BETCREW VIP – 2026. SZEPTEMBERI EREDMÉNYEK

🏆 BETCREW VIP

2026. SZEPTEMBERI EREDMÉNYEK

A nyár véget ért – a szezon pedig már meg is érkezett.

Szeptember fontos fordulópont volt a BetCrew VIP-csoportoknál. A futball- és kosárlabda-bajnokságok sorra visszatértek, jelentősen nőtt a használható mérkőzések száma, és az eredményeken is gyorsan látszott a változás.

A nyolc VIP-csoportból 7 profitban zárta a hónapot, a szeptemberi eredmények együtt pedig +67,1 TÉT profitot jelentettek.

De szeptember nem csak az eredmények miatt volt fontos. Több csoport felállását is átalakítottuk, hogy egyértelműbb legyen, melyik csoport milyen piacokra épül, milyen gyors reakciót igényel, és melyiket tudod a saját életviteled mellett a legjobban követni.

SZEPTEMBER EGYBEN

⚽ MORPHEUS
+21,2 TÉT
🏀 ARTEMISZ
+16,9 TÉT
🏀 GAIA
+11,3 TÉT
🎾 ÁRÉSZ
+8,3 TÉT
⚡ ZEUSZ
+4,7 TÉT
⚽ APOLLÓN
+3,5 TÉT
🏀 HERMÉSZ
+2,1 TÉT
⚽🏒 POSZEIDÓN
−0,9 TÉT

⚽ HÁROM NAGY LIGÁS FOCICSOPORT – KÖNNYEN KÖVETHETŐ TIPPEKKEL

Az egyik legfontosabb változás, hogy mostantól három kifejezetten nagy ligás, könnyebben követhető futballcsoportunk van: Morpheus, Apollón és Zeusz.

A tippek főként ismert bajnokságokra, ismert csapatokra és nagyobb piacokra érkeznek. Ezek szinte minden komolyabb fogadóirodánál elérhetők, az oddsok pedig általában lassabban változnak, mint a kisebb piacokon.

TippmixPro és Vegas.hu használatával is profitábilisan követhetők, aki pedig komolyabban fogad és szeretné rendszeresen a jobb oddsokat elérni, annak a Broker használata különösen ajánlott.

⚽ MORPHEUS

73 tipp · 72,5% találati arány · +21,2 TÉT

A Morpheus szeptemberben megmutatta, mire képes, amikor teljesen visszatérnek a nagy futballbajnokságok. A nyári időszak és a gyengébb VB után már augusztus második felében elindult a fordulat, szeptemberben pedig kiemelkedő hónapot hozott a csoport.

Nagy ligák, nagy piacok, single és kombi tippek, valamint kifejezetten jó követhetőség. A legtöbb fogadást jóval a kiküldés után is megfelelő feltételekkel meg lehet találni.


MORPHEUS RÉSZLETEK →

⚽ APOLLÓN – ÚJ FELÁLLÁS

64 tipp · 62,3% · 1,74 átlagodds · +3,5 TÉT

A szeptemberi eredmény még nagyrészt a korábbi felálláshoz tartozik. Mostantól azonban teljesen új irányt kap az Apollón.

A korábbi gyorsabban változó kisebb piacok helyett főként nagy ligás futballtippek kerülnek a csoportba. Ismert bajnokságok, nagyobb piacok és olyan tippek, amelyeket akkor is jó eséllyel meg tudsz fogadni, ha nem tudsz minden Telegram-értesítésre néhány percen belül reagálni.

A cél egy Morpheushoz hasonlóan jól követhető, magas találati arányú és hosszú távon profitábilis focicsoport.


APOLLÓN RÉSZLETEK →

⚡ ZEUSZ – A HARMADIK NAGY LIGÁS FOCICSOPORT

86 tipp · 61,7% · 1,75 átlagodds · +4,7 TÉT

A szeptemberi eredmény itt is még az átmeneti felálláshoz tartozik. Mostantól a Zeuszban egy nagy ligás futballra koncentráló tippadó dolgozik.

A várható mennyiség körülbelül 90 tipp havonta, így megfelelő tippszám mellett kapunk könnyen megtalálható, széles körben fogadható nagy ligás piacokat.

A Morpheus és az Apollón mellett ezzel már három olyan futballcsoportunk van, amelyet azok is kényelmesebben tudnak követni, akik nem tudnak egész nap a telefon mellett ülni.


ZEUSZ RÉSZLETEK →

🏀 HÁROM KOSÁRLABDACSOPORT – VÁLASSZ A REAKCIÓIDŐD ALAPJÁN

Kosárlabdában most három jól elkülönülő lehetőséged van:

HERMÉSZ → nagy ligák, NBA, nagy piacok, a legkényelmesebb követés.

ARTEMISZ → főként közepes piacok, jó követhetőség, közepes reakcióidő.

GAIA → kisebb piacok, gyors reakció, nagyobb profitpotenciál.

🏀 HERMÉSZ

131 tipp · 53,4% · 1,90 átlagodds · +2,1 TÉT

A szeptember hullámzó volt, de végül ismét pluszban zárt. A megszokottnál több amerikai foci- és rögbitipp érkezett, most viszont elindulnak azok a kosárlabda-bajnokságok, amelyekre egész nyáron vártunk.

NBA, nagy európai bajnokságok és nagy piacok jellemzik a csoportot. Sok tipp akár órákkal később is megfelelő feltételekkel megfogható, ezért a Hermész a legkönnyebben követhető kosárlabdás csoportunk.


HERMÉSZ RÉSZLETEK →

🏀 ARTEMISZ

83 tipp · 67,1% · 1,81 átlagodds · +16,9 TÉT

Az Artemisz nagyon erős szeptemberrel tért vissza a teljes kosárlabdaszezonba. A fő tippadó legerősebb ligái sorra újraindulnak, a gyorsabb kispiacos tippadók pedig átkerültek a Gaiába.

Ennek köszönhetően az Artemisz letisztultabb és könnyebben követhető lett. Főként pre-match single tippek, közepes és nagyobb kosárlabdapiacok jellemzik.

Itt is érdemes minél gyorsabban reagálni, de általában lényegesen több idő áll rendelkezésre, mint a Gaiában.


ARTEMISZ RÉSZLETEK →

🏀 GAIA – 100% KOSÁRLABDA

95 tipp · 65,1% · 1,74 átlagodds · +11,3 TÉT

A Gaia mostanra teljesen kosárlabdára épül. A csoport fő tippadója mellé bekerültek azok a gyorsabb, kisebb és közepes piacokon dolgozó kosárlabda-tippadók, akik nyáron az Artemiszt erősítették.

Itt már 5–10 percen belüli, ideálisan inkább néhány perces reakció ajánlott. A kisebb piacok gyorsabban változnak, ugyanakkor ezekben nagyobb profitpotenciál is lehet.

Ha gyorsan tudsz reagálni és több irodát használsz, a Gaia az egyik legérdekesebb választás lehet.


GAIA RÉSZLETEK →

🎾 ÁRÉSZ – STABIL TENISZ

55 tipp · 65,4% · 1,79 átlagodds · +8,3 TÉT

Az Árész ismét stabil, erős hónapot hozott. A csoport alapját továbbra is a nagyobb tenisztornákra érkező pre-match single és kombi tippek adják.

Ezek mellett live tippek is érkeznek, illetve bekerült egy új tippadó is, aki főként ATP Challenger és ITF tornák kisebb piacain dolgozik.

A hagyományos Árész-tippek továbbra is jól követhetők. Az élő és kisebb piacos tippek gyorsabb reakciót igényelnek, de aki ezeket is meg tudja fogadni, további profitot tud kihozni a csoportból.


ÁRÉSZ RÉSZLETEK →

⚽🏒 POSZEIDÓN – ÁTMENETI HÓNAP, ÚJ FELÁLLÁS

82 tipp · −0,9 TÉT

A szeptemberi eredményt ennél a csoportnál érdemes a hónap közben történt változásokkal együtt nézni. A két jelenlegi fő futballtippadó csak a hónap közepe körül került be a Poszeidónba, ezért a szeptemberi csoporteredmény még nem az ő teljes havi teljesítményüket mutatja.

Fontos, hogy egyik futballtippadó sem zárta veszteséggel a teljes szeptembert. A Poszeidónba bekerülésük utáni rövidebb időszak éppen egy gyengébb, inkább stagnáló szakaszukra esett, ezért ebből a néhány hétből még nem látszott az a teljesítmény, amit hosszabb távon megszokhattunk tőlük.

A csoport szeptemberi −0,9 TÉT eredményében még a korábbi felállás tippjei is szerepelnek, miközben az új futballtippadók teljes szeptemberi tippjeinek csak egy része került már a Poszeidónba.

Mostantól viszont már az új felállás dolgozik: két hosszú távon stabil futballtippadó, főként kisebb és közepes ligákra, mellettük pedig két jégkorong-tippadó.

A kisebb piacok miatt itt továbbra is fontos a gyors követés: 5–10 percen belüli, lehetőség szerint még gyorsabb reakció, valamint több fogadóiroda használata ajánlott.

A szeptember tehát inkább átmeneti hónap volt, nem pedig az új Poszeidón valódi mércéje. A következő hónapok már sokkal tisztábban megmutatják majd, mire képes ez a felállás.


POSZEIDÓN RÉSZLETEK →

MELYIK CSOPORTOT VÁLASZD?

🟢 KÉNYELMESEBB KÖVETÉS
Morpheus · Apollón · Zeusz · Hermész
Nagy ligák, nagyobb piacok, lassabb változások és szélesebb fogadóirodai kínálat.
🟡 KÖZEPES REAKCIÓIDŐ
Artemisz · Árész pre-match
Érdemes gyorsan reagálni, de a tippek jelentős része nem néhány perc alatt tűnik el.
🔴 GYORS REAKCIÓ
Gaia · Poszeidón · Árész live és kisebb piacos tippek
Itt a reakcióidő már jelentősen befolyásolhatja a kapott oddsot vagy line-t.

📊 ÚJ: VISSZAJELZÉS KÖZVETLENÜL MINDEN TIPP ALATT

A csoportok átalakítása mellett egy másik fontos újítást is bevezettünk.
Mostantól minden egyes kiküldött tipp alatt azonnal vissza tudsz jelezni arról, hogyan sikerült megfogadnod a tippet.

Nem kell többé a hónap végén megpróbálnod visszaemlékezni arra, melyik fogadással volt problémád. A korábbi hó végi kérdőíveket ezzel kiváltjuk.

Ennek köszönhetően nem általános havi véleményekből, hanem valódi, tippszintű adatokból fogjuk látni, hogyan működnek az egyes csoportok a gyakorlatban.

Pontosan látni fogjuk, melyik csoportnál mennyit számít a reakcióidő, mely fogadóirodákban találjátok meg leggyakrabban a tippeket, hol vannak nagyobb odds- vagy line-eltérések, illetve mi okozza a legtöbb kimaradt fogadást.

A cél, hogy ezekből az adatokból tovább javítsuk a csoportok követhetőségét. Nem csak jó tippeket szeretnénk adni, hanem azt is szeretnénk, hogy azokat a lehető legtöbben megfelelő feltételekkel ténylegesen meg tudjátok fogadni.

TÖBB IRODA = TÖBB MEGFOGHATÓ TIPP ÉS JOBB ODDS

A TippmixPro és a Vegas.hu továbbra is jó alap a VIP-csoportok követéséhez.

A nagy ligás futball- és kosárlabdapiacoknál azonban a Broker különösen hasznos lehet, mert egyszerre több iroda kínálatából választhatsz, és gyakran jobb oddsot találsz.

Kisebb piacokon pedig azért jelent előnyt több iroda használata, mert előfordulhat, hogy az egyik helyen már megváltozott az odds vagy a line, míg egy másiknál még megfelelő feltételekkel fogadható ugyanaz a tipp.

Fontos: attól, hogy egy csoport könnyen követhető, nem érdemes szándékosan várni. Minél hamarabb fogadod meg a tippet és minél jobb oddsot kapsz, annál közelebb kerülhetsz a csoport hivatalos eredményéhez.

🍂 A NYÁR VÉGET ÉRT – MOST JÖN A SZEZON JAVA

Szeptemberben már láttuk, mit jelent a ligák visszatérése:
Morpheus +21,2 TÉT, Artemisz +16,9 TÉT, Gaia +11,3 TÉT, Árész +8,3 TÉT.

A következő hónapokban már teljes fordulatszámon működnek a nagy futballbajnokságok, egyre több kosárlabdaliga indul, közeledik az NBA teljes szezonja, és több sportágban is jelentősen bővül a kínálat.

Közben a VIP-csoportokat is sokkal egyértelműbb profilokra bontottuk, az új visszajelzési rendszerrel pedig mostantól folyamatosan mérjük is, hogyan működik a követhetőség a gyakorlatban.

Most már nem az a kérdés, van-e neked megfelelő VIP-csoport. Az a kérdés, hogy melyik illik legjobban a sportodhoz, a reakcióidődhöz és ahhoz, ahogyan fogadni szeretnél.

A szezon már elindult.

Az első erős eredmények megérkeztek.
Válaszd ki azt a VIP-csoportot, amelyet valóban megfelelően tudsz követni.


VIP-CSOPORTOK MEGTEKINTÉSE →

🛡️ PROFITGARANCIA + 50% KEDVEZMÉNY AZ ELSŐ 30 NAPRA

Az első 30 napos előfizetés jelenleg 15 € a normál 30 € helyett.

Ha pedig a saját 30 napos előfizetési időszakod a Profitgarancia feltételei szerint veszteségesen zár, jogosultság esetén a következő 30 napos tagságodat díjmentesen kapod.


PROFITGARANCIA FELTÉTELEI →

A korábbi eredmények nem garantálják a jövőbeni teljesítményt. A sportfogadás kockázattal jár. 18+

Melyik VIP tippadó csoportot válaszd?

BetCrew VIP csoportválasztó

Melyik VIP csoport illik hozzád?

Jó tippeket szeretnél, amelyeket meg is tudsz fogadni? Válassz a munka mellett is könnyebben követhető csoportokból, vagy célozd meg a kisebb piacok nagyobb profitpotenciálját.

Nézd meg, melyik csoport miben erős, milyen tippeket kapsz, és mennyi időd van megfogadni őket. Így könnyebb eldöntened, melyikkel kezdj, és mivel érdemes később bővítened.

Mennyi idő alatt tudsz fogadni?

Nem mindig tudsz azonnal reagálni?

A könnyebben követhető csoportokkal kezdj:

Morpheus · Apollón · Zeusz · Hermész

Általában egy órán belül ráérsz?

Kosárlabdához Artemisz, teniszhez az Árész mérkőzés előtti tippei lehetnek jó választások.

Néhány percen belül reagálsz?

Nézd meg a Gaiát és a Poszeidónt, illetve az Árész élő és kisebb piacos tippjeit.

Foci, amit munka mellett is könnyebb követni

Ismert mérkőzések, jól elérhető piacok. A Morpheus eredménytörténettel, az Apollón magas találati arányra építő felállással, a Zeusz több napi tippel lehet vonzó.

Morpheus

Az eredmény mellé követhetőséget is kapsz.

Foci · nagyobb bajnokságok · single és kombi

A Morpheus azoknak szól, akik nemcsak jó tippeket akarnak, hanem időben meg is szeretnék fogadni őket. Ismert mérkőzésekre, széles körben elérhető piacokra érkeznek a tippek, ezért nem kell apró ligák eltűnő oddsait keresgélned.

Erős korábbi példa: 2026 szeptemberében 73 tippből 50 nyertes született; az eldőlt tippek találati aránya 72,5% volt.

Gólok, hendikepek, lapok és más futballpiacok: változatos tippek, általában több idővel a fogadásra. Munka mellett is kényelmesebb kiindulópont.

Apollón

Magas találati arány, két tippadó tudásával.

Főként foci · két tippadó · kb. 1,60-as várható átlagodds

Az Apollónban nem a kiugró szorzók hajszolása a cél. A hangsúly a magas találati arányú, jellemzően alacsonyabb oddsú tippeken és a könnyű fogadhatóságon van.

Az egyik tippadó a legnagyobb bajnokságokra koncentrál; a másiktól közepes futballbajnokságokból, ritkábban más sportból is érkezhet tipp. Két szakember munkáját kapod egyetlen előfizetéssel.

A Morpheus mellé is jó bővítés, ha további tippadókat követnél, de nem szeretnél a kényelmesebb fogadásról lemondani.

Zeusz

Több focitipp, kevesebb keresgélés.

Egy futballtippadó · havi átlag kb. 90 tipp

Szeretnél rendszeresen több szakértői tippet kapni, de nem nehezen elérhető bajnokságokra? A Zeuszban napi átlag körülbelül 3 tipp érkezik, a legnagyobb futballpiacokról.

A magas találati arány mellé rendszeres tippmennyiséget kapsz. Egy tippadó munkáját követed, egységes felállásban, széles körben elérhető mérkőzéseken.

Kézenfekvő választás, ha több focitippet szeretnél, vagy a meglévő csoportod mellé keresel további tippeket hasonlóan jó követhetőséggel.

Kosárlabda: kényelem, tapasztalat vagy nagyobb profitpotenciál?

Hermész: a legkényelmesebb követés. Artemisz: a régi kedvenc. Gaia: nagyobb profitpotenciál, gyorsabb reakcióval.

Hermész

NBA és nagy európai ligák, kényelmesebb követéssel.

Kizárólag kosárlabda · nagy piacok · általában több idő a fogadásra

Az NBA és a nagy európai kosárlabdaligák tippjei egy csoportban. A Hermész a legkönnyebben követhető kosaras VIP-ünk: a mérkőzéseket könnyebb megtalálni, az oddsok és a ponthatárok általában lassabban változnak.

Sok tipp még órákkal később is megfelelő feltételekkel fogadható. Ez valódi előny, ha dolgozol, vagy nem tudsz minden értesítésre azonnal reagálni.

Kényelmesebb követés, hosszú távú profitcél. Az eredmény itt is hullámozhat; a csoportot ne egyetlen hét alapján ítéld meg. A kedvezőbb oddsok érdekében itt is érdemes minél hamarabb megfogadni a tippeket.

Artemisz

A legrégebbi kosaras VIP-ünk, sokak első választása.

Mérkőzés előtti single tippek · havi átlag kb. 60 tipp

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb kosárlabdacsoportunk. Évek óta meghatározó tippadóval, kezelhető tippmennyiséggel és főként közepes, illetve nagyobb bajnokságokkal.

Nem a telefonod mellett töltött egész napra épül: általában több időd van fogadni, mint a Gaiában. Lehetőleg egy órán belül reagálj, de ne várj szándékosan.

Az Artemisz vonzereje az eredményesség és a követhetőség együttese. Jó választás, ha komoly kosaras csoportot keresel, de nem vállalnál folyamatos, pár perces készenlétet.

Gaia

Nagyobb profitpotenciál, gyorsabb követésért cserébe.

100% kosárlabda · több tippadó · kisebb és közepes piacok

A Gaiában több kosárlabda-specialista dolgozik azokon a bajnokságokon, ahol a tippadói tudás nagyobb előnyt jelenthet az irodák árazásával szemben. Nem az ismert csapatnév a fő vonzerő, hanem a tippben megtalált érték.

Ezért lehet a Gaia különösen erős választás, ha a kényelmesebb követésnél a magasabb profitpotenciál fontosabb számodra.

A feltétel: lehetőleg 5 percen belül fogadd meg a tippeket, és használd együtt a TippmixPro-t és a Vegas.hu-t. Az oddsok gyors változása miatt az 5–10 perces késés is számíthat.

Tenisz és a kisebb fociligák specialistái

Az Árész egy teljes teniszes csoportot ad. A Poszeidón fő vonzereje a futballtippadók többéves eredménytörténete, kiegészítő hokitippekkel.

Árész

Teniszes alap, amit a gyorsabb tippekkel tovább bővíthetsz.

Két tippadó · mérkőzés előtti és élő tenisz

A régóta működő, sok nyereséges hónapot hozó Árész alapját a nagyobb tornák mérkőzés előtti single és kombi tippjei adják. Ezekhez nem feltétlenül kell azonnal reagálnod: élő fogadás nélkül is követheted ezt a részt.

A fő tippadótól kisebb arányban élő tippek is érkeznek. A másik tippadó kevés, de magas találati arányú Challenger- és ITF-tippel egészíti ki a csoportot.

Az élő és kisebb piacos tippek gyors reakciót igényelnek. Aki ezeket is megfelelő feltételekkel tudja fogadni, ugyanazon előfizetésen belül további értékes tippeket kap.

Poszeidón

Nem néhány jó hét: több év eredménye áll mögötte.

Két focitippadó · két kiegészítő jégkorong-tippadó

Mindössze 1, illetve 2 veszteséges hónap szerepelt a két focitippadó csatlakozásakor ellenőrzött, 2023-tól vezetett statisztikájában. Korábbi találati arányuk 68–70% körül alakult: ez a Poszeidón legfontosabb vonzereje.

Főként kisebb és közepes futballbajnokságokra érkeznek tippek, köztük kazahsztáni mérkőzésekre. Két magas találati arányú hokitippadó szezonfüggően havi átlag 10–10 tippel egészíti ki őket.

Ha a sok nyereséges hónappal rendelkező tippadókat keresed, ezt a csoportot érdemes megnézned. A követéshez 5–10 percen belüli, lehetőleg még gyorsabb reakció és több iroda szükséges.

Ugyanaz a tipp – jobb odds, jobb eredmény

A tippadók nem kizárólag a magyar irodák kínálatából dolgoznak. A TippmixPro és a Vegas.hu együttes használatával több piacot és eltérő oddsokat hasonlíthatsz össze. A nagyobb futball-, kosárlabda- és teniszpiacoknál a Broker több nemzetközi iroda kínálatát teszi elérhetővé, így gyakran kedvezőbb feltételeket találhatsz.

Csak hagyományos, szelvényes Tippmixet használsz? A nagyobb ligák tippjeit könnyebb megtalálni, de a szűkebb kínálat és az eltérő oddsok miatt nem lesz azonos a követhetőség.

Hol fogadj? Miért hagysz pénzt az asztalon, ha csak egy irodánál fogadsz? →

Megvan az első csoport? Így bővíthetsz mellé.

Több tippadó tippeit is követheted anélkül, hogy magadnak kellene új elemzőket keresned. Olyan csoporttal bővíts, amelyre időd és megfelelő fogadási kereted is van.

Több focitippet szeretnél?

A Morpheus mellé az Apollón vagy a Zeusz ad további tippadókat, hasonlóan kényelmes követéssel.

Kosárlabdában építkeznél?

Hermész + Artemisz: nagyobb és közepes piacok. A Gaia akkor ad jó kiegészítést, ha néhány percen belül tudsz fogadni.

A nagyobb profitpotenciál érdekel?

Gaia + Poszeidón: kosárlabda és foci/hoki a kisebb piacokon, több specialistával. A gyors reakció és több iroda itt különösen fontos.

Több sportot követnél?

Morpheus, Hermész és Árész: foci, kosárlabda és tenisz. Lassabb követésnél az Árész mérkőzés előtti részét válaszd.

Segítünk, hogy a jó tippeket jól is kövesd

Minden tipp alatt visszajelezhetsz: megfogadtad, eltéréssel fogadtad, vagy kimaradt. Problémánál írd meg az irodát, a reakcióidőt és a pontos odds- vagy ponthatár-eltérést. Ezekből tudunk személyre szabott tanácsot adni, és szükség esetén a nehezen követhető ligákat vagy tippeket is szűrni.

A hó végi kérdőíveket ez váltja fel. A cél: kevesebb kimaradt tipp, jobb fogadási feltételek és kisebb eltérés a csoport eredményéhez képest. A követés és a fix tétméret alapjait a Fogadási Útmutatóban találod.

18+ A sportfogadás kockázattal jár. A korábbi eredmények nem garantálják a későbbieket. Több csoport követése nem jelent automatikusan több profitot; a teljes fogadási keretedhez igazított tétkezelés minden esetben szükséges.

BETCREW VIP – 2026. AUGUSZTUSI EREDMÉNYEK

🏆 BETCREW VIP
2026. AUGUSZTUSI EREDMÉNYEK
Lezártuk a nyarat – jöhet az őszi szezon.
Augusztusban a 8 VIP-csoportunkból 5 profittal zárt, három csoportnál pedig veszteséges hónapot könyveltünk el. Nézzük, mi történt az egyes csoportokban, és mire számíthatunk szeptembertől.

Augusztus több sportágban még átmeneti hónap volt. Egyes bajnokságok már elindultak, mások még szüneteltek, ezért a tippmennyiség csoportonként jelentősen eltért.
Ahogy mindig, most sem csak a zöld számokat mutatjuk meg. A gyengébb hónapokról ugyanúgy beszélünk, mert a sportfogadásban ezek elkerülhetetlenek. A valódi eredményt hosszabb távon, megfelelő tétkezeléssel érdemes értékelni.

AUGUSZTUS EGYBEN
🔱 POSZEIDÓN
+9,5 tét
⚽ MORPHEUS
+6,4 tét
🎾 ÁRÉSZ
+6,2 tét
🏀 HERMÉSZ
+4,6 tét
🏀 ARTEMISZ
+1,6 tét
🏀 GAIA
−2,0 tét
⚡ ZEUSZ
−2,6 tét
🎾 APOLLÓN
−6,6 tét

🔱 POSZEIDÓN
+9,5 TÉT
A hónap legnagyobb profitját a Poszeidón hozta. 136 tippből 67 nyertes, 50 vesztes, 10 void, 3 fél nyertes és 6 fél vesztes született.
A +9,5 tét jó eredmény, bár ekkora tippmennyiség mellett tudjuk, hogy ennél még több is lehet ebben a csoportban.
Szeptembertől fontos változás jön: visszaállunk kizárólag a prematch, vagyis mérkőzés előtti tippekre. A bajnokságok visszatérésével már bőven lesz annyi jó lehetőség, hogy ne legyen szükség a nehezebben követhető live tippekre.
A követhetőséget folyamatosan javítjuk. A 3×3-as kosárlabdához hasonló, magyar irodákban rendszeresen nehezen elérhető piacokat már kiszűrtük. Ha egy liga vagy fogadástípus TippmixPrón vagy Vegason rendszeresen problémás, jelezzétek nekünk.
A Poszeidón több mint 50 elemző munkájából válogatja a legerősebb lehetőségeket. A tippekben komoly érték lehet, ezért az oddsok gyorsabban is mozoghatnak – ennél a csoportnál különösen előny a gyors reakció.


POSZEIDÓN RÉSZLETEK  →

⚽ MORPHEUS
+6,4 TÉT
A Morpheus 96 tippel és +6,4 tét profittal zárta augusztust. 52 nyertes, 32 vesztes, 11 void és 1 fél vesztes tipp érkezett, a találati arány 61,2% lett.
A teljes havi eredménynél még érdekesebb a hajrá: ahogy rendesen beindultak a bajnokságok, az eredmények is látványosan javultak. Az utolsó 31 tippből 23 nyertes és mindössze 8 vesztes érkezett, ami 74,2%-os találati arány.
Ráadásul mindhárom Morpheus-tippadó profittal zárta a hónapot, és szeptemberben ugyanez a csapat folytatja tovább.
Most már hivatalosan is lezárjuk a nyári időszakot. A következő hónapokban szinte teljes egészében labdarúgásra, főként a nagyobb ligákra koncentrálunk, néha egy-egy röplabdatippel.
A tippek jól követhetők, a legtöbb fogadástípus több komolyabb irodánál elérhető. Ha az augusztus második felében megkezdett forma folytatódik, nagyon erős ősz elé nézhetünk.


MORPHEUS RÉSZLETEK  →

🎾 ÁRÉSZ
+6,2 TÉT
41 tipp · 26 nyertes · 12 vesztes · 3 void · 68,4% találati arány · 1,84 átlagodds
Az Árész ismét megmutatta, miért tartjuk az egyik legstabilabban követhető VIP-csoportunknak. A hónap során ráadásul volt egy 12 tippből álló megszakítás nélküli nyerősorozat is.
Az Árésznél azonban nem egyetlen jó sorozat a legerősebb érv. A korábbi 31 lezárt hónapból 26 nyereséges volt, vagyis itt már valódi hosszú távú stabilitásról beszélünk.
A tippek többsége prematch tenisztipp, sok komolyabb fogadóirodában elérhetők, és általában van idő megfogadni őket. Élő tippek is előfordulnak, de ezek nélkül is jól követhető a rendszer.
Ha olyan teniszes csoportot keresel, amelyet nem két hétig, hanem hónapokon vagy akár éveken át szeretnél követni, az Árész nálunk továbbra is az egyik kötelező választás.


ÁRÉSZ RÉSZLETEK  →

🏀 HERMÉSZ
+4,6 TÉT
34 tipp · 20 nyertes · 14 vesztes · 58,8% találati arány · 1,92 átlagodds
A Hermész fő tippadója augusztust is profittal fejezte be. Az utolsó három tipp sajnos vesztes lett, így a korábban már +7 tét felett járó eredmény visszaesett, de közel 2.00-s átlagodds mellett így is +4,6 tét maradt.
Fontos különválasztani ezt a nyári összeredménytől. Júniusban és júliusban egy kiegészítő VB-tippadó is bekerült a csoportba, aki gyengén teljesített és jelentősen visszahúzta az összképet. Ő már nincs a csoportban.
A fő tippadó ezzel szemben az elmúlt hónapokban rendkívül stabilan dolgozott, saját tippjein nagyságrendileg 15–16% körüli ROI-t tudott elérni.
Szeptembertől már jóval több lehetőség várható: kosárlabda, amerikai foci és rögbi, később pedig egyre nagyobb szerepet kap az NBA.
Főként nagy ligákról beszélünk, ezért a tippek a magyar és más nagyobb irodákban is jól követhetők. A Morpheus mellett a Hermészt is kiemelten ajánljuk az őszi időszakra.


HERMÉSZ RÉSZLETEK  →

🏀 ARTEMISZ
+1,6 TÉT
37 tipp · 20 nyertes · 15 vesztes · 2 void · 57,1% találati arány · 1,82 átlagodds
Az Artemisz esetében kicsit fájó a végleges eredmény, mert a hónap során még +5 tét felett is álltunk. Az utolsó néhány vesztes tipp azonban jelentősen visszafaragta a profitot.
Nem ez lett az Artemisz egyik nagy hónapja, de fontos, hogy a jelentősen alacsonyabb nyári tippmennyiség mellett is pluszban sikerült zárni.
Szeptembertől fokozatosan visszatér a megszokott kosárlabda-kínálat. Már augusztus végén is több tipp érkezett, az ősz előrehaladtával pedig tovább nő a választék.
Az Artemisz évek óta az egyik legtöbbet követett kosárlabda-csoportunk. Megérkezik a tipp → megfogadod → betartod a tétkezelést → várod a következőt. Ha hosszabb távra keresel kosárlabda VIP-et, továbbra is az egyik legkézenfekvőbb választás.


ARTEMISZ RÉSZLETEK  →

🏀 GAIA
−2,0 TÉT
13 tipp · 6 nyertes · 7 vesztes · 46,2% találati arány · 1,84 átlagodds
Ezt az augusztust nem érdemes szépíteni. A Gaia sem tippszámban, sem eredményben nem érte el azt a szintet, amit a csoporttól elvárunk.
A −2 tét önmagában kezelhető veszteség, a nagyobb probléma az, hogy 13 tipp egy teljes hónapra egyszerűen túl kevés. Ez az elmúlt évek augusztusaihoz képest is szokatlanul alacsony aktivitás volt.
Ilyen kis mintán néhány vesztes fogadás könnyen eldöntheti az egész hónapot. Szeptembertől viszont bővül a kosárlabda-kínálat, októbertől pedig még több bajnokság indul.
Az aktivitást figyelni fogjuk, mert vissza szeretnénk térni ahhoz a tippmennyiséghez és eredményességhez, amit a Gaiától korábban megszoktunk.


GAIA RÉSZLETEK  →

⚡ ZEUSZ
−2,6 TÉT
103 tipp · 53 nyertes · 35 vesztes · 15 void · 60,2% találati arány · 1,65 átlagodds
A 60% feletti találati arány önmagában megfelelőnek tűnhet, de az 1,65-ös átlagodds mellett ez most nem volt elegendő a profithoz.
A focis tippadónál speciális probléma volt, hogy sok ajánlása orosz piacokra érkezett. Ezeket szándékosan nem küldtük ki, mert a magyar fogadóirodákban nem voltak megfelelően elérhetők. Emiatt a használható focis tippek száma is alacsonyabb lett.
Szeptembertől jóval több nagy bajnokság működik teljes fordulatszámon, így a focis tippadónak lényegesen nagyobb lesz a számunkra is használható választéka.
A röplabdás tippadó körülbelül −2,1 téttel zárt, vagyis ő sem tudta most hozni a megszokott magas találati arányát. Egy gyengébb hónap miatt azonban nem írjuk le azokat a tippadókat, akik korábban újra és újra bizonyítottak.


ZEUSZ RÉSZLETEK  →

🎾 APOLLÓN
−6,6 TÉT
45 tipp · 18 nyertes · 26 vesztes · 40,9% találati arány · 2,10 átlagodds
Az Apollónnál nincs értelme magyarázni a számokat: augusztus gyenge volt. A tippadó egyszerűen nem csípte el megfelelően ezt az időszakot.
Viszont pontosan az ilyen hónapok mutatják meg, miért nem lehet sportfogadásban egyetlen hetet vagy hónapot kiragadni. Az Apollón 2026 első hat hónapját sorozatban profittal zárta, július pedig gyakorlatilag nullás lett.
Vesztes sorozatok voltak, vannak és lesznek. Ilyenkor nem a tétemelés vagy a veszteség gyors visszanyerése a megoldás, hanem ugyanannak a bankroll managementnek és stratégiának a folytatása.
Az Apollón célja továbbra is ugyanaz: egy professzionális teniszes rendszerrel hosszú távon építeni a bankrollt. Egy rossz augusztus kellemetlen, de önmagában nem írja felül az előtte elért eredményeket.


APOLLÓN RÉSZLETEK  →

🛡️ PROFITGARANCIA – PONT AZ ILYEN IDŐSZAKOK MIATT
A sportfogadásban lehetetlen kizárni a veszteséges periódusokat. A Profitgarancia abban segít, hogy egy rövidebb gyenge időszak miatt ne kelljen idő előtt abbahagynod egy VIP-csoport követését.
Ha a saját 30 napos előfizetési időszakod a garancia feltételei szerint veszteségesen zár, jogosultság esetén a következő 30 napos tagságod 0 €-ért újul meg.
Fontos: az előfizetésnek aktívnak kell maradnia. Ha jogosult vagy, de a díjmentes hosszabbítás valamiért nem történik meg, írj az ügyfélszolgálatnak.


PROFITGARANCIA FELTÉTELEI  →

🍂 LEZÁRTUK A NYARAT – JÖHET AZ ŐSZI SZEZON
Augusztus több csoportnál még átmeneti időszak volt. Most viszont visszatérnek a focibajnokságok, egyre nagyobb lesz a kosárlabda-kínálat, érkezik az amerikai foci, később pedig az NBA és további nagy versenysorozatok is.
Ez több mérkőzést és nagyobb választási lehetőséget jelent a tippadóink számára.
Nem az a cél, hogy mindenáron minél több tippet küldjünk. Az a cél, hogy a nagyobb kínálatból megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekben valódi érték van – és amelyeket ti is megfelelő feltételekkel meg tudtok fogadni.
Ha már tag vagy, folytasd ugyanazzal a fegyelmezett tétkezeléssel, és tartsd be a Fogadási Útmutató szabályait.
Ha pedig most választasz VIP-csoportot, az első 30 nap jelenleg 50% kedvezménnyel, mindössze 15 €-ért érhető el.

🔥 VÁLASZD KI A NEKED MEGFELELŐ VIP-CSOPORTOT
Az első 30 nap most 50% kedvezménnyel érhető el.


VIP-CSOPORTOK MEGTEKINTÉSE  →

A korábbi eredmények nem garantálják a jövőbeni teljesítményt. A sportfogadás kockázattal jár.

VIP csoportok júliusi eredményei – profitok, fontos változások és augusztusi kilátások

Július vegyes eredményeket, ugyanakkor több kifejezetten erős teljesítményt is hozott a VIP csoportokban. A Zeusz, a Poszeidón és a Gaia ismét profittal zárt, az Apollón gyakorlatilag nullán fejezte be a hónapot, míg néhány csoportnál a nyári szünet, a kisebb mérkőzéskínálat vagy egy átmenetileg bekerült tippadó gyengébb teljesítménye befolyásolta az eredményeket.

Június és július több sportágban az év legcsendesebb időszaka. Számos nagy labdarúgó- és kosárlabda-bajnokság szünetel, ezért a tippadók jóval kevesebb megfelelő lehetőség közül választhatnak. Ez alacsonyabb tippszámot és visszafogottabb eredményeket is jelenthet.

A legnehezebb nyári időszakon azonban már túl vagyunk. Augusztusban fokozatosan visszatérnek a bajnokságok, növekszik a fogadható mérkőzések száma, és több tippadó ismét azokban a ligákban dolgozhat, amelyekben korábban a legerősebb eredményeit érte el.

Fontos: egy csoport valódi teljesítményét nem néhány nap vagy egyetlen hónap alapján érdemes megítélni. A sportfogadásban természetesek az eredmények ingadozásai. Hosszabb távon a következetes tétezés, a tippek válogatás nélküli követése és a Fogadási útmutató betartása a legfontosabb.

A hónap legerősebb csoportjai

🏐⚽ Zeusz – ismét kiemelkedő találati arány

31 tipp  |  74,1% találati arány  |  1,61 átlagodds  |  +5,3 tét

A Zeusz júliusban ismét az egyik legerősebb csoportunk volt. A nyári időszak miatt ezúttal kevesebb tipp érkezett, ennek ellenére 31 ajánlásból több mint 5 tét profit született, kiemelkedően magas, 74,1%-os találati aránnyal.

A csoport január kivételével eddig minden idei hónapot profittal zárt. Ebben fontos szerepe van a két új tippadónak, akiktől főként foci- és röplabdatippek érkeznek. A röplabda-tippadó a bekerülése utáni első hónapban nulla körül teljesített, azóta azonban folyamatosan profitot ér el, és hosszabb távon is rendkívül magas találati aránnyal dolgozik.

A tippek szinte minden általunk használt fogadóirodánál elérhetők. A TippmixPro és a Vegas.hu mellett az ajánlások többsége ázsiai és brókerirodákban is megfogadható. A magas találati arány, a széles elérhetőség és az egyszerű követhetőség miatt a Zeusz továbbra is az egyik leginkább ajánlott csoportunk.

🏀 Poszeidón – erős helyettesítés a nyári szünetben

60 tipp  |  57% feletti találati arány  |  1,91 átlagodds  |  +5,2 tét

A Poszeidón eredeti, nagy ligákra specializálódott kosárlabda-tippadója jelenleg nyári szüneten van, és várhatóan októberben tér vissza. Eredetileg erre az időszakra a csoport leállítását terveztük, végül azonban bekerült egy másik, hosszú távon is kiemelkedően eredményes tippadó.

A helyettesítő tippadó már rövid idő alatt is meggyőző profitot ért el. Hosszabb távon rendszeresen nyereséges hónapokat és erős nyerő sorozatokat produkál, ezért legalább októberig biztosan a Poszeidón csoportban marad.

Mérkőzés előtti és élő tippek egyaránt érkeznek, az élő ajánlások aránya valamivel magasabb. A fogadások főként kisebb és közepes piacokról kerülnek ki, ezért az oddsok gyorsan változhatnak. Emiatt minden kiküldött tippnél fontos a gyors reagálás, függetlenül attól, hogy mérkőzés előtti vagy élő ajánlásról van szó.

Minél hamarabb sikerül megfogadni az ajánlást, annál nagyobb eséllyel érhető el az eredetihez közeli odds. Ez hosszabb távon jelentős különbséget okozhat az elért profitban.

A tippek elérhetők a TippmixPro, a Vegas.hu és más, hasonló kínálattal rendelkező fogadóirodáknál. Emellett az ajánlások körülbelül 80%-a brókerirodákon keresztül is követhető. Az eredeti kosárlabda-tippadó októberi visszatérése után döntjük el, hogy a jelenlegi tippadó ebben vagy egy másik csoportban folytatja.

🏀 Gaia – kevés tippből is újabb profit

22 tipp  |  13 nyertes, 9 vesztes  |  közel 60%  |  1,86 átlagodds  |  +2,3 tét

A Gaia június után júliusban is profittal zárt, pedig ebben az időszakban érkezik a legkevesebb kosárlabdatipp. A tippadó már évek óta erősíti a csapatunkat, és a hónapok döntő többségében pozitív eredményt ér el.

A csoportban főként kisebb kosárlabda-bajnokságok pont felett–pont alatt piacaira érkeznek az ajánlások. Ezek könnyen érthető, egyszerűen követhető fogadások, nincs szükség bonyolult piacok használatára.

A megfelelő követéshez a Vegas.hu és a TippmixPro együttes használata ajánlott, emellett érdemes viszonylag gyorsan reagálni a kiküldött tippekre. A Gaia stabilitása és egyszerű követhetősége miatt továbbra is az egyik legjobb választás azok számára, akik hosszabb távon szeretnének eredményesen fogadni.

Stabil csoportok visszafogottabb júliussal

🎾 Apollón – gyakorlatilag nullás hónap

48 tipp  |  55,6% találati arány  |  2,06 átlagodds  |  –2 euró

Az Apollón az utolsó néhány nap gyengébb eredménye miatt végül mindössze 2 eurós mínusszal zárt, ami gyakorlatilag nullás hónapot jelent. Profitot ezúttal nem sikerült elérni, ugyanakkor érdemi veszteség sem keletkezett.

A csoport hosszú távon továbbra is az egyik legstabilabban teljesítő szolgáltatásunk. A veszteséges hónapok ritkák, az előfizetők jelentős része pedig már hónapok vagy évek óta folyamatosan követi az ajánlásokat.

A tippek főként nagyobb tenisztornákra és széles körben elérhető piacokra érkeznek. Az oddsok több esetben stabilabbak, ezért az Apollón az egyik legjobban követhető teniszes csoportunk. Egy nullás hónap nem változtat a tippadó hosszú távú megítélésén.

🎾 Árész – kisebb visszaesés, erős hosszú távú teljesítmény

49 tipp  |  51,1% találati arány  |  2,08 átlagodds  |  –2,5 tét

Az Árész két tippadója közül az egyik az elmúlt hónapokban folyamatosan profittal zárt, a másiknak viszont júniusban és júliusban gyengébben alakultak az eredményei. Ilyen rövidebb negatív időszak minden hosszú távon eredményes tippadónál előfordulhat.

Júniusban körülbelül 1 tét, júliusban pedig 2,5 tét veszteség keletkezett. Ez nem jelent komoly visszaesést, különösen annak fényében, hogy február és május között minden hónapban jelentős profit született. Az év első hét hónapjának összesített eredménye a gyengébb június és július ellenére is körülbelül +26 tét profit.

Amikor mindkét tippadó egyszerre jó formában dolgozik, egyetlen hónap alatt akár 10–15 tét profit is összegyűlhet. A nagyobb piacok miatt a havi eredmény valamivel jobban ingadozhat, de hosszabb távon ez jelentős profitpotenciált biztosít.

A csoport főként nagyobb tenisztornákra és nagyobb piacokra küld mérkőzés előtti tippeket, kisebb mennyiségben pedig élő ajánlások is érkeznek. Az élő tippeket sem érdemes kihagyni, hiszen ugyanannak a két hosszú távon eredményes tippadónak az ajánlásairól van szó.

🏀 Artemisz – túl a két legnehezebb nyári hónapon

41 tipp  |  51,4% találati arány  |  1,84 átlagodds  |  –1,1 tét

Az Artemisz július nagy részében kedvezőbben állt, az utolsó néhány tipp azonban veszteséges lett, így a hónap minimális mínusszal zárult. Júniusban 21 euró profit, júliusban pedig 33 euró veszteség született, ezért a két legnehezebb nyári hónap összesített eredménye gyakorlatilag nulla körül maradt.

A csoportban több tippadó dolgozik, és júliusban szinte mindegyikük nulla körüli eredménnyel teljesített. Fontos pozitívum, hogy a kevés lehetőség ellenére sem kezdtek el vaktában tippeket küldeni csak azért, hogy mesterségesen növeljék a tippszámot.

Az Artemisz főként kis és közepes, esetenként pedig nagyobb kosárlabdaligákra épül. Ezek jelentős része júniusban és júliusban nyári szüneten volt, ezért a tippadók jóval kevesebb megfelelő mérkőzés közül választhattak.

Augusztustól fokozatosan egyre több bajnokság tér vissza, ezért a kiküldött tippek száma és a megfelelő fogadási lehetőségek mennyisége is növekedni fog. Az Artemisz hosszú évek óta az egyik legtöbb előfizetővel rendelkező, legkedveltebb és legstabilabb kosárlabdacsoportunk.

A hónapok többségét profittal vagy nulla körüli eredménnyel sikerül lezárnia, ezért a minimálisan veszteséges július nem változtat a csoport hosszú távú megítélésén. A nyári időszak lezárultával ismét sokkal több lehetőségre számíthatunk.

Fontos változtatások két csoportban

🏀🏈🏒 Hermész – visszatérés a korábban bevált felálláshoz

A Hermész júliusi összesített eredménye közel 10 tét veszteség lett. Ennek döntő részét a világbajnokság idejére bekerült külön tippadó okozta, akinek a teljesítménye jelentősen elmaradt a várakozásainktól. Őt leállítottuk, így a továbbiakban nem érkeznek tőle ajánlások.

A csoport eredeti, nagy ligás tippadója ezzel szemben májusban és júniusban is profitot ért el, annak ellenére, hogy a nyári időszakban jóval kevesebb megfelelő mérkőzés közül tudott választani. Júliusban is volt profitban, és csak a hónap végére került vissza nulla körüli eredményre.

Mostantól ismét kizárólag erre a korábban már bizonyított tippadóra építünk. A kosárlabda mellett amerikai foci-, jégkorong- és rögbitippek is érkezhetnek. Ezek kisebb mennyiségben kerülnek ki, de főként nagy ligákra és nagyobb piacokra készülnek, ezért általában könnyen megtalálhatók és jól követhetők.

Augusztus már négy egymást követő nyertes tippel kezdődött. Ez természetesen még csak a hónap eleje, de mindenképpen biztató visszatérés a korábban stabilan működő felálláshoz.

⚽ Morpheus – visszatérnek a topligák, új tippadó érkezett

A Morpheus júliusi összesített eredménye közel 10 tét veszteség lett. A világbajnokság fogadási szempontból kifejezetten nehéz és sokszor kiszámíthatatlan volt, ugyanakkor a tornára specializálódott tippadónk ennek ellenére körülbelül 4–5 tét profitot ért el.

A veszteséget elsősorban két másik, szöglet- és büntetőlap-piacokon dolgozó tippadó okozta. Ők alapvetően a Premier League-ben, a spanyol bajnokságban és más nagy ligákban teljesítenek jól, a világbajnokságon azonban nem állt rendelkezésükre ugyanaz az információs és statisztikai háttér. A gyenge teljesítmény miatt őket már leállítottuk.

A következő hetekben visszatérnek a nagy európai bajnokságok, így ismét elérhetővé válnak azok a ligák és piacok, amelyekre a csoport eredetileg épült. A tippadók újra a legerősebb területeiken dolgozhatnak, ahol korábban már stabil eredményeket értek el.

A Morpheus egy új, hosszú évek óta eredményesen dolgozó, nagy ligákra specializálódott tippadóval is megerősödött. Közel tíz éve dolgozik ezen a területen, a hónapok többségét profittal zárja, a csoportba pedig kizárólag a legerősebb ajánlásai kerülnek be.

Egyes tippeket már napokkal vagy hetekkel a mérkőzés előtt elküld, amikor még lényegesen kedvezőbb odds vagy line érhető el. Előfordulhat, hogy egy korai piac még nem található meg azonnal a TippmixPro vagy a Vegas.hu kínálatában. Ilyenkor érdemes később ismét ellenőrizni, mert a piac gyakran csak később kerül fel.

A tippek jelentős része később élőben is megfogadható. Az új tippadó követése emiatt valamivel több figyelmet igényelhet, az eddigi hosszú távú eredményei azonban egyértelműen indokolják ezt a többletmunkát.

🛡️ Profitgarancia veszteséges előfizetési időszak esetén

A profitgaranciánál nem a naptári hónap eredményét, hanem minden előfizető saját 30 napos előfizetési időszakát vizsgáljuk.

Ha az adott VIP csoport az előfizetési időszak alatt kiküldött tippekkel összesítve veszteséges eredményt ér el, akkor a következő 30 napos hozzáférést a feltételek teljesülése esetén automatikusan és díjmentesen biztosítjuk.

Ez azt jelenti, hogy egy átmenetileg gyengébb időszak miatt nem kell abbahagynod a csoport követését vagy azonnal újabb hónapot kifizetned. Így hosszabb távon, több tipp és reálisabb eredmények alapján értékelheted a teljesítményt.

A profitgarancia különösen fontos a nyári, alacsonyabb tippszámú időszakokban, amikor kevesebb liga és kevesebb megfelelő lehetőség áll a tippadók rendelkezésére.

Fontos: az előfizetésnek aktívnak kell maradnia. Ha az előfizetést leállítod a profilodban, az automatikus ingyenes hosszabbítás nem tud aktiválódni a forduló napján.


A profitgarancia részletes feltételei »

Melyik VIP csoport lehet jó választás?

Magas találati arány és egyszerű követhetőség: Zeusz vagy Gaia.

Jól követhető, nagyobb tenisztornák: Apollón vagy Árész.

Gyors reagálással magasabb profitpotenciál: Poszeidón.

Több tippadós kosárlabdacsoport növekvő augusztusi kínálattal: Artemisz.

Nagy ligák visszatérésére és új lehetőségekre épülő csoportok: Hermész vagy Morpheus.

Mit várunk augusztustól?

Június és július több sportágban az év legcsendesebb időszakát jelentette. Augusztusban azonban fokozatosan visszatérnek a nagy labdarúgó-bajnokságok, növekszik a kosárlabda-kínálat, és több csoport tippadója ismét a legerősebb ligáiban dolgozhat.

A stabil csoportok júliusban is profitot értek el, a gyengébben működő felállásoknál pedig megtettük a szükséges változtatásokat. A veszteséget okozó, átmenetileg bekerült tippadókat leállítottuk, új szakemberekkel erősítettünk, és ismét azokra a piacokra helyezzük a hangsúlyt, amelyek korábban is a legerősebb eredményeket biztosították.

A következő időszaknak ezért több bajnoksággal, több megfelelő fogadási lehetőséggel és megerősített tippadói csapattal vágunk neki. A hosszú távú eredményességhez továbbra is a tippek következetes megfogadása, az egységes tétezés és a megfelelő fogadóirodák használata szükséges.

Válaszd ki a számodra megfelelő VIP csoportot!

Az első 30 napos előfizetés jelenleg 50% kedvezménnyel érhető el, a veszteséges előfizetési időszakokra pedig a feltételek szerint profitgaranciát biztosítunk.


VIP csoportok megtekintése

A sportfogadás kockázattal jár. A korábbi eredmények nem garantálják a jövőbeni teljesítményt. Kizárólag 18 éven felülieknek, megfelelő bankrollkezelés, egységes tétezés és felelős fogadási szemlélet mellett ajánlott.

VIP csoportok júniusi összegzése – vegyesebb hónap, fontos tanulságok és nyári lehetőségek

Június vegyesebb hónapot hozott a VIP csoportokban. Több csoportunk pluszban zárt, néhány viszont kisebb mínuszban fejezte be a hónapot. Ez teljesen természetes része a sportfogadásnak, főleg egy olyan időszakban, amikor több nagy bajnokság lezárult, a nyári sportnaptár átalakul, és bizonyos sportágakban kevesebb a jól fogadható lehetőség. Ahogy a VIP csoportok korábbi eredményeiből is látható, nem lehet minden hónapot profittal zárni. Előfordulhatnak gyengébb időszakok, nullásabb hónapok, vagy akár veszteséges előfizetési időszakok is. Éppen ezért hoztuk létre a profitgaranciát, amely segít átvészelni ezeket a gyengébb periódusokat.

A profitgarancia lényege egyszerű: ha az előfizetési időszakod végén az adott VIP csoport eredménye veszteséget mutat nálad, akkor a következő 30 napos előfizetésed automatikusan ingyenesen újulhat meg. Így nem egy gyengébb hónap alapján kell megítélned egy csoportot, hanem valóban hosszabb távon tudod követni az eredményességét. Fontos, hogy a profitgarancia csak akkor tud aktiválódni, ha az előfizetésedet nem mondod le az aktuális előfizetési időszak alatt. Ha lemondod az előfizetést, az automatikus ingyenes megújulás sem tud megtörténni.

A hónap legerősebb eredményét a Gaia hozta, de pluszban zárt az Apollón, a Zeusz, a Poszeidón és az Artemisz is. Az Árész, a Hermész és a Morpheus ezúttal kisebb mínuszban fejezte be a hónapot, ami önmagában nem jelent problémát, hiszen egy VIP csoport valódi teljesítményét nem egyetlen hónap, hanem hosszabb távú eredmények alapján érdemes megítélni. Június egyik legfontosabb tanulsága ismét az volt, hogy a következetes követés, a megfelelő tétkezelés és a fogadási útmutató betartása nélkül nehéz reális képet kapni egy csoport teljesítményéről. Ha valaki csak néhány tippet fogad meg, válogat, kihagy sorozatokat, vagy érzés alapján tér vissza egy csoporthoz, akkor könnyen eltérhet a hivatalos eredményektől.

Ezért a júniusi összegzésben most is nemcsak azt mutatjuk meg, melyik VIP csoport mennyi profittal zárt, hanem azt is, hogy melyik csoport kinek lehet jó választás a nyári időszakban.

Most minden VIP csoport első előfizetésére 50% kedvezmény jár, így az első hónap kb. 5500 Ft-ból kipróbálható.

Emellett a profitgarancia is a hosszabb távú követést segíti: ha az előfizetési időszak végén az adott csoport eredménye veszteséget mutat, akkor a következő 30 nap ingyenes lehet.

📊 Júniusi VIP eredmények röviden
VIP csoport Sportág Tippek száma Tét profit Átlagodds Találati arány
Gaia Kosárlabda 31 7,2 tét 1,86 66,7%
Apollón Tenisz 41 4,4 tét 1,73 64,9%
Zeusz Több sportág 73 4,1 tét 1,66 65,2%
Poszeidón Kosárlabda 21 2,4 tét 1,82 63,2%
Artemisz Kosárlabda 56 0,7 tét 1,83 58,3%
Árész Tenisz 63 -1,1 tét 1,88 54,9%
Hermész Kosárlabda, Foci 145 -1,4 tét 2,16 49,3%
Morpheus Főként foci, nagy ligák 143 -3,9 tét 1,79 55,3%
 
🏀 Gaia VIP – kisebb ligás kosárlabda, gyors reakcióval

A Gaia júniusban a legerősebb eredményt hozta a VIP csoportok között: 31 tippből 7,2 tét profittal zárt, 66,7%-os találati arány és 1,86-os átlag odds mellett. Ez kifejezetten jó eredmény, főleg úgy, hogy a Gaia továbbra is a gyorsabb reakciót igénylő kosárlabdás csoportok közé tartozik. A tippek jellemzően kisebb vagy gyorsabban mozgó piacokra érkeznek, ezért itt különösen fontos, hogy a lehető leghamarabb megfogadd az ajánlásokat. A júniusi hónap jól megmutatta, hogy a Gaia profitpotenciálja továbbra is erős, de ez a csoport nem azoknak való, akik csak órákkal később tudnak ránézni a tippekre. Itt a gyorsaság, a megfelelő iroda és a fegyelmezett követés sokat számít, mert az oddsok rövidebb idő alatt is változhatnak. A Gaia követéséhez továbbra is elsősorban a Vegas és a TippmixPro együttes használata ajánlott. Így több tippet lehet elérni, kevesebb lehetőség marad ki, és nagyobb eséllyel tudsz megfelelő oddsokon fogadni. A Gaia azoknak lehet jó választás, akik kosárlabdás VIP csoportot keresnek, gyorsan tudnak reagálni, és nem zavarja őket, hogy a jobb profitpotenciálért aktívabban kell követniük az érkező tippeket. Június alapján ez a csoport ismét bizonyította, hogy megfelelő követéssel az egyik legerősebb választás lehet a VIP kínálatban.

🎾 Apollón VIP – erős teniszes csoport aktívabb követéssel

Az Apollón júniusban 41 tippből 4,4 tét profittal zárt, 64,9%-os találati arány és 1,73-as átlag odds mellett. Ez stabil, pluszos hónapnak számít, főleg úgy, hogy az Apollón továbbra sem a legkényelmesebben követhető teniszes csoport. Az Árészhez képest itt gyakrabban érkezhetnek tippek kisebb vagy gyorsabban mozgó piacokra, ezért fontosabb a gyors reakció és az, hogy az ajánlott irodák rendelkezésre álljanak. A júniusi eredmény azt mutatja, hogy az Apollón továbbra is jól használható nyári tenisz csoport lehet azoknak, akik aktívabban tudják követni a tippeket. A találati arány erős volt, az átlag odds pedig jól illeszkedik ahhoz a típusú fogadási stílushoz, amelynél nem extrém szorzókból, hanem következetes, jól kiválasztott tippekből épül a profit. Mivel a tippek nem kifejezetten magyar irodákra készülnek, előfordulhat, hogy néhány lehetőség kimarad, vagy kisebb eltéréssel lehet megfogadni. Ezért továbbra is fontos, hogy a csoport leírását és a fogadási útmutatót pontosan kövesd, mert hosszabb távon sokat számít, milyen oddsokon és milyen arányban tudod megfogadni a tippeket. Az Apollón azoknak lehet jó választás, akik teniszes VIP csoportot keresnek, online irodákkal fogadnak, és időben tudnak reagálni az érkező ajánlásokra. Ha a megfelelő irodák rendelkezésre állnak, és fegyelmezetten követed a tippeket, akkor az Apollón továbbra is az egyik erősebb profitpotenciállal rendelkező VIP csoport lehet.

🏐 Zeusz VIP – pluszos június, még kiaknázatlan tartalékokkal

A Zeusz júniusban 73 tippből 4,1 tét profittal zárt, 65,2%-os találati arány és 1,66-os átlag odds mellett. Ez jó eredmény egy olyan multisport csoporttól, ahol a tippek több sportágból érkezhetnek, és a hónap során a csoport összetétele is változhat. A Zeusz nem egyetlen sportágra épül, hanem mindig azokból a lehetőségekből próbál profitot kihozni, ahol az adott időszakban érték látszik. A júniusi eredmény azért is pozitív, mert a csoport viszonylag magas tippszám mellett tudott pluszban zárni. Ráadásul mindez úgy jött össze, hogy az új röplabda tippadó magas találati aránya ebben a hónapban még nem jelent meg igazán az eredményekben, és ő önmagában nem tudott profitot hozzátenni a hónaphoz. Ha nála is visszaáll a korábban látott eredményesség, az a következő időszakban még erősebb teljesítményt hozhat a csoportnak. A Zeusz továbbra is inkább aktívabb követést igénylő VIP csoport. A tippek egy részénél fontos a gyors reakció, mert az oddsok idővel változhatnak, és bizonyos piacok rövidebb ideig érhetők el jó értéken. Emiatt itt is előny, ha a Vegas és a TippmixPro egyaránt rendelkezésre áll, mert így több lehetőséget lehet megfogadni, és kevesebb tipp maradhat ki. A Zeusz azoknak lehet jó választás, akik nem ragaszkodnak kizárólag egyetlen sportághoz, hanem nyitottak egy rugalmasabb, több sportágra épülő VIP csoportra. Ha tudsz gyorsabban reagálni, és szeretnél olyan csoportot követni, ahol a lehetőségek nem egy sportágra korlátozódnak, akkor a Zeusz június alapján továbbra is érdekes választás lehet.

🏀 ⚽ Hermész VIP – stabil kosárlabda és foci tippek, könnyebb követhetőség

A Hermész júniusban 145 tippből -1,4 tét eredménnyel zárt, 49,3%-os találati arány és 2,16-os átlag odds mellett. Ez kisebb mínuszos hónapnak számít, de a magasabb átlag odds miatt néhány apró részlet is sokat számított. Több olyan tipp is volt, amely csak kevésen múlt, miközben érkeztek szép, nagyobb oddsos találatok is. Emiatt a hónap összképe nem annyira negatív, mint amit önmagában a mínuszos zárás mutat. A Hermész továbbra is alapvetően könnyebben követhető VIP csoportnak számít, főleg a gyorsabb reakciót igénylő kosárlabdás csoportokhoz képest. A tippek nagyobb része jobban elérhető piacokra érkezik, ezért azoknak is jó választás lehet, akik nem tudnak minden ajánlásra azonnal reagálni. Júniusban a csoportba bekerülő VB-tippek egyelőre még nem hoztak komolyabb profitot, de az utóbbi időszakban már látszottak biztató jelek. Voltak nagyobb oddsos nyertes tippek, illetve több olyan fogadás is, amely nagyon kevésen múlt. Ha ezekből júliusban több fordul a jó irányba, akkor a csoport könnyen erősebb hónapot zárhat. Fontos viszont, hogy a Hermészt sem egyetlen hónap alapján érdemes megítélni. A júniusi kisebb mínusz nem változtat azon, hogy ez továbbra is az egyik jobban követhető VIP opció azoknak, akik kosárlabda, illetve a nyári időszakban kiegészítő sportági lehetőségek alapján szeretnének tippeket követni. A Hermész azoknak lehet jó választás, akik nem a leggyorsabb kis piacos csoportot keresik, hanem egy átláthatóbb, könnyebben követhető VIP csoportot, ahol a hosszabb távú követés és a fogadási útmutató pontos használata továbbra is kulcsfontosságú.

🏀 Artemisz VIP – visszafogottabb június, minimális pluszban

Az Artemisz júniusban 56 tippből 0,7 tét profittal zárt, 58,3%-os találati arány és 1,73-as átlag odds mellett. Ez nem kiemelkedő hónap, főleg az előző erősebb eredményekhez képest, de fontos, hogy a csoport így is pluszban tudta befejezni a júniust. Az Artemisz hosszabb távon továbbra is az egyik legerősebb kosárlabdás VIP csoportunk, viszont júniusban a nyári sportnaptár és a szűkebb kosárlabda kínálat miatt visszafogottabb eredmény született. Az Artemisz továbbra sem a legkényelmesebben követhető csoport. A tippek egy része kisebb vagy gyorsabban mozgó kosárlabda piacokra érkezhet, ezért itt sokat számít a gyors reakció, a megfelelő iroda és a fegyelmezett követés. Aki késve fogadja meg a tippeket, vagy nem az ajánlott irodákat használja, az könnyen eltérhet a hivatalos eredményektől. Jelenleg az Artemisz követéséhez továbbra is a Vegas használata a legfontosabb, a TippmixPro pedig kiegészítésként lehet hasznos. A cél az, hogy minél több tippet sikerüljön elérni, lehetőleg minél jobb oddsokon. Az Artemisz azoknak lehet jó választás, akik komolyabb kosárlabdás VIP csoportot keresnek, gyorsan tudnak reagálni, és nem kizárólag kényelmi szempont alapján választanak. Június visszafogottabb hónap volt, de a csoport hosszabb távú eredményei alapján továbbra is erős opció marad azoknak, akik fegyelmezetten tudják követni a tippeket.

🏀 Poszeidón VIP – pluszos júniusi zárás a nyári szünet előtt

A Poszeidón júniusban 21 tippből 2,4 tét profittal zárt, 63,2%-os találati arány és 1,72-es átlag odds mellett. Ez korrekt, pluszos hónapnak számít, főleg úgy, hogy a csoportban júniusban már nem volt magas tippszám. A Poszeidón továbbra is kosárlabda tippekre épül, de a kisebb piacos, gyorsabb reakciót igénylő csoportokhoz képest valamivel jobban követhető kategóriába tartozik. A tippek jellemzően közepesebb piacokra érkeznek, ezért a Poszeidón valahol a Hermész és az aktívabb, kisebb piacos kosárlabdás csoportok között helyezkedik el. Nem annyira kényelmesen követhető, mint a legnagyobb piacos csoportok, de nem is tartozik a leggyorsabb reakciót igénylő VIP csoportok közé. A júniusi eredmény pozitív lezárása volt ennek az időszaknak, viszont fontos, hogy a Poszeidón tippadó júliustól szabadságon lesz, ezért a csoport jelenleg nem előfizethető. Ősszel várhatóan újra aktívabb időszak következik, amikor ismét érdemes lesz figyelni a Poszeidón csoportot. A Poszeidón azoknak lehet jó választás, akik kosárlabdás VIP csoportot keresnek, de az Artemiszhez vagy Gaiához képest valamivel könnyebben követhető opciót szeretnének. Júniusban a csoport pluszban zárt, és bár most nyári szünet következik, ősszel továbbra is érdekes választás lehet a kosárlabda tippeket követők számára.

🎾 Árész VIP – kisebb mínuszos június, továbbra is jól követhető tenisz csoport

Az Árész júniusban 63 tippből -1,1 tét eredménnyel zárt, 54,9%-os találati arány és 1,88-as átlag odds mellett. Ez kisebb mínuszos hónapnak számít, de semmiképp sem olyan eredmény, amit túl kellene reagálni. Az Árész az előző hónapokban többször is bizonyította, hogy hosszabb távon stabilan használható teniszes VIP csoport, és egy ilyen minimális veszteség természetes része lehet a sportfogadásnak. A csoport egyik legnagyobb előnye továbbra is a követhetőség. Az Árész tippek többsége nagyobb, jobban elérhető teniszpiacokra érkezik, ezért a legtöbb fogadóirodánál reálisan megfogadható. Bár vannak élő tippek is, ezek a csoport teljes működésének csak egy részét adják, így azok számára is használható lehet, akik főként meccs előtti tippeket szeretnének követni. Júniusban nem sikerült profitot hozni, de a veszteség mértéke alacsony maradt. Ez azért fontos, mert egy VIP csoportot nem egyetlen hónap vagy néhány tipp alapján érdemes megítélni. A hosszabb távú kép, a követhetőség és a fogadási útmutató szerinti fegyelmezett követés sokkal többet számít. Az Árész azoknak lehet jó választás, akik egy jól követhető, teniszes VIP csoportot keresnek, ahol nem minden tippnél kell azonnal reagálni. Június kisebb mínusza ellenére a csoport továbbra is fontos opció marad azoknak, akik hosszabb távon gondolkodnak, és nem csak a legutóbbi havi eredmény alapján választanak VIP csoportot.

⚽ Morpheus VIP – gyengébb június, de a VB-tippek pluszban zártak

A Morpheus júniusban 143 tippből -3,9 tét eredménnyel zárt, 55,3%-os találati arány és 1,79-es átlag odds mellett. Ez a hónap összességében gyengébben alakult a Morpheus számára, főleg az előző időszak erősebb eredményeihez képest. Fontos viszont külön kezelni a csoporton belüli tipptípusokat, mert a VB-tippek összességében kisebb profittal zártak, tehát nem a világbajnokságra érkező fő tippek húzták le igazán az eredményt. A gyengébb hónap elsősorban abból adódott, hogy a büntetőlapos és szögletes piacokra dolgozó tippadó ezúttal kevésbé tudott eredményes lenni, főleg a top ligákon kívüli mérkőzéseknél. Ezeknél a piacoknál sokszor apró részleteken múlik az eredmény, és júniusban több olyan meccs is volt, ahol a vártnál furcsábban alakultak az események. A hónapban volt jó néhány meglepő eredmény és több olyan tipp is, amely kis szerencsével teljesen más irányba vihette volna az összképet. Ettől még a -3,9 tét eredmény nem ideális, de nem is olyan mértékű visszaesés, ami alapján hosszabb távon le kellene írni a csoportot. A Morpheus továbbra is az egyik legfontosabb, főként labdarúgásra épülő VIP csoport, ahol a tippek jelentős része nagyobb bajnokságokra és jobban követhető piacokra érkezik. Júniusban a VB miatt más jellegű időszak volt, mint egy normál bajnoki hónap, ezért az eredményt is ennek megfelelően érdemes kezelni. A következő időszakban remélhetőleg a büntetőlapos és szögletes piacok is jobban alakulnak, miközben a VB-tippekben továbbra is lehet érték. A Morpheus azoknak lehet jó választás, akik főként focira épülő, nagyobb figyelemmel követett mérkőzésekre érkező tippeket szeretnének követni, és nem egyetlen gyengébb hónap alapján döntenek, hanem hosszabb távon gondolkodnak.

 
✅ Melyik VIP csoport kinek lehet jó választás?

Aki könnyebben követhető csoportot keres, annak első körben a Hermész, Árész vagy Morpheus lehet jó választás. Ezeknél általában nagyobb, jobban elérhető piacokra érkeznek a tippek, és nem kell minden esetben azonnal reagálni.

Aki magasabb profitpotenciált keres, és gyorsabban tud reagálni, annak az Artemisz, Apollón, Gaia vagy Zeusz lehet érdekesebb. Ezeknél több lehetőség lehet kisebb vagy gyorsabban mozgó piacokon, cserébe aktívabb követésre van szükség.

A Poszeidón valahol a kettő között helyezkedik el, de jelenleg nem előfizethető. Ősszel újra érdemes lesz figyelni rá.

⚡ Miért fontos a következetes követés?

A júniusi hónap több csoportban is megmutatta, hogy a legnagyobb hiba az, ha valaki pár vesztes tipp után abbahagyja, majd később érzés alapján visszatér. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a vesztes tippeket még megfogadja, de a fordulópontot vagy a nyertes sorozat egy részét már kihagyja.

A VIP csoportokat nem egy-egy tipp alapján kell értékelni. A valódi eredmény több hét vagy több hónap alatt látszik. Ehhez megfelelő tétkezelés, bankrollmenedzsment és fegyelmezett követés kell.

A saját eredményed nem csak a tippadókon múlik. Ha nem tartod be a fogadási útmutatót, nem megfelelő irodákat használsz, rossz tétméretet választasz, kihagysz tippeket, vagy össze-vissza követed az ajánlásokat, akkor a végeredményed is gyengébb lehet.

🎁 50% kedvezmény az első előfizetésre

Most minden VIP csoport első előfizetésére 50% kedvezmény jár, így az első hónap kb. 5500 Ft-ból kipróbálható.

Emellett a profitgarancia is a hosszabb távú követést segíti: ha az előfizetési időszak végén az adott csoport eredménye veszteséget mutat, akkor a következő 30 nap ingyenes lehet.

Ez azért fontos, mert egy VIP csoport valódi teljesítményét nem néhány tippből, hanem hosszabb távon lehet reálisan megítélni.

VIP csoportok megtekintése: LINK
 

Legfontosabb tudnivalók!

  • Előfizetési díj (30nap): VIP csoport előfizetési díja változatlanul 30 € (kb. 11 600 Ft).
  • Első havi kedvezmény: Minden VIP csoportnál –50% az első hónapra automatikusan, így 15 € (kb. 5 800 Ft).
  • VIP tippadó csoportok: 🏀 Poszeidón, 🏀 Artemisz, 🏀 Gaia, 🎾 Apollón, 🎾 Árész, 🏒 Zeusz, ⚽ Morpheus, 🏀 Hermész,
  • Profitgarancia: Ha az előfizetett időszak (30 nap) alatt veszteség van, automatikusan jár: Link
  • Frissített tudástár: kérdés-válaszok, beállítások, folyamatok: Link
  • Lépésről-lépésre fogadási útmutató: kezdőknek és haladóknak: Link
  • BetCrew Admin Telegram bot: segít a regisztrációban, előfizetés-kezelésben, csoportaktiválásban. Link
  • Tipptörténet és statisztika: Regisztráció/Belépés után a saját fiókban: Link

Hogyan kezdd el egyszerűen?

1.) Regisztrálj majd lépj be weboldalunkra (Link)
2.) Válaszd ki a neked leginkább megfelelő csoportot (Link)
3.) Előfizetésnél használd ki az első havi 50%-os kedvezményt (Automatikus)
4.) Aktiváld az előfizetésedet a BetCrew Admin bot segítségével (Link)
5.) Olvasd el a fogadási útmutatót (Link) és a kiválasztott VIP csoport leírását (Az útmutató a sikered kulcsa!)
6.) Ha kérdésed van olvasd el a tudástárat (Link) vagy írj ügyfélszolgálatunknak (Link)


GYIK — röviden

Hogyan érem el a tipptörténetet?
Belépés után a Saját fiók → Tipptörténet/Statisztikák menüpontban.

Hol kapok segítséget?
A BetCrew Admin bot végigvezet a lépéseken; részletes leírás a Tudástárban és a Fogadási útmutatóban. További kérdés esetén vedd fel velünk a kapcsolatot itt: Kapcsolat

Lemondás/kezelés:
Az előfizetésedet bármikor a Saját fiók felületen kezelheted.


Megjegyzés

A sportfogadás kockázattal jár. A múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. Kizárólag 18 éven felülieknek, felelős bankroll-kezelés és tudatos fogadási szemlélet mellett ajánlott. Körültekintően válassz VIP csoportot, mivel VIP csoport cseréjére vagy pénzvisszafizetésre nincs lehetőség. A Fogadási útmutató követése mindenki számára kötelező. A tippeket az ingyenes Telegram messenger üzenetküldőn keresztül kapod meg telefonodra, táblagépedre vagy számítógépedre. Link

Miért változik az odds, és hogyan fogadj eredményesebben?

Sok visszajelzést kapunk azzal kapcsolatban, hogy egyes követők nem pontosan ugyanazon az oddson tudják megfogadni a tippeket, mint ahogy azok a VIP csoportba érkeznek. Ez érthető kérdés, ezért fontos róla őszintén és világosan beszélni.

Fontos: attól, hogy egy tippet nem pontosan ugyanazon az oddson tudsz megfogadni, még nem jelenti azt, hogy a tipp rossz, vagy hogy azzal már nem lehet profitot elérni. A minőségi tippekben sokszor akkora érték van, hogy kisebb odds- vagy line-eltéréssel is eredményesen követhetők.

Pont ezért készült a Fogadási Segédlet, amely segít eldönteni, milyen eltérés férhet még bele, és mikor érdemes inkább kihagyni egy tippet.

A probléma legtöbbször nem a tippekkel, nem a VIP csoporttal és nem is azzal van, hogy „nem lehet követni” a szolgáltatást. A félreértések nagy része abból fakad, hogy sokan nem ismerik pontosan, hogyan működnek a fogadóirodák, miért változnak az oddsok, miért adnak eltérő szorzókat a különböző irodák, illetve nem olvassák el az adott VIP csoport leírását és a Fogadási Útmutatót.

Ez nem kioktatás, hanem gyakorlati kérdés. Ha tudod, hol kell fogadni, milyen gyorsan érdemes reagálni, mikor vállalható be egy kisebb eltérés, és melyik csoport milyen követési módot igényel, akkor jobb eredményt tudsz elérni.

A cél nem az, hogy mindenki minden esetben pontosan ugyanazt az oddsot kapja, mint a tippadó. Ez a gyakorlatban nem mindig lehetséges. A cél az, hogy a saját lehetőségeidhez képest a lehető legjobb feltételekkel fogadd meg a tippeket.


Miért változik az odds?

Az oddsok változása a sportfogadás természetes része. Amikor egy profi tippadó talál egy értékes fogadási lehetőséget, a fogadóirodák idővel korrigálhatják az oddsot vagy a line-t, hogy kisebb legyen az adott tippben lévő előny.

A változás sebessége több dologtól függ: mekkora piacról van szó, mennyi pénz érkezik az adott fogadásra, mennyire gyorsan reagál erre az iroda, illetve hányan követik ugyanazt a tippet.

Kisebb ligáknál és kisebb piacoknál az oddsmozgás általában gyorsabb lehet, mert az irodák kevesebb információval dolgoznak, és gyakrabban hibázhatnak az árazásnál. Pont emiatt lehet ezekben nagyobb profitlehetőség, de aktívabb követésre is szükség van.

Nagyobb ligáknál általában lassabban mozognak az oddsok, mert az irodák pontosabb információkkal dolgoznak. Ezek a tippek kényelmesebben követhetők, de ettől még itt is számít, milyen oddson fogadod meg őket.

Miért nem ugyanaz az odds minden irodában?

Sokan abból indulnak ki, hogy ha egy tipp 1.85-ös oddson érkezik, akkor annak minden irodánál 1.85-nek kellene lennie. Ez nem így működik.

Minden fogadóiroda saját kínálattal, saját oddsokkal és saját frissítési sebességgel dolgozik. Ugyanarra a mérkőzésre az egyik iroda adhat 1.85-öt, a másik 1.80-at, egy harmadiknál pedig lehet, hogy az adott fogadási típus még nem is érhető el.

A VIP csoportokba érkező tippek nem kifejezetten a magyar irodák kínálatára készülnek. Profi sportelemzők küldik őket a világ minden tájáról, és ők ott fogadnak, ahol a legjobb kínálatot és a legjobb oddsokat kapják.

Ez nem jelenti azt, hogy a tippek magyar irodákkal ne lennének követhetők. A TippmixPro és a Vegas.hu több csoportnál is jól használható, és ezekkel is lehet profitot elérni. Viszont tudni kell, hogy a kínálat és az odds nem mindig lesz ugyanaz, mint azoknál az irodáknál, amelyek alapján a tippek érkeznek.

Röviden: nem csak azt kell nézni, hogy mi a tipp, hanem azt is, hogy hol és milyen feltételekkel tudod megfogadni.

Egy iroda kényelmesebb, több iroda eredményesebb

Ha csak egyetlen fogadóirodát használsz, az kényelmesebb. Egyszerűbb a folyamat, kevesebb helyen kell keresni a tippet, és kevesebb dolgot kell kezelni.

Ezzel nincs semmi baj. Sok követő így is eredményesen tudja követni a tippeket.

Viszont az egyirodás követésnek vannak korlátai. Előfordulhat, hogy az adott mérkőzés még nincs kint az irodánál, nem elérhető a fogadási típus, gyengébb az odds, elmozdult a line, vagy ki kell hagynod egy tippet, amely máshol még megfogadható lenne.

Ha több irodát használsz, több lehetőséged van. A TippmixPro és a Vegas.hu együttes használata sok csoportnál már komoly előnyt jelent, mert nagyobb lesz a kínálatod, több tippet tudsz megfogadni, és gyakrabban találod meg a jobb oddsot. Fontos: Sokan még manapság is a tippmix.hu (papír)szelvényes fogadásban bíznak, annak ellenére hogy a tippek fogadása körülményes, sok időt vesz igénybe. Ráadásul a meccskínálat, a fogadási típusok, és az oddsok is jóval gyengébbek mint bármely más irodánál. Ez annyit jelent hogy ha itt fogadsz jóval nehezebb megfelelő profitot elérni hosszú távon, még akkor is ha a Morpheus vagy a Hermész csoportokat követed.

A Broker iroda főleg a nagyobb ligás vagy nagyobb piacokon érkező tippeknél lehet hasznos, például Morpheus, Hermész vagy Árész esetében. Itt több mint 20 iroda kínálatát éred el egy helyen, így könnyebb megtalálni a legjobb szorzót.

A fogadóirodák használatáról és a több iroda előnyeiről részletesebben itt olvashatsz: Miért hagysz pénzt az asztalon, ha csak egy irodánál fogadsz?

A lényeg nem az, hogy mindenkinek kötelező több irodát használnia. Hanem az, hogy aki több profitot szeretne kihozni a tippekből, annak érdemes több lehetőséget használnia.

Az idő pénz

Mindenki ismeri a mondást: az idő pénz. A profi sportfogadásban ez különösen igaz.

Ha egy tipp megérkezik, érdemes a lehetőségeidhez képest minél előbb megfogadni. Minél gyorsabban reagálsz, annál nagyobb eséllyel tudod az eredeti odds vagy line közelében megtenni.

Ez nem azt jelenti, hogy pánikszerűen kell fogadni. Nem szabad kapkodni, mert hibás fogadásból is lehet veszteség. A cél az, hogy gyorsan, de ellenőrzötten fogadj.

A jó követési folyamat:

  1. Megérkezik a tipp.
  2. Ellenőrzöd a csapatokat, a fogadási típust, az oddsot és a line-t.
  3. Megkeresed a tippet az ajánlott irodában.
  4. Az előre meghatározott tétmérettel megfogadod.
  5. Visszaellenőrzöd, hogy jól tetted-e meg a fogadást.

Ha eleinte lassabb vagy, az nem gond. Gyakorlással sokat lehet javítani rajta.

Mit tegyél, ha már változott az odds vagy a line?

Ha egy tippnél már változott az odds vagy a line, az nem jelenti automatikusan azt, hogy a tippet ki kell hagyni. A minőségi tippekben sokszor akkora érték van, hogy kisebb eltéréssel is fogadhatók maradnak.

Pont ezért van a tippek alatt a Fogadási Segédlet. Ez sportáganként és fogadási típusonként mutatja meg, milyen eltérés férhet még bele. Más szabály vonatkozik egy kosárlabda hendikepre, egy tenisz game hendikepre, egy futball ázsiai hendikepre, egy gólvonalra vagy egy büntetőlapos fogadásra.

Ha az eltérés még a segédletben megadott határon belül van, akkor a tipp sok esetben még fogadható. Ha túl nagy az eltérés, akkor ki kell hagyni, vagy bizonyos esetekben élőben lehet megpróbálni jobb feltételekkel megfogadni.

Amit nem szabad csinálni: rossz oddson, túl nagy line-eltéréssel vagy teljesen más piacon megfogadni a tippet csak azért, mert mindenképp fogadni akarsz.

Nem az a cél, hogy mindenáron legyen fogadásod, hanem az, hogy hosszú távon jó döntéseket hozz.

Kis ligás és gyorsabb csoportok

A kisebb ligás vagy gyorsabb reakciót igénylő csoportoknál általában nagyobb lehet a profitpotenciál, mert ezeken a piacokon az irodák gyakrabban hibáznak. Viszont éppen ezért az oddsok is gyorsabban mozoghatnak.

Ilyen jellegű csoportoknál, például Artemisz, Gaia, Apollón vagy bizonyos Zeusz tippeknél, fontosabb a gyorsabb reakció és az ajánlott irodák használata.

Az Artemisz például kosárlabdára épülő csoport, ahol a TippmixPro és a Vegas.hu együttes használata sokat segíthet. Így több tippet tudsz megfogadni, és nagyobb eséllyel találsz jobb oddsot.

Ezeknél a csoportoknál tehát nem az a lényeg, hogy „nem lehet követni” őket, hanem az, hogy aktívabban kell követni őket. Aki erre felkészül, megfelelő irodákat használ, és gyorsan reagál, az ezekből a csoportokból nagyon jó eredményt tud kihozni.

Nagy ligás és kényelmesebben követhető csoportok

A nagyobb ligás vagy könnyebben követhető csoportoknál, például Morpheus, Hermész vagy Árész esetében általában több idő van a tippek megfogadására. Ezeknél a piacoknál lassabb lehet az oddsmozgás, a mérkőzések könnyebben megtalálhatók, és a fogadási típusok is szélesebb körben elérhetők.

Ez kényelmesebb követést jelent, de itt is számít az odds. Ha valaki Broker irodát használ, több iroda oddsait látja egy helyen, ezért sok esetben jobb feltételekkel tud fogadni.

A nagyobb ligás csoportoknál azt is érdemes megérteni, hogy az irodák pontosabban árazzák ezeket a piacokat. Emiatt előfordulhatnak nagyobb profit- vagy bankroll-ingadozások, és fontosabb a hosszú távú gondolkodás.

Miért fontos a csoportleírás ismerete?

Minden VIP csoport más. Eltérhet a sportág, a tippmennyiség, az ajánlott fogadóiroda, a fogadási típus, a reakcióidő igénye, a követés nehézsége, a profitpotenciál és az ingadozás mértéke.

Ezért nem elég csak azt nézni, hogy egy csoportnak mennyi volt a profitja. El kell olvasni a teljes csoportleírást, mert abból derül ki, hogy az adott csoport valóban illik-e hozzád.

Ha valaki lassabban tud reagálni, akkor lehet, hogy egy nagyobb ligás, kényelmesebben követhető csoport jobb választás számára. Ha viszont gyorsan tud fogadni, több irodát is használ, és aktívabban követi a tippeket, akkor a kisebb ligás/piacos csoportokból is sokat ki tud hozni.

A rossz elvárások nagy része abból jön, hogy valaki nem ismeri pontosan azt a csoportot, amelyre előfizetett. Ezért kell elolvasni a leírást az első betűtől az utolsóig.

VIP csoportok leírásai: VIP csoportok megtekintése

A Fogadási Útmutató betartása nélkül a jó tippek sem érnek annyit

A minőségi tippek nagyon fontosak, de önmagukban nem elegendők.

A hosszú távú eredményhez szükség van megfelelő bankrollra, helyes tétméretre, gyors és pontos követésre, az ajánlott irodák használatára, saját tipptörténet vezetésére, a csoportleírás ismeretére és a Fogadási Útmutató betartására.

A tippek nem akkor működnek a legjobban, ha valaki érzésből válogat közöttük, néha kombinálja őket, néha kihagyja őket, néha más téttel fogad, majd hónap végén összehasonlítja magát a csoport eredményével.

A rendszer akkor működik a legjobban, ha következetesen követed.

Ezért fontos saját tipptörténetet vezetni. Így látod, melyik tippet milyen oddson fogadtad meg, mit hagytál ki, mekkora téttel fogadtál, és hol tért el a saját eredményed a csoport eredményétől.

Hogyan kövesd a tippeket a lehető legeredményesebben?

  1. Olvasd el a választott VIP csoport teljes leírását.
  2. Használd az adott csoporthoz ajánlott fogadóirodákat.
  3. Lehetőség szerint ne csak egy irodát használj.
  4. A tippekre reagálj minél gyorsabban.
  5. Ismerd meg, hol találod az adott fogadási típusokat az irodán belül.
  6. Ha változott az odds vagy a line, használd a Fogadási Segédletet.
  7. Ne fogadj túl nagy eltéréssel csak azért, mert nem akarsz kimaradni.
  8. Ne válogass érzés alapján a tippek között.
  9. Ne kombináld át a tippeket, ha nincs külön jelezve.
  10. Vezess saját tipptörténetet.
  11. Tartsd be a Fogadási Útmutató tétkezelési szabályait.
  12. Ne egyetlen nap vagy hónap alapján ítéld meg a csoportot.

Kényelem vagy maximális profit?

A végén mindenki maga dönti el, hogyan szeretné követni a tippeket.

Lehet kényelmesebben követni egyetlen irodával. Ezzel is lehet profitot elérni, főleg ha a csoport jellege ezt lehetővé teszi.

De aki a lehető legtöbbet szeretné kihozni a tippekből, annak érdemes több irodát használni, gyorsabban reagálni, ismerni a csoport leírását, használni a Fogadási Segédletet, és pontosan követni a Fogadási Útmutatót.

Nem az a kérdés, hogy működik-e a rendszer. A rendszer működik, ha úgy követed, ahogy le van írva.

A kérdés inkább az, hogy te mit választasz: kényelmesebb követést, valamivel alacsonyabb eredménnyel, vagy tudatosabb követést, amellyel hosszú távon többet hozhatsz ki ugyanazokból a tippekből.

A döntés a tiéd, de fontos, hogy tudd: a döntésednek hatása lesz az eredményedre is.

A tippeket mi adjuk. A rendszert megmutatjuk. A lehetőségek adottak.
Neked csak az a feladatod, hogy a saját céljaidhoz mérten a lehető legtudatosabban kövesd őket.