Így kerüld el a veszteséges hónapokat!

Ugyan a cím kicsit megtévesztő lehet, mivel a veszteséges hónapot, vagy időszakot elkerülni lehetetlen, mert ez szerves része a sportfogadásnak. Cserébe viszont könnyen lehet megfelelően kezelni, legalábbis akkor, ha tudod mi miért történik, és előre felkészülsz arra, hogy a sportfogadás egy olyan hullámvasút, ahol többségében hegymenettel találkozol, de néha érkezni fog lejtmenet is! (Ez természetesen csak abban az esetben igaz, hogy minőségi tippekről, illetve egy hozzáértő szolgáltatásról van szó, mint nálunk a BetCrew.Pro-nál!)

Mint tudjátok a kisebb ligás/piacos csoportjainknál viszonylag ritkán fordulnak elő veszteséges hónapok. Ennek az az oka, hogy csak olyan tippek érkeznek, amelyeket szakértő sportelemzők küldenek, illetve hogy a kisebb bajnokságokban és kisebb fogadási piacoknál, az irodák kevésbé tudják pontosan belőni az esélyeket, így szinte havi rendszerességgel profitálni tudunk.

De ez természetesen nem jelenti azt hogy mindig minden hónapot profittal fogunk zárni, hiszen a profit illetve a bankrollunk mérete folyamatosan ingadozik. Minél több és minél nagyobb ingadozás van, annál könnyebb hibázni, és a profi sportfogadásban minden hiba komoly összegekbe kerül! Éppen ezért készítettem számotokra egy fogadási útmutatót (Link) és az adott csoportokhoz fogadási segédletet (a tippek alatti linken találod), mivel ha ezeket követed, akkor számodra soha nem lesz probléma a profit ingadozás, vagy akár egy veszteséges hónap. Ez mind szép és jó, de az egész semmit nem ér, ha nem olvasod el és nem tartod be ezeket! Számtalanszor olvashattad tőlem, hogy a megfelelő tétméret választás és a bankrollmenedzsment mennyire fontos! (Erről részletesen itt olvashatsz: Link)

Nézzünk egy konkrét példát: A Poszeidón csoport, ebben az évben nagyon jól teljesít, és még nem volt veszteséges hónapja. Természetesen ebben az évben is voltak gyengébb időszakok és ingadozások, de végül minden hónap végére sikerült pluszban zárni. Ezeknek a jó eredményeknek a hátterében természetesen az áll hogy, a legkiemelkedőbb sportelemzők tippjei érkeznek a csoportba, amelyekkel tényleg szinte gyerekjáték nyereséges sportfogadóvá válni. Viszont most, november közepén a csoport -18 tét veszteségen áll, ami azért nem megszokott, de bármikor bármelyik csoportnál előfordulhat! Igaz még két hét hátra van a hónapból és könnyedén lehet, hogy ezt a hónapot is profittal zárja a csoport, de fontos hogy megértsük azt, hogy a profit ingadozása miatt, elengedhetetlen, hogy betartsuk a bankrollmenedzsmentet!

Kinek okoz problémát az ha egy követett csoport veszteségben van?

Annak mindenképp, aki nem tud hosszútávban gondolkodni, és csak pár hétig, vagy 1-2 hónapig követi a csoportot. Az ok egyszerű, hiszen a profit ingadozik és ha épp egy olyan „szeletet” választasz ki, ahol gyengébb teljesítmény volt, akkor könnyedén rossz következtetést vonhatsz le! Olyan ez mint a focimeccs, ahol a M. City játszik valamelyik gyengébb csapattal. Megnézed a meccs első 20 percét, amikor is nagyon gyengén játszik a M. City, ráadásul még gólt is kapnak. Na most vagy lekapcsolod a tévét és megállapítod hogy milyen „szar” a M. City, (Miközben 10 ponttal vezeti a bajnokságot, és vesztes meccse is csak 1 volt), vagy megnézed az egész meccset, ahol a M. City bedarálja az ellenfelét és 5-1-re nyer. Gondolkodj hosszú távban, hiszen minél hosszabb a táv annál biztosabb hogy kijön a tudásbeli különbség. A City támadósora idővel bedarálja az ellenfeleket, és csak nagy ritkán fognak veszíteni a bajnokságban, akárcsak a profi sportfogadásban, mivel itt is előfordul néha gyengébb hónap, de hogy a szezonban bedaráljuk a fogadóirodákat az egyszer biztos, mivel a „Mi tippadó csapatunkban” több Haaland is van egyszerre! Több mint 10 éve csinálom, szóval nekem elhiheted!

Pl.: A VIP csoport 12 hónap alatt, 9 hónapot profittal zárt, 1 hónapot 0 körül, 2 hónapot pedig veszteséggel. Ez azt jelenti hogy összességében szép profitot értünk el, és egy év alatt többszöröztük a bankrollunkat. Aki pedig követte ugyan a csoportot, de csak 1-2 hónapig, és mondjuk pont a veszteséges és a 0 körüli profitos időszakot látta, akkor könnyedén megállapítja, hogy a csoport rossz, vagy hogy nem lehet vele profitálni. Miközben mások meg rengeteg pénzt keresnek ugyanannak a csoportnak a tippjeivel. Tanulság: Mindig gondolkodj hosszútávban!

A másik gyakran előforduló hiba akkor van, amikor valaki követi a csoportot, ami hónapról hónapra szállítja a profitot. Nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy azt gondoljuk ez most már örökre így lesz… DE NEM LESZ ÍGY! Éppen ezért kötelező szigorúan betartani a bankrollmenedzsmentet. Jah tudom te betartod.. (Hányszor hallottam már ezt!) Addig a többség szépen okosan betartja, amíg növekszik a bankroll és csak emelni kell! Na de amikor jön egy gyengébb széria, egy kis lejtmenet, akkor vajon hányan lépnek vissza a tétméretben?? Kicsit gondolkodj! Emelsz emelsz emelsz, tehát mindaddig emeled a tétméretedet, amíg előbb vagy utóbb be nem következik egy gyenge időszak. Tehát a lejtmenetbe biztosan a legnagyobb tétmérettel fogsz belemenni! Azaz amit a kisebb tétméretekkel hosszabb idő alatt felépítettél, akkor azt a nagy tétmérettel sokkal rövidebb idő alatt le is tudod bontani. Tehát egy rossz bankrollmenedzsmenttel, akár könnyedén veszteséges is lehetsz, annak ellenére, hogy mondjuk az adott hónapot pl 20 tét profitban kéne zárnod.

Komoly probléma lehet az, ha valaki több csoportot követ egyszerre! Több tipp, több profit! Ez igaz is, de a több tipp miatt, több és nagyobb ingadozásra lehet számítani. Na de mi lehet erre a megoldás? Hát ugyancsak a bankrollmenedzsment! Több csoport esetén csökkentsünk arányosan a tétméreten! Így nem fog előfordulni olyan, hogy túl sok tipp van függőben, és nem tudom megfogadni mert nincs elég bankroll a számlán. Ráadásul a kisebb tétméret esetén, kevésbé lesz zavaró ha épp egy gyenge időszakban vagyunk, mert arányaiban kis tétméretet használunk a bankrollhoz képest, így nem érezzük olyan fájónak ha épp 15-20 tét hiányzik a bankrollunkból. Írtam hogy pár profitos hónap után könnyű azt hinni hogy örökre csak felfelé vezet az út, de ha veszteségről van szó akkor az már más dolog. Ugyanis az emberek többsége már 5-7 vesztes tipp után is képes pánikba esni, és hajlamosak azonnal megállapítani hogy ez már nem működik, vagy hogy kiégett/elromlott a tippadó és hasonló dolgok. Ez az aggodalom csak annál van jelen, aki nem olvasta el a segédleteket és blogbejegyzéseket, mivel ha megtette volna, akkor pontosan tudja hogy ez része a profi sportfogadásnak, és természetesen azt is tudja hogyan kell ezt a helyzetet kezelni.

A te feladatod, hogy gondoskodj a minőségi fogadás feltételeinek megteremtéséről, illetve a profit maximalizálásáról és a veszteségek csökkentéséről! Ismerd a fogadási segédleteket és az útmutatót! Olvasd el a blogbejegyzéseket! Csinálj egyszerűen pénzt a sportfogadással! Fogadj úgy, mint a profik! 

Tudod mi a legjobb befektetés a válság idején?

Tudod mi a legjobb befektetés a válság idején?

A befektetés célja az, hogy egy adott pénzösszeg felhasználásával extra profitot érjünk el. Annál jobb egy befektetés, minél nagyobb profitot hoz, minél rövidebb idő alatt. Na és persze az sem utolsó szempont, hogy minél kisebb kockázat mellett történjen a dolog! Rengeteg befektetési forma létezik, de számunkra nem mindegyik megfelelő! A legtöbben a könnyű pénzszerzés lehetőségét keresik, de ilyen „válságos” időkben bizony nincs könnyű dolgunk! Vagy mégis?

A legtöbb befektetési formát már mindenki ismeri…

❌ Bankbetét: Bizonyára már te is számolgattad ha megnyernéd a lottó ötöst, akkor milyen szépen meg lehetne élni csak a banki kamatokból. De ez csak akkor igaz, ha rengeteg pénzed van, mivel a banki kamat általában elég alacsony, szóval ez a befektetési forma, nem fog számodra megfelelő eredményt hozni.
❌ Részvény: A tőzsdézéshez szükség van megfelelő szakértelemre, ráadásul a nem megfelelő piaci környezetben, mint ami most is van, elég nehéz rendszeres profitot elérni. Túl nagy kockázatot sem akarunk vállalni, hiszen akár a pénzünket is elbukhatjuk, ezért kis tőkével nem sok esélyünk van nagy pénzeket keresni.
❌ Állampapír/Kötvény: Valószínű te sem nagyon ismersz olyanokat akik ezzel a befektetési formával csinálták meg a szerencséjüket! Persze a szakértelem itt sem árt, de a nagy profithoz ugyancsak nagy tőkére van szükség, és persze türelmesnek is kell lenned mire megfelelő profitot érsz el.
❌ Ingatlan: Sok pénzt igényel, sok kockázatot rejt, plusz költségekkel kell számolni, hozzáértés sem árt, így ez a többség számára nem opció.
❌ Kriptopénz: Addig mindenki nagy kripto guru volt, amíg ezek értéke szinte csak felfelé ment, aztán egy ideje a többség csak nézeget, hogy hova lett a pénze… Persze ettől még lehet a kriptokkal szépen keresni, még akár kisebb pénzekkel is, de felejtős ha nem ástad bele magad teljesen, és nem szerezted meg azt a tudást ami ahhoz szükséges, hogy szépen profitálj. Na meg ott van a magas kockázat is, mivel ezek a piacok jelenleg még nagyon befolyásolhatóak, szóval könnyedén beleszaladhatsz egy nem várt pofonba!

Összefoglalva: A legismertebb befektetési formák nehézségei a következetők: Sok tőkét igényel. Túl kevés profitot hoz. Szakértelmet igényel. Sok az extra költség. Túl hosszú idő kell hozzá. Nagy a kockázat. Mint láthatod, a felsorolt befektetési formákkal, nem könnyű pénzt keresni, mivel vannak bizonyos akadályok ami miatt ezekkel nem lehet megfelelően profitálni!

Na de mi a helyzet a SPORTFOGADÁSSAL?

Mivel a legtöbb ember szerencsejátékként tekint a dologra és ennek megfelelően áll hozzá, ezért úgy gondolkodnak róla, hogy szórakozásnak kitűnő, de pénzkeresésre alkalmatlan. Mindaddig amíg nem találkoznak a BetCrew Pro szolgáltatásával, és meg nem tapasztalják meg azt, hogy milyen egyszerű pénzt csinálni, minimális idő ráfordítással és egy profi sportfogadó szakértelmének segítségével! Aki pedig tényleg komolyan veszi a dolgot az bizony tényleg olyan összegeket építhet fel, amelyet a fent megjelölt befektetési formák egyikével sem.

✅ Sok tőkét igényel: Nem igényel sok tőkét, hiszen az elmúlt években jónéhány előfizetőnk bebizonyította hogy néhány 10.000-es bankrollal is szép eredményeket lehet elérni.
✅ Túl kevés profitot hoz: A kezdő tőkét sokszor már 1-2 hónap alatt meg lehet duplázni, illetve 3-6 hónap alatt akár több milliós bankrollt is fel lehet építeni!
✅ Sok az extra költség: Egyedüli költség, csak a vip csoport előfizetési díja. Az első előfizetésre ráadásul 50% kedvezmény jár, illetve profitgarancia ha egy végig követett hónap nem hozna profitot.
✅ Túl hosszú idő kell hozzá: Igaz a profit ingadozik, de a kis ligás csoportjainkkal szinte havonta profitálhatunk, ráadásul sokszor nem is keveset.
✅ Nagy a kockázat: Ha betartod a bankrollmenedzsmentet akkor a pénzed biztonságban tudhatod, még akkor is ha esetleg épp egy gyengébb időszak van. A legnagyobb kockázatot inkább az jelenti, hogy olyas valakinek a tippjeit követed, aki átver vagy épp nem ért a profi és eredményes sportfogadáshoz. A BetCrew Pro szolgáltatásánál jó helyen vagy, hiszen már több mint 7 éve bizonyítjuk hogy a követőinket nyereségessé tudjuk tenni, aminek az ok az hogy egy profit sportfogadó tudása és stratégiája áll a háttérben.
✅ Szakértelmet igényel: Úgy gondolom hogy mindennél, amivel nagy pénzeket lehet keresni, szükség van egy bizonyos mértékű háttértudásra, illetve alapismeretre. Ez a sportfogadásra is igaz! Viszont itt a szakértelmet mi biztosítjuk és éppen ezért készítettünk a számodra egy könnyen követhető fogadási útmutatót, amely lépésről lépésre leírja hogy mit kell tenned, és pár nap gyakorlás után már te magad is profinak érezheted magadat!

A DÖNTÉS MOST A TE KEZEDBEN VAN!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz, vagy eredményes sportfogadó leszel?

A DÖNTÉS MOST A TE KEZEDBEN VAN!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz, vagy eredményes sportfogadó leszel?

Ezt a bejegyzést még a tegnapi napon írtam, de ma reggel épp megláttam Dávid e-mailjét, amelyben ugyancsak a „befektetés” szó szerepel, ezért ezzel gyorsan ki is egészítettem a blogbejegyzést, mivel szépen alátámasztja az általam leírtakat. Dávid már a sokadik előfizetőnk, aki arról ír, hogy átlépte az 1 Millió Forintos profithatárt, ami egyértelműen bizonyítja hogy elég komoly pénzeket lehet összehozni akár néhány hónap alatt. (Berlin/Lisszabon csoport, Héra/Apollon megfelelője a másik szolgáltatásunkban.) Láthatod hogy a sportfogadás, nálunk nem egyenlő a szerencsejátékkal, hiszen profi szakemberek elemzéseire, és stratégiájára épül, amelyet követve biztos profitot lehet elérni!

💰 A kis ligás VIP csoportok eredménye egy héttel a hónap vége előtt:

 

🥇 Zeusz 43,5 tét profit
🥈 Artemisz 34,2 tét profit
🥉 Poszeidón 20,5 tét profit
🏅 Élő tippek 18,1 tét profit

Ezek a VIP csoportjaink szinte minden hónapban profittal zárnak! Tehát ha rászánsz egy kis időt és pénzt arra, hogy lemásold azt ahogyan én fogadok, akkor egy olyan „befektetésed” lesz, amellyel képes leszel rendszeresen pénzt keresni. Nem kell aggódnod a válság miatt, hiszen ez nem befolyásolja az elért eredményeinket! Illetve mégis, hiszen Euróban fogadunk és egyúttal az árfolyamnyereségen is keresünk! Fogadj úgy, mint a Profik!

A döntés most a TE kezedben van!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz,
vagy eredményes PROFI sportfogadó leszel!?

Így nyerhetsz sportfogadással 3000 Eurót!

Így nyerhetsz sportfogadással 3000 Eurót!

„Nem könnyű nyereséges profi sportfogadóvá válni, de még nehezebb megtanítani másoknak ugyanezt!”

Kb. 13 éve, amikor belekezdtem a sportfogadásba, nem volt olyan egyszerű dolgom, mint nektek most! Akkoriban nem segített senki, saját magamnak kellett rájönni arra, hogy milyen út vezet ahhoz, hogy rendszeresen profitálhassak a sportfogadásból! Ti mostanra már egy kész fogadási útmutatót és stratégiát kaptok, amelyből lépésenként megtudhatjátok, hol és hogyan kell fogadnotok ahhoz, hogy biztos profitot érjetek el! Persze ez csak a kirakós egyik darabja, hiszen az sem mindegy hogy milyen tippeket fogadunk meg, és talán te is tapasztaltad korábban, hogy ezen a területen rengeteg csalás és átverés történik. A BetCrew.Pro-nál erre sincsen gondod, hiszen az elmúlt 13 évben, több ezer tippadó szolgáltatást elemeztem, vagy követtem, így pontosan meg tudom határozni, hogy ki végez olyan minőségű munkát, akivel valóban profitot érhetünk el. Mindez azt jelenti, hogy szinte kockázat nélkül profitálhatsz a BetCrew Pro szolgáltatásával!

Mindig öröm számomra, amikor valamelyik előfizetőnk eléri az 1.000.000 Forintos profitot, hiszen ez a kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy szolgáltatás amit felépítettem, valóban eredményes azok számára, akik a betartják a szabályokat és egyszerűen lemásolják azt amit én csinálok!

És hogy kik azok akik általában a legjobb eredményeket érik el? A válasz meglepő! A hölgyek! Az ok pedig nagyon egyszerű, mivel ők nem vitatkoznak, nem tudják jobban, nem okoskodnak, nem bonyolítják túl, egyszerűen csak azt csinálják amit kell! És ez meg is hozza számukra a megfelelő eredményt! Mint például Orsinál, aki nemrég írt azzal kapcsolatban, hogy már 3000€ profitnál jár. Természetesen ez még nem az út vége, hiszen ez csak az első jelentősebb állomás, és megfelelő hozzáállással bizony jóval több profit is elérhető! Még egy fontos mondatot kiemelnék Orsi egy másik emailjéből: „nagyon szuperek vagytok és tényleg csak be kell tartani, amit írtok és tanácsoltok.”

Helsinki (Artemisz) csoportunk jóideje töretlen sikerrel halad előre és hozza a jobbnál jobb eredményeket! További info ITT!

Természetesen az hogy ki milyen eredményeket ér el nem attól függ, hogy fiúkról vagy lányokról beszélünk, és nem is az iskolázottság vagy a fogadásban szerzett tapasztalat számít! Bárki sikeres lehet aki hajlandó egy kis munkát belefektetni a történetbe és azt lemásolja azt amit én csinálok! Az alábbiakban néhány emailt és kérdőív visszajelzést olvashattok, amelyek mind elég beszédesek! Több mint 200 hasonló visszajelzést és véleményt olvashatsz az elégedett követőinktől!

Fogadj úgy, mint a Profik!

Oddsok, Fogadóirodák, PROFIT

Oddsok, Fogadóirodák, PROFIT

A profi sportfogadás a Pénzről szól! A lényeg, hogy minél több profitot tudjunk elérni! Ehhez természetesen kellenek a jó tippadók minőségi tippjei, melyekkel hosszú távon szép profitot lehet elérni. De a profitot HATALMAS mértékben befolyásolja az, hogy a tippeket melyik fogadóirodában, milyen oddsokon tesszük meg!

Többször írtam már arról, hogy ne fogadjon pl. senki tippmixen, mégis 10 emberből csak 1-2 hallgatott rám. Pedig elég egyértelmű, hogy ha egyik helyen 50.000-et nyerhet, a másikon meg 100.000-et, akkor bizony ott kell fogadni ahol többet lehet nyerni! (A tippmixprot esetleg kiegészítő irodának javasolt használni, ha esetleg ritkán jobb oddsot kapnánk egy mérkőzésre, vagy mert nagyobb téttel szeretnénk fogadni egy kisebb ligás tippre, amit máshol már nem tehetünk meg.) UPDATE: A bejegyzés óta a Tippmixpro sokat fejlődött és szépen lehet profitálni, de a szelvényes Tippmix.hu továbbra is kerülendő!

Most mindenki nagyon figyeljen, mert ebben a példában egyértelműen látható hogy mekkora mértékben befolyásolja a profitot hosszútávon egy minimális odds különbség is!

Értelmezés:

Ha egy tippadótól minden tipp 2-es oddson jönne 60%-os találati aránnyal, és azokat 10.000Ft-al fogadnánk, akkor a Broker irodánál fogadva 2.4MFt profitot érnénk el. Ehhez viszonyítva láthatjuk, hogy ha gyengébb oddsokon fogadunk, mekkora profit illetve tétkülönbség keletkezik. (Az odds eltérés csak a nyertes tippeknél számít ugyanis a veszteseknél a tét 100%-át veszítjük és az odds nem befolyásolja az eredményt!)

Látható hogy 0,05 eltérés az oddsban egy év alatt 36 tét!!!! különbséget jelent! (Minél több tippet fogadunk meg az adott időszak alatt, annál nagyobb a különbség a profitban!) Azaz ha valaki az elmúlt évben ilyen eltéréssel fogadott, akkor bizony 360.000Ft-ot kidobott az ablakon. Ha valaki esetleg tippmixen fogadott, inkább szót sem ejtek mivel a számok magukért beszélnek. A megnyerhető profit, kevesebb mint felét érjük csak el, ha nem választjuk meg tudatosan azt, hogy hol fogadjunk!

Kit érdekel 0,05 eltérés az oddsban? – Mindenkit, akinek komoly céljai vannak a sportfogadással!

Tehát adott egy tippadó, aki az elmúlt évben minden hónapban 3 tét profitot hozott. (Persze sok minden befolyásolja az eredményeket, de a példa kedvéért tételezzük fel hogy ugyanazok a paraméterek mint a táblázatban) Ha a tippjeit valaki 0.05-el gyengébb oddson tette, akkor ő bizony 0-ás profittal zárt abban az évben! Ha pedig 0,1 volt a különbség akkor bizony -36 tét veszteségben zárt ahelyett, hogy 36 tét pluszban zárt volna!

Függetlenül attól hogy ki mennyi tippet tesz meg, mennyi idő alatt, milyen találati aránnyal, egy dolog biztos: Mindig a legjobb oddson kell fogadni, ehhez pedig a legjobb fogadó irodát kell használni. (Hol fogadjunk?)

Arról már olvashattatok korábban, hogy a kis ligás/piacos tippekkel jóval magasabb profitot lehet elérni, mivel a tippadók jobb infókkal rendelkeznek a kisebb ligákról, mint az irodák, akik emiatt nem tudják pontosan meghatározni az esélyeket. Így ezekkel a tippekkel magas és stabil profitot lehet elérni. A fogadóirodák természetesen előbb vagy utóbb elkezdik korrigálni az esélyeket, azaz csökkentik az oddsot vagy módosítják a lineokat. Tehát ezért minden esetben érdemes a lehető leggyorsabban megfogadni a tippet, hiszen minél jobb oddsot csípünk el, annál nagyobb profitot tudunk elérni. De a kis ligás tippekben óriási érték van, ami miatt ezek a tippek még gyengébb oddsokkal vagy minimális line eltéréssel is fogadhatóak, és úgy is profitot hoznak. Tehát a kis ligáknál belefér a változás, de természetesen törekednünk kell a gyors reagálásra és a legjobb odds elérésére mivel csak így tudjuk maximalizálni az elérhető profitot!

A nagy ligás/piacos tippeknél már más a helyzet! Mivel a nagyobb ligákban nehezebb rendszeresen magas profitot elérni ezért minden lehetőséget meg kell ragadni hogy a legjobb opciókkal fogadhassunk, lehetőleg az ajánlott oddson vagy nagyon közel ahhoz! A kis ligás tippek követése esetén a fogadási kínálat határozza meg, hogy melyik irodánál fogadjunk, a nagy ligás tippeknél pedig az hogy hol kapjuk meg a legjobb oddsokat, mivel ezek a tippek szinte minden irodánál elérhetőek. Nagyligás tippek fogadására mindenképp egy brokerirodát célszerű használni, mivel azoknál kapjuk meg a legmagasabb oddsokat ugyanis egy platformon 20+ iroda ajánlatát kapjuk meg. (Hol fogadjunk?)

Mi történik ha a tippeket kombináljuk egymással és úgy fogadunk?!

Pl.: Megfogadsz 3 meccset “tippmixen” ahol az oddsok értelemszerűen jóval kisebbek lesznek. tipp1: 1.8, tipp2: 2.1, tipp3: 2.5 ezeket összeszorozva az átlagoddsunk 9,45 lesz. Ha ugyanezeket a tippeket online tesszük meg akkor az oddsaink tipp1: 1.95, tipp2: 2.25, tipp3: 2.7 lesz, összeszorozva pedig 11,84. Ha 10.000Ft téttel téttel fogadunk tippmixen nyerünk 94.500Ft-t online pedig 118.400Ft-t azaz 23.900Ft-al többet ami majdnem 2,5 tét pluszt jelent. Tehát mindenki aki villog a Facebookon a véletlenül beakadt nagy nyertes tippmix szelvényével, egyúttal veszített is több tízezret! Gondolj csak bele ha mondjuk egy év alatt van valakinek 10-20 ilyen szelvénye nyer, százezreket vagy milliókat bukott azzal hogy lusta volt online fogadni…

Összefoglalva: Nem kell tudnod, mit, hol, és hogyan kell fogadnod, mert minden információt megadok ahhoz hogy a BetCrew.Pro szolgáltatásával a legnagyobb profitot tudd elérni. A feladatod csak annyi hogy kövesd a tanácsaimat és útmutatásaimat, amelyeknek köszönhetően egy profi sportfogadó válhat belőled is!

A profi sportfogadás alapjai: Bankrollmanagement

A legtöbb sportfogadó nem a tippek miatt bukik, hanem azért, mert rosszul kezeli a pénzét. Egyszer kis téttel játszik, máskor nagyobbal, attól függően, mi van a pénztárcájában vagy épp milyen a hangulata. Ez a hozzáállás rövid úton bukáshoz vezet. Valójában a legtöbben ott rontják el, hogy nincs rendszerük, vagy rossz forrásból fogadnak. Mi ezt a két hibát egyszerre oldjuk meg: szabályos bankrollmenedzsment + profi tippek = nyereséges sportfogadás. A profi sportfogadás alapja mindig a bankrollmenedzsment – vagyis a fogadó tőke tudatos kezelése és a megfelelő tétméret meghatározása. Ha nincs rendszer, hiába a jó tippek, hosszú távon elúszik a profit. Ne kövesd el a legtöbb sportfogadó hibáját! A minőségi tippek önmagukban nem elegendők: a nyereség kulcsa a fegyelmezett bankrollmenedzsment és a profi forrásból érkező tippek kombinációja. 👉 Nézd meg a BetCrew Pro előfizetést (Link) – és fogadj úgy, mint a profik!


Miért bukik a legtöbb fogadó?

A sportfogadás természetéből adódóan a profit nem lineárisan érkezik. Vannak nyerő és vesztes szériák, de senki sem tudja előre, mikor jönnek. Az amatőr fogadók itt követik el a hibát:

  • Mohóság: nyerő széria közben emelik a téteket, majd a következő rossz szériában a legnagyobb téttel buknak el.

  • Félelem: vesztes széria közben lecsökkentik a téteket, így amikor visszajön a nyerő időszak, a legkisebb téttel játszanak, és elbukják a nagy profit lehetőségét.

  • Érzésből fogadás: „most van egy jó megérzésem” – és máris borul minden stratégia.

Az eredmény: a kis profitot mindig nagy veszteség követi. Hiába nyernél hosszú távon a tippekkel, rossz tétkezeléssel könnyen mínuszba fordulhatsz.


Mi az a bankrollmenedzsment?

A bankroll az a pénzösszeg, amit kizárólag sportfogadásra különítesz el. Ez a fogadó „munkaeszköze”. A bankrollmenedzsment pedig a tétméret szigorú szabályozását jelenti.

A lényeg: mindig ugyanazzal az arányos téttel fogadj, függetlenül attól, hogy nyerő vagy vesztes szériában vagy. Ez védi meg a bankrollodat attól, hogy egy rossz sorozat teljesen lenullázzon, és biztosítja, hogy a nyerő időszakok profitja ténylegesen látszódjon.


Az 1–2% szabály

A legbiztonságosabb stratégia az úgynevezett 1–2% szabály.

  • A bankrollod maximum 2%-át tedd fel egyetlen fogadásra.

  • Ha több csoportot követsz vagy óvatosabb vagy, akkor inkább 1%-ot.

👉 Példa:

  • Bankroll: 100.000 Ft

  • 2% tét = 2.000 Ft

  • 1% tét = 1.000 Ft

Így mindig 50–100 egység áll rendelkezésedre. Ez elég ahhoz, hogy egy rosszabb széria se vigye el a teljes tőkét, miközben a jó időszakokban stabil profitot termelsz.


Konkrét példák a hibás gondolkodásra

  • Ha valaki minden tippet 100 Ft-tal fogad, és havi 20 egység profitot ér el (ami kiemelkedő eredmény), a nyeresége mindössze 2000 Ft lesz. Ezért sokan feladják, mert kevésnek érzik.

  • Ha viszont minden tippet 25 000 Ft-tal tesz meg, és jön 7 vesztes tipp, akkor máris 175 000 Ft mínusz keletkezik – ami akár egy teljes havi fizetés. A stressz hatására a fogadó eltér a stratégiától, pánikol, és még több hibát vét.

Ezért fontos: a tét se túl kicsi, se túl nagy ne legyen, hanem mindig az előre meghatározott arány.


Mikor kell változtatni a téten?

A bankrollod nem marad állandó, időnként módosítani kell:

  • Növekedésnél: ha kb. 25%-kal nagyobb lett a bankroll, számold újra a 2%-os (vagy 1%-os) tétet.

  • Csökkenésnél: ha kb. 20–25%-kal kisebb lett, szintén újraszámolás kell.

Így mindig biztonságban maradsz, és folyamatosan igazodsz az aktuális helyzethez.


Miért fontos a fegyelem?

A nyertes és vesztes tippek sosem jönnek szabályosan váltakozva. Előfordulhat, hogy egy hónapban sok vesztes tipp torlódik, majd jön egy erősebb nyerő széria. Ha nincs rendszered, akkor:

  • a rossz sorozatban gyorsan elbukod a bankrollod nagy részét,

  • a jó sorozatot pedig kis téttel fogadod, és elúszik a profit.

A bankrollmenedzsment lényege, hogy ezek az ingadozások hosszú távon kisimuljanak, és a profit biztosan növekedjen.


Mennyi pénzzel kezdj?

A sportfogadás nem működik anélkül, hogy lenne elég „munkaeszközöd”. Ha túl kicsi bankrollal indulsz, nem tudod betartani a szabályokat.

  • Minimum induló bankroll: kb. 50.000 Ft

  • Ekkora tőkével már stabilan tartható az 1–2% szabály.

  • Nagyobb bankrollnál a profit arányosan nő, de a stratégia ugyanaz marad.


Figyelj a fogadóirodákra is

A sportfogadási irodák nem szeretik a tudatos, nyerő játékosokat. Ha túl nagy tétekkel fogadsz, előbb-utóbb limitálhatják a számládat, és csak apró összegekkel engednek játszani.

Ezért:

  • Ne légy mohó, ne játssz feltűnően nagy tétekkel.

  • Kövesd az 1–2% szabályt, és oszd meg a téteket nagyobb ligák között is.

  • Így csökkented annak esélyét, hogy idő előtt „észrevegyenek”.


Végkövetkeztetés

A profi sportfogadás nem a szerencsén múlik, hanem a fegyelmen. A minőségi tippek önmagukban nem elegendők: a pénzkezelés dönti el, hogy hosszú távon nyereséges leszel-e vagy sem.

A szabály egyszerű:

  • mindig az aktuális bankrollod 1–2%-ával fogadj,

  • újraszámolás a növekedés/csökkenés után,

  • nincs érzésből fogadás, nincs tét-emelgetés.

Ha ezt betartod, akkor a tippekből kiszámítható profitot építesz fel, és valóban úgy fogadhatsz, mint a profik.

 

Figyelj oda, mert át akarnak verni!

A sportfogadás világában rengeteg átverésbe és hamis ígéretbe futhat bele az ember. Ezért mindig érdemes gyanakodni, ha olyan ajánlattal találkozol, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az internet tele van csodamódszerekkel, titkos stratégiákkal és biztos tippekkel, amelyekkel állítólag garantáltan nyerni lehet. Ezek közös jellemzője, hogy a végén szinte mindig az fogadó veszít, míg a „stratégia” hirdetője jól jár.

Miért bukik a legtöbb sportfogadó?

Sokan megtalálnak minket, és felfedezik a BetCrew Pro szolgáltatását, ahol valóban lehet profitot elérni hosszú távon. A háttérben egy profi sportfogadó áll, akinek a tudása és eredményei jelentik a garanciát. Mégis, sok felhasználó egy idő után úgy gondolja, hogy a sikereket már saját tudásának köszönheti, és elkezd kísérletezni. Variálják a stratégiát, más tippeket vesznek be, vagy új módszereket próbálnak ki, hátha még nagyobb haszonra tehetnek szert. A végeredmény szinte mindig ugyanaz: rövid idő alatt nagy veszteség, majd csalódott visszatérés. Ez azért van, mert a sportfogadás tele van olyan buktatókkal, amelyeket csak profi tapasztalattal lehet elkerülni. A BetCrew Pro pontosan azt a tudást adja, ami szükséges a hosszú távú sikerhez: megmondjuk, mit, hol és hogyan érdemes fogadni. Ha ettől eltérsz, előbb-utóbb hibázni fogsz, és a veszteség borítékolható.

Az ingyenes „csodastratégiák”

Az egyik leggyakoribb átverés az, amikor valaki biztos nyerő stratégiát hirdet a közösségi médiában. Ezek általában rövid e-könyvek vagy online anyagok, amelyek csodamegoldásként vannak beállítva. Vegyük például azt a „stratégiát”, amit egy hatoldalas e-könyvben árulnak vagy osztanak ingyen. A szerző azt állítja, hogy ez a legjobb és legbiztonságosabb módszer arra, hogy bárki megéljen a sportfogadásból. Már önmagában gyanús, hogy egy hatoldalas anyagban bárki valódi tudást tudna átadni. Ha tényleg működne, miért adják ingyen? Miért nem kérnek érte pénzt, amikor minden másért pénzt kérnek az interneten? A válasz persze egyszerű: az egész egy marketingfogás, ahol a szerző affiliate linkekből kap jutalékot, ha valaki az ő ajánlásával regisztrál egy fogadóirodához.

Nézzük meg, miről szól ez a bizonyos stratégia. A könyv szerint hozz létre három számlát az Unibetnél: egyet a saját nevedre, kettőt pedig ismerősök nevére. Fogadj egy mérkőzésen 1X2 kimenetelre, minden számlán másik eredményre. Az egyik biztosan nyerni fog, a másiknál a bónusz miatt visszakapod a pénzt, a harmadik pedig veszít. Papíron ez kockázatmentesnek tűnik, de a valóságban a bukmékerek azonnal kiszúrják a több számlás játékot. Ilyenkor vagy nem fizetik ki a nyereményt, vagy egyenesen kizárnak az irodából. Ha mégis átcsúszik a rostán, és nyersz valamennyit, az e-könyv azt javasolja, hogy a profitból fogadj tovább, mert így „kockázat nélkül” játszol. Ez azonban nem valós előny: a bónuszvadászok régóta alkalmaznak hasonló trükköket, kifinomultabb formában, és tudják, hogy ezek csak rövid távon hoznak minimális eredményt.

A Martingale veszélyei és a bankroll-menedzsment

A stratégia másik pillére a Martingale módszer, ami talán az egyik legismertebb duplázós rendszer. A lényege, hogy minden veszteség után duplázod a tétet, így amikor végre nyersz, visszanyered az összes korábbi veszteséget, plusz egy minimális profitot. Elméletben egyszerű és logikusnak tűnik, a gyakorlatban viszont rengeteg veszélyt rejt. Egy hosszabb vesztes széria teljesen lenullázhatja a bankrollodat. Lehet, hogy hat vesztes meccs egymás után ritka, de korántsem lehetetlen. Amikor pedig előfordul, akkora tőkét igényelne a következő tét, amit a legtöbb ember nem tud vállalni. Én magam is kipróbáltam profi tippekre építve, és ott is előfordult, hogy egy hónapban több sorozat elment, ami óriási mínuszt hozott. Ez is bizonyítja, hogy a Martingale hosszú távon nem működik.

Amit ezek a csodastratégiák sosem hangsúlyoznak, az a bankroll-menedzsment. A profi sportfogadás alapja a tőke tudatos kezelése. Nem szabad mindent egy lapra feltenni, nem szabad vakon duplázni, és nem szabad elhinni, hogy léteznek biztos módszerek. Ha valaki kis téttel játszik, a profit annyira alacsony lesz, hogy nem éri meg az időt. Ha pedig nagy tétekkel játszik, könnyen egyetlen sorozat elviheti az egész tőkét. Ezért van az, hogy a fegyelmezett bankroll-kezelés nélkül minden stratégia előbb-utóbb bukásra van ítélve.

👉 Ezért van az, hogy a legtöbb önjelölt stratégia előbb-utóbb bukáshoz vezet. Ha valódi, hosszú távon is működő rendszert keresel, ahol minden döntés mögött profi elemzés áll, akkor a BetCrew Pro előfizetésével pontosan ezt kapod. Nem illúziókat árulunk, hanem valódi profitra épülő stratégiát, amelyet bárki követhet.

Rövid táv vs. hosszú táv és a BetCrew Pro különbsége

A rövid táv és a hosszú táv különbsége kulcsfontosságú. Rövid távon bármilyen szerencsejáték-stratégiával lehet szerencséd, és hozhat néhány nyerő napot. Hosszú távon azonban kizárólag a fegyelmezett stratégia és a tudatos döntések adhatnak esélyt a profitra. Ez az, ami elválasztja a szerencsejátékost a profi sportfogadótól. A BetCrew Pro abban más, hogy nem illúziót árul, hanem valós, átlátható és ellenőrizhető eredményekre épít. Nem egy hatoldalas e-könyv, hanem egy olyan rendszer, amelyben tapasztalt profi segít eligazodni, miközben minden lépéshez világos útmutatást kapsz.

Tanulság és felelősségi figyelmeztetés

A tanulság egyértelmű: ne dőlj be a duplázós csodastratégiáknak! Ezek nem valódi stratégiák, hanem puszta szerencsejáték. Lehet, hogy rövid ideig működni látszanak, de hosszú távon biztosan bukás lesz a vége. Gondold végig: ha tényleg lenne egy biztosan nyerő módszer, az már régen elterjedt volna, és mindenki abból élne.

Végezetül fontos a felelősségi figyelmeztetés: a sportfogadás mindig kockázattal jár. Akkor van esélyed hosszú távon nyerni, ha tudatosan, fegyelmezetten és profi stratégiát követve játszol. Minden más előbb-utóbb veszteséghez vezet. Ha valóban szeretnél hosszú távon nyerni, ne pazarold az időt a kamu stratégiákra – csatlakozz a BetCrew Pro-hoz, és kezdd el ma profi módon felépíteni a bankrollodat!