annyit tapasztal, hogy tolja át a pénzét a fogadóirodánk mindenféle eredmény nélkül. Vagy ha valaki óriás bankrollal rendelkezik és nagy tétméretet használ, azaz  megfogad egy tippet 1,7 Milliós tétmérettel 2-es szorzóval és a fogadás nyer, akkor is 1,7M Ft a profit. (De ez nem jellemző, hiszen ilyen esetben több száz milliós bankrollra lenne szükség, illetve túl nagy a kockázat hogy ez az egy db tipp nyer e, ugyanis bármikor lehet egy kiállítás, tizenegyes, sérülés, lesgól/nem lesgól stb. Azaz itt is óriási kockázatot vállalunk és mind a nagy oddsnál, mind a nagy tétnél, és többnyire csak a szerencsén múlik hogy nyerünk e!

2.) A másik opció pedig a tudatos profi sportfogadás, amikor minőségi tippeket fogadunk meg, a bankrollmenedzsmentet szigorúan betartva, és kis tétekből építünk fel egy nagy tőkét, de ezt hosszabb idő alatt! Nem akarjuk kockáztatni a bankrollunkat, de nagy profitot szeretnénk elérni, ami tudatos sportfogadással lehetséges csak. Ha így teszünk akkor mindegy, hogy épp egy gyenge vagy egy erős időszakkal kezdünk, hiszen ha megfelelő időtávban fogadunk, akkor profitot fogunk elérni! (A fent leírtak csak a mi szolgáltatásunkra érvényesek, hiszen ha olyan tippeket fogadsz amelyek nem a megfelelő szakemberektől érkeznek, akkor a legjobb bankrollmenedzsment sem ment meg a csúfos bukástól!)

Azért szerettem volna egy külön blogbejegyzést szánni Márk eredményeire, mert sokak számára nagyon tanulságos lehet a dolog! Tekintsünk vissza az elmúlt bő fél évre, hogy mi is történt pontosan. Márk az Ártemisz és a Árész csoportokat követte, amelyek tippjeivel építette fel az 5000€-os tőkét. Árész csoport egy nagy ligás tenisz csoportunk amely szinte folyamatosan szállítja a profitot és talán ez alatt az időszak alatt nem is volt nagyon veszteséges hónap, de az elért profit havonta többnyire 5-10 tét körül mozgott. Az Ártemisz csoport viszont ennél jóval érdekesebb, hiszen itt már volt egy két gyengébb hónap is, ami néhány tét veszteséget jelentett, illetve volt jópár nagyobb profit ingadozás is, amelyet sokan nem mindig kezeltek megfelelően. Visszatekintve, számít az hogy ingadozott a profit, vagy 1-1 hónapot veszteséggel zártunk?! A kérdés költői, hiszen az eredményből pontosan látjuk, hogy milyen komoly tőkét sikerült felépíteni!

Az alábbi képen látható Márk e-mailje, ami egyértelműen mutatja hogy ő bizony képben van, mert ismeri a weboldalon található alap információkat, és hónapok óta tudatosan fogad, aminek meg is lett az eredménye!

De….! Ebben a 6 hónapban érkezett pár olyan email is, ahol kifejtették nekem hogy a Ártemisz csoporttal miért is nem lehet profitot elérni… (OMG, több mint 6 éve nyerünk folyamatosan a Ártemisz csoporttal!!!) Ők többnyire ezt pár tipp, vagy pár hét követés után állapították meg, ami óriási hiba! Ezek a téves megállapítások bizony komoly pénzekbe kerülnek! Ha fél év alatt kis tétekkel ilyen mértékű profitot fel lehet építeni, akkor miért van az, hogy ezt páran mégsem tapasztalják meg? Azért mert mindenki nagyon okos, és csak kevesen képesek arra hogy tényleg profiként fogadjanak! Ez hasonló mint a fogyókúra! Pl.: 100 ember, ha elkezd fogyókúrázni, megkapja az ehhez szükséges „stratégiát”, azaz hogy mit ehet és mit nem, mikor és mennyit mozogjon stb. akkor ennek a 100 embernek csak a töredéke fog lefogyni és ráadásul annak egy jó része, csak ideig óráig tudja tartani a súlyát. Ilyenkor persze a többség nem magát hibáztatja, hanem inkább másra hárítja a felelősséget, még akkor is, ha az adott étrend és életmódváltozás alkalmazásával, már milliók fogytak le! Ismerős ugye? Nem kell megijedni, nem Schobert Norbi lett a vendég blog írónk, de ha belegondolsz, pontosan láthatod, ahhoz hogy sikeres legyél NEKED kell tenni érte! Hiába kapod a legjobb tippeket a legjobb stratégiát, ha nem azt csinálod amit kell!

CSAK AKKOR FOGSZ AZ EREDMÉNYES SPORTFOGADÓK TÁBORÁBA TARTOZNI, HA ÚGY FOGADSZ MINT A PROFIK!

MINŐSÉGI TIPPEK – STRATÉGIA – HOSSZÚTÁV – REÁLIS ELVÁRÁSOK

Mi történik ha pl valaki úgy kezd bele egy csoport követésébe hogy az épp veszteséggel indít? SEMMI! Az, hogy a profit ingadozik és ez okozhat egy-egy hónapban akár veszteséget is, az teljesen NORMÁLIS! Természetes dolog amelyet el kell fogadni de MEGFELELŐEN KELL KEZELNI! Tehát csak abban az esetben szabad nekiállni egy csoport követésének ha azt HOSSZÚ TÁVON tesszük! Így megfelelő idő lesz arra, hogy a minőségi tippek és a helyes tétméretkezelés profitot termeljen a számodra! Ezzel kapcsolatos, hogy az ELVÁRÁSAINK REÁLISAK LEGYENEK! Hiszen ha te minden hónapban 200.000Ft-ot akarsz nyerni fixen, ráadásul úgy hogy 50.000Ft a bankrollod, akkor be kell lássuk, hogy ez a valóságtól nagyon el van rugaszkodva. De úgy gondolod, ha fizetsz a tippekért, akkor az a minimum hogy minden hónapot profitban zársz… Én pedig azt gondolom, ha valakinek tényleg fontos, hogy profitáljon sportfogadással, akkor komolyan is veszi és mindent megtesz ennek érdekében! Azaz először fogja magát, leül a gép elé és A-Z-ig elolvas mindent a weboldalon! Ezután célokat tűz ki és reális elvárásokat állít fel! Majd csoportot választ, és azt elkezdi követni hosszútávon úgy hogy a profi fogadás szabályait 100%-ban betartja!

Jelez a telefon és megérkezik a tipp, gyorsan megfogadod, visszaellenőrzöd, telefon lezár! Jelez a telefon és megérkezik a tipp, gyorsan megfogadod, visszaellenőrzöd, telefon lezár! Jelez a telefon és megérkezik a tipp, gyorsan megfogadod, visszaellenőrzöd, telefon lezár! Jelez a telefon és megérkezik a tipp, gyorsan megfogadod, visszaellenőrzöd, telefon lezár! Jelez a telefon és megérkezik a tipp, gyorsan megfogadod, visszaellenőrzöd, telefon lezár! Ennyire egyszerű a történet! Nem kell túlbonyolítani vagy túlgondolni! Robotmunkának hangzik? Mert az is! Sok pénzt hoz kevés energiabefektetéssel? IGEN! De nem azonnal és csak akkor, ha mindent pontosan úgy csinálsz mint ahogy leírtam!!!

Felejtsd el a kamu ígéreteket a 70%+ nyerési arányt, a bunda meccseket, a tuti „mindig nyersz” stratégiát! Építs fel egy giga bankrollt tudatosan, stratégia mentén hosszabb távon, kockázat mentesen! 

Fogadj úgy mint a Profik! – Fogadj úgy mint Márk! 😉

Végezetül egy másik visszajelzés Alextől, aki épp a hegymenetben csatlakozott a csoporthoz, és egyúttal meg is duplázta a bankrollját! Tehát a szerencse csak annyiban szól közbe, hogy ha épp jó időszakkal kezdesz akkor előbb tudsz nagy profitot elérni, ha pedig kicsit pechesebb vagy akkor több időre lesz szükséged egy komoly tőke felépítéséhez! De mint láthatjuk mindkét verzió eredményes!

VIP csoportjainkról bővebb információt ezen a LINK-en találsz!

Vélemények, Eredmények, Sikertörténetek

A SportingGods célja az, hogy és megtanítsuk a követőinknek, hogyan váljanak profi és eredményes sportfogadóvá! A visszajelzésekből láthatjátok, hogy rengeteg veszteséges szerencsejátékosból sikerült egycsapásra nyereséges sportfogadót varázsolni! Ha követed az útmutatásomat és a profi fogadás szabályait akkor ez neked is sikerülni fog!

Volt egy kis időm és feltöltöttem néhány újabb képet az előfizetőink visszajelzéséről a BetCrew.Pro weboldalunkra, ahol elolvashatjátok milyen sikereket és eredményeket értek el az elmúlt hónapokban és években. Sajnos elég macerás és sok időbe telik egyesével feltöltögetni ezeket a képeket az oldalra, de úgy gondolom mindenképp megéri, mivel aki időt szán ezekre a visszajelzésekre és átolvasgatja, nagyobb bizalommal fog belekezdeni ebbe a tevékenységbe. Én személy szerint nem hiszek a kifotózott nyertes szelvényekben, vagy a fogadóoldalak nyereményfotóiban, mivel azokat pár másodperc alatt lehet módosítani bármire, ezért inkább az előfizetőink e-mailjeit, kommentjeit fotózzuk ki ami jóval beszédesebb és hitelesebb. Ha esetleg valaki azt gondolná hogy ezek szerkesztett képek, vagy hogy épp mi írtuk a véleményeket, és e-maileket magunknak, az kicsit gondoljon bele, hogy mennyi és mennyi munkaóra lenne ilyen rengeteg emailt megszerkeszteni megírni, kifotózni, feltölteni stb. Csak az utolsó 27 kép feltöltése is 3 órát vett igénybe. Ennyi befektetett energiával már minőségi munkát is lehet csinálni, a csalók pedig általában a könnyű pénzt szeretik, ahol kevés időbefektetéssel trükköznek egy egy kép átszerkesztésével vagy másolásával.

Ha leendő előfizetőként vizsgálnám a BetCrew PRO oldalát, akkor legfőbb kérdés ami felmerülne (legalábbis bennem) az hogy: Vajon mindenki folyamatosan ilyen sokat tud nyerni? Erre a válasz pedig az hogy: Nem!

A profit mértéke több dologtól is függ (Az elérhető profitról és azt befolyásoló tényezőkről ITT olvashatsz!), de ha valaki betartja az általunk leírt szabályokat és ténylegesen úgy fogad ahogy mi, akkor ő biztos profitot fog elérni hosszú távon is. Sokan ezt megértik sokan pedig nem. A profit rövid távon ingadozik, de megfelelő stratégiával és ezekkel a minőségi tippekkel, bárki profi és eredményes fogadóvá válhat! De ez nem csak rajtunk vagy a tippeken múlik, hiszen az eredmény a fogadótól, azaz TŐLED is nagyban függ! Aki szépen lemásolja azt, amit én csinálok az hasonlóan a véleményezőkhöz komoly profitra számíthat!

Amikor a véleményekről töltöttem fel a fotókat, volt egy email ahol az egyik követőnk azt emelte ki, hogy: Miért beszélek/írok sokszor feltételes módban? Pl. Hosszútávon szép profit várható. Szinte minden hónapot profitban lehet zárni a kis ligás tippekkel. stb.. Ez azért van, mert nem tudok ott állni mindenki mellett és rácsapni a kezére, ha épp hülyeséget csinál. És a feltételes mód leginkább az emberi egó, mohóság, vagy épp a veszteségtől való félelem miatt van, ugyanis leginkább ezek miatt térnek el attól a stratégiától amit 100%-ban be kellene tartani, és ez nagy mértékben befolyásolja az elért eredményeket is. Tehát ha betartod a szabályokat és úgy fogadsz ahogy kérem, a feltételes mód kijelentő móddá változik!

Természetesen volt olyan is, amikor nem volt szó feltételes módról, amikor a Kiképzés című blogbejegyzésekben szereplő barátomnak mondtam, hogy ha elkezdi akkor biztos profitot fog elérni már az első 1-2 hónapban. Itt volt lehetőségem a kontrollra, mivel hosszabb ideig voltunk szomszédok, ezért is voltam olyan biztos abban, hogy 100%-ig azt fogja csinálni amit én, és így az eredménye is az lesz mint az enyém. Persze tévedtem, mert még így is rengeteg hibát követett el, igaz ennek ellenére szép profitban zárt, de erről mindenki olvashat a blogsorozatban. Ha ő még így is el tudott térni attól amit mondtam neki, akkor vajon mit csinálhatnak a többiek?! Amikor valakinél eltérnek az eredmények, mindenki azt írja, hogy mindent úgy csinál ahogy le van írva, de sajnos ez az esetek 90%-ban kiderül hogy nem igaz.

Persze nem atomfizikáról beszélünk, illetve próbáltam úgy leegyszerűsíteni mindent, hogy tényleg bárki megértse és követni tudja, de az ellen nem tudok mit tenni, ha valaki duplázza a téteket, kombinálja a tippeket, saját tippeket tesz meg, vagy épp lusta megmozdulni ha tipp jön, de ezt még sorolhatnám a végtelenségig… Tehát mindenkit arra kérek, hogy olvassa a blogot, kövesse a szabályokat, gondolkodjon hosszú távban és támasszon reális elvárásokat!

Ha ezt megteszed akkor biztos profitot fogsz elérni a BetCrew.Pro szolgáltatásával és stratégiájával.
Válassz most V.I.P. csoportjaink közül!