Az amatőr sportfogadók legnagyobb ellenségei!

FreeForLife, Stratégia, Fogadási alapismeretek

A kezdő, hobby vagy amatőr sportfogadók rengeteg hibát véthetnek, amelyeknek köszönhetően talán sohasem tudják meg azt, hogy milyen is hosszú távon komoly összegeket nyerni tudatos sportfogadással!

Most az egyik VIP csoportunk példáján keresztül mutatom be nektek azt, hogy mi az a két legnagyobb hiba, amit elkövethettek sportfogadói pályafutásotok során!

Februárban a hónap közepén két hétig lehetőség volt kipróbálni a Zeusz csoportot, ahol válogatott tippadók küldték a legjobb tippeket. Nagy elvárásaim voltak a csoport teljesítményével kapcsolatban, ugyanis rengeteg háttérmunka előzte meg a februári hónapot, ahol már az első héten 13 tét profit felett tartottunk. Ekkor indult a két hetes próbaidőszak, amikortól megkezdődött egy gyenge időszak, ahol 15 tét veszteségünk lett. majd az utolsó héten, elkezdték hozni a kötelező eredményeket a tippadók és -0,7 tét veszteséggel azaz tulajdonképpen 0 profittal zárult a Zeusz csoport hónapja februárban.

Nézzük meg alaposabban hogy mi is történt ebben az egy hónapban! A csoportban a legjobb sportelemzők legjobb tippjei kerültek ki, amelyeknek a találati aránya átlag 65%. Ez a találati arány már durván jónak mondható, és azok a tippadók akik ilyen találati aránnyal rendelkeznek 1.9-es átlagoddsal azok tényleg szinte minden hónapot lehoznak kiemelkedő profittal, és a veszteséges hónapjaik száma évente 1-2 között van. Tehát jók a tippadók jók a tippek és emiatt az elvárásaink is magasak! És még így is, ez a februári két hét nagyon gyengén sikerült! Majd az utolsó héten folytatódott az ami az első héten abbamaradt és így a csoport a hónapban szinte 0 tét profittal zárt. De ha csak a hónap közepét nézzük, akkor abban a hullámvölgyben 15 tét veszteségünk volt.

Mit tapasztalt az a fogadó aki csak a próbaidőszak alatt követte a csoportot? Csak veszteséget látott, és azt hogy a tippek nem nagyon nyernek. Sokan már az első hét után abbahagyták és megállapították hogy a tippek és a tippadók egyaránt rosszak! És a szolgáltatásunkról is rossz véleménye lett…

Mit tapasztalt az a fogadó aki egész februárban követte a csoportot? Ők sem voltak felhőtlenül boldogok, hiszen „szinte be volt ígérve a nagy profit” és nem lett belőle semmi, ráadásul a hónap közepe elég stresszes volt. Néhányan úgy gondolták hogy ez a csoport nem jó, hiszen úgy volt, hogy jó tippadók jó tippekkel szinte biztos profit stb.

Mit tapasztalt az a fogadó aki februárban és márciusban is követte a csoportot? Habár februárban nem volt profit, márciusban már annál inkább! 41 azaz NEGYVENEGY tét profitot hozott a csoport ráadásul úgy hogy a tippek jól követhetőek voltak és volt több követő is aki 1-2 tét különbséggel szinte ugyanígy zárt! Hogy mit jelentett ez azok számára akik hosszabb távon követték a csoportot? Azt jelentette hogy megduplázták a bankrolljukat! (ugyanis 3%-os tétméret esetén 33 tét profit szükséges a duplázáshoz)

Igen, Igen! Megint a profit ingadozás és a hosszútáv jelentőségére szeretném felhívni a figyelmet!

Láthatjátok hogy még a legerősebb tippek fogadásánál is előfordulhat profit ingadozás! (Igaz annak az esélye, hogy ez bekövetkezik pont abban a két hétben, ilyen erős tippadók esetében, ráadásul nagyobb mennyiségű tippnél, kb lehetett 1-2% de nem több!

Kinek nem okozott ez a profit ingadozás problémát? Annak aki tudott hosszabb távban gondolkodni (Igaz 2 hónap azért még nem nevezhető igazi hosszútávnak) és megfelelően alkalmazta a bankrollmenedzsmentet, azaz a tétkezelési stratégiát! Ugyanis ez a ellenszer a profit ingadozás ellen! Ez védi a bankrollunkat és ez maximalizálja a profitunkat is! Szóval megéri használni!

41 tét profit egy hónap alatt nem is rossz igaz? Azért azt zárójelben megemlíteném hogy egy 3. félnél előfordult technikai hiba miatt, az egyik hétvégén nem mentek ki tippek amelyekkel 15 tét profittal egészült volna ki a márciusi eredmény, azaz a tippadók igazából 56 tét profitot tudtak márciusban. Ha azt mondom hogy jó tippadókat válogattam össze akkor az úgy van! 

De a találati arány hogy lehet 65%, ha februárban nem annyi volt? Hát úgy, hogy a találati arányt, ugyanúgy rosszul számolod mint a profitot! Ha kiragadsz egy hosszabb távról egy kis részletet, akkor az ottani érték nagyobb mértékben eltérhet az átlagtól! Pl. Jön 5 tipp egy tippadótól aki 65%os találati aránnyal rendelkezik. Ha az az 5 tipp vesztes akkor felháborodsz hogy hol a 65%-os találati arány, és megállapítod hogy a tippadó találati aránya 0? Vannak időszakok amikor 65% körül lesz, illetve olyan amikor alatta és olyan is amikor felette. Pontosan emiatt, csakis hosszútávban szabad gondolkodni, hiszen láthatod hogy minél rövidebb távot vizsgálunk annál kevésbé mutatja reálisan azt hogy mekkora a találati arány vagy épp az elérhető átlagprofit.

A biztos profit kizárólag hosszú távon létezik, de csak azok számára aki megfelelően kezelik a profitingadozást! (Természetesen ez csak akkor igaz ha minőségi tippeket fogadunk megfelelő stratégiával!)

Remélem sikerült leszűrni a tanulságot mindenkinek és a jövőben ennek tudatában folytatja a fogadást! Azok akik ezekkel nincsenek tisztában, nem értik meg és nem fogadják el, hogy ez így működik, sajnos nem sok esélye van komoly tőkét felépíteni. Maximum csak akkor ha a 5252345 oddsos, kétszáz forintos tippmix szeló betalál! Csak győzd kivárni! 😉

 

A döntés most a TE kezedben van!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz,
vagy eredményes PROFI sportfogadó leszel!?

Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

BETCREW VIP – 2026. SZEPTEMBERI EREDMÉNYEK

🏆 BETCREW VIP 2026. SZEPTEMBERI EREDMÉNYEK A nyár véget ért – a szezon pedig már meg is érkezett. Szeptember fontos fordulópont volt a BetCrew VIP-csoportoknál. A futball- és kosárlabda-bajnokságok sorra visszatértek, jelentősen nőtt a használható mérkőzések száma, és...

Melyik VIP tippadó csoportot válaszd?

BetCrew VIP csoportválasztóMelyik VIP csoport illik hozzád?Jó tippeket szeretnél, amelyeket meg is tudsz fogadni? Válassz a munka mellett is könnyebben követhető csoportokból, vagy célozd meg a kisebb piacok nagyobb profitpotenciálját.Nézd meg, melyik csoport miben...

BETCREW VIP – 2026. AUGUSZTUSI EREDMÉNYEK

🏆 BETCREW VIP 2026. AUGUSZTUSI EREDMÉNYEK Lezártuk a nyarat – jöhet az őszi szezon. Augusztusban a 8 VIP-csoportunkból 5 profittal zárt, három csoportnál pedig veszteséges hónapot könyveltünk el. Nézzük, mi történt az egyes csoportokban, és mire számíthatunk...