450.000Ft profit egy hónap alatt sportfogadással limitált számlán!!!

Szeptember második felében és október első felében limitált bet365 számlával fogadtam és ennek a történetét és eredményét olvashatjátok a következőkben.

Az elmúlt hónapban több blogbejegyzést is készítettem arról hogy, bizony az európai típusú fogadóoldalak, mint a Bet365 vagy az 1xbet klónok, nem nagyon szeretik azokat a fogadókat, akik rendszeresen nyernek. Ezért belimitálják a tétméretet egy minimális összegre (persze az összeg nagysága függ attól hogy mekkora ligáról és mekkora piacról beszélünk) és így próbálják ellehetetleníteni a profi fogadókat. Korábban írtam arról, hogy a kis ligás tippekkel lehet igazán kaszálni, viszont ezek a tippek leginkább a fent említett irodáknál érhetőek el. Korábban írtam arról is, hogy milyen kiskapuk vannak ezzel kapcsolatban, amivel meg lehet nyújtani egy egy számla élettartamát, vagy épp milyen módon lehet nyitni a saját, vagy valaki más nevére. Viszont ha valaki komolyan fogad, akkor előbb utóbb szembesülnie kell a ténnyel, hogy nem tud új bet365 számlát nyitni, mert elfogytak a kedves ismerősök.

Természetesen van alternatíva, mivel sok olyan tippadó van, akinek a tippjeit meg lehet fogadni azoknál a fogadóirodáknál, amelyek nem korlátozzák a nyerő sportfogadók tétjeit. Erről is lesz majd külön blogbejegyzés, de most a limitált bet365 számlával való fogadás a téma. 

Mivel egy hónappal ezelőtt limitálták az egyik új bet365 számlámat, ezért gondoltam letesztelem milyen is az ha több hasonlóan limitált számlával kezdek fogadni. A poént lelőttem már a főcímben, mivel sikerült majdnem fél milliós profitot összehozni 3 db limitált számlán.

Viszont itt nem maga a profit nagysága az ami durva, hanem az, hogy mindezt limitált számlákon sikerült összehozni, mivel az egyes fogadásokat 700Ft és 5000Ft között tudtam megtenni . (amúgy legtöbbször 2000Ft-os tét méret körüli volt a limit a fogadásoknál)

De akkor nézzük az elejétől!

3 db limitált számlával nagyjából 10.000Ft-os átlagtétet lehet kihozni tippenként, amit értelemszerűen több részletben teszünk meg az irodákban. Ez azt jelenti, hogy szükség van nagyjából 300.000Ft-os bankrollra. (ennek az oka hogy 3%-os a tétméretünk és 300.000Ft-nak a 3%- az durván 10.000Ft) Tehát ha neked nincs 300.000Ft bankrollod akkor mit csinálsz? (ha nem tudod akkor irány a  Fogadási útmutató ahol részletesen írtam a megfelelő tétméretválasztásról és a bankrollmenedzsmentről)

Meghatározod mekkora a bankrollod mérete és annak veszed a 3%-át az lesz a tétméreted. Azaz ha valakinek 100.000Ft a bankrollja akkor az ő tétmérete 3000Ft és és ha ugyanazokat a tippeket tette volna meg akkor 150.000Ft profitot ért volna el ezalatt az egy hónap alatt. Tehát a bankrollodból számolod a tétméretedet és ez határozza meg a profitodat, nem pedig fordítva! (A tétméreted megállapításához használd a Fogadási Útmutatót!

Ezután elosztod a bankrollod 3 felé és beutalod az adott fogadóirodákba. Itt már nem trükköztem vps el és hasonlókkal mivel már limitált számlákról van szó. Ugyanabban a böngészőben léptem be mindhárom bet365 számlára, de a fogadóiroda 3 különböző linkjével, így egyszerre be tudok jelentkezni több felhasználói fiókba is! 

A következő V.I.P. csoportok tippjeit fogadtam  Artemisz, Héra, Zeusz, Démétér és Hermész.

Elkezdődött a fogadás! Az első tippet megtettem 1500Ft-al az első számlán majd a másodikon és a harmadikon. Így 4500Ft volt a tétméretem az adott tippre, és mivel 1500Ft volt a max tétem amit az iroda engedett egy számlán, ezért többet nem tudtam rá tenni. Viszont amint változik kicsit az odds újra tudok fogadni, nagyjából ugyanekkora tétben. Így pár másodperc után újra meg tudtam tenni ezt az összeget, és így már meg is volt a 10.000Ft körüli tét. De persze ki lehet használni az alternatív fogadási módokat is. Tehát pl a tipp -0,5 ázsiai hendikep a hazai csapatra, amit megteszek mindegyik irodában mondjuk 1000Ft-al a limit miatt. Viszont a -0,5Ah ugyanazt jelenti mint a sima hazai győzelem, tehát megteszem annak a csapatnak a győzelmét is. Általában az nagyobb piacnak számít és mondjuk ott már 2000Ft-okkal tudok fogadni. És így már ismét a 10.000Ft átlagtét közelében vagyok. Jön pl egy szöglet tipp 8,5 ázsiai szöglet felett, de megtalálható kicsit más oddsal 8,5 kétesélyes szöglet felett, illetve összesített szögletek 8 szöglet felett is és mivel mindegyik esetben 8 szögletnél vesztünk, 9 vagy felette szögletnél nyerünk, megfogadhatjuk mindegyiket egy számlán. Az alternatív fogadások és az ázsiai hendikepet megtalálhatjátok a Fogadási útmutató táblázatában és leírásában. Persze, ha mondjuk egy kis ligás kosárlabda tipp jön amire csak 700Ft-ot lehet tenni akkor várok hogy változzon az odds vagy a line. és úgy fogadok. Nagy eséllyel azon a tippen kevesebb lesz az átlagtétem de ennek nincs nagy jelentősége. Ha esetleg túl kevés tétet tudtam volna tenni egy tippre akkor megtehetem még kis eltéréssel is. Tehát a tipp mondjuk x2 kétesély akkor az vendég csapatra fogadtam még +0.25 ázsiai hendikeppel is stb. Vagy épp X2 helyett dnb opcióval.(igaz így döntetlen esetén nem nyerek, de ha szükséges a nagyobb átlagtét miatt akkor minimális részt arra is tehetek)

Szóval leegyszerűsítve, megpróbáltam kihozni a 10.00Ft-os tétméretemet ahogy csak lehetett. Igaz nem mindig sikerül de mint látható, így is elég eredményes lett. Persze akinél mondjuk csak 5000Ft az átlagtét, az sokkal könnyebb helyzetben van mert kevesebbet kell trükközni és könnyen összehozza ezt a tétméretet több számlán.

Igen jól látod! Bizony a limitált számlával több munka van, mivel több fogadást kell megtenni. De azért havi pár órás munkával 450.000Ft-t keresni mindenképp megéri! 

Összegzésképpen annyit mondanék, hogy jó tippekkel okosan fogadva jelen állás szerint szép összegeket lehet kivenni szinte minden hónapban a sportfogadásból még limitált számlákkal is! Tehát egy fogadási számla tétméret limitálása még nem az út vége, hiszen rengeteg kiskapu van amelyekkel jó sok pénzt elhozhatunk a fogadóirodáktól! Szerencsére egyre több fogadóiroda áll rendelkezésre, amelyek igaz nem tudják ugyanazt az eredményességet mint a Bet365, vagy az 1x klónok, de mindenképp szép profitot tudunk elérni velük!

 

Blokkolt fogadóirodák elérése VPN segítségével

Blokkolt fogadóirodák elérése VPN segítségével

 

Minden sportfogadó iroda meghatározza azt a területi lefedettséget, amelyen belül működni szeretne/működni tud. Ez azt jelenti, hogy egyes országokban működnek, egyek országokban azonban hiába nyitjuk meg a weboldalukat, egyszerűen nem lehet kiválasztani a saját országunkat a listából. Ezt orvosolni nem lehet, tehát ha az adott oldal nem nyújt regisztrációt magyaroknak, akkor nem lehet használni. Viszont nagyon sok esetben használhatjuk őket, mert engednek regisztrálni, csak nem tudjuk a szokásos módon megnyitni őket. Ez a bejegyzés tehát abban segít, hogy azokat a fogadóirodákat gond nélkül elérjétek, amik engednek magyarokat regisztrálni /fogadni, csak a weboldaluk nem jön be. 

Miért fordulhat elő olyan, hogy használhatják magyarok de mégsem lehet elérni az oldalt?

Ennek két oka lehet: Egyrészt az adott ország döntéshozói blokkolják a külföldi cégek weboldalait, hogy ne érjék el az emberek. ( amik egyébként sokkal jobb kínálattal rendelkeznek, ráadásul az ügyfélszolgálatok is messze jobbak a hazai szintnél) Másik ok amiért nem tudunk megnyitni egy-egy oldalt az lehet banális is, valamilyen technikai beállítás ami miatt a mi ip címünket nem engedik át. Nálam például volt olyan, hogy hiába nyitottam meg az egyik sporfogadó irodát, folyamatosan egy captcha kép jött be, ami elvileg azt szűné ki hogy nem vagyok-e robot (?) de hiába, mert lehetetlen volt kitölteni. Egy kis mérgelődés után azonban megpróbáltam másik ip címről ( bővebben lent ) és gond nélkül ment, tudtam regisztrálni és a mai napig használom.

Úgyhogy bármelyikről is legyen szó, van megoldás, csak kövesd az itt leírtakat! 🙂

Mit kell tenned?

Ha a fenti jelenség előfordulna, és a sportfogadó iroda megnyitásakor üres képernyő jelenne meg, vagy olyan üzenet, hogy blokkolták az elérést vagy nem elérhető, akkor egy úgynevezett VPS megoldással kell megnyitni. 

Ennek a lényege annyi, hogy a böngészés ideje alatt egy másik ország ip címét kapod meg a közvetítő program által, így nem okoz gondot az oldal megnyitása.

A VPN az online adatvédelem alapvető biztonsági eszköze. VPN nélkül mások könnyen lehallgathatják és megtekinthetik az internetes tevékenységeidet. Ebbe beletartoznak a böngészési előzmények, a letöltött fájlok, az online banki adatok és a jelszavak.

Még ennél is rosszabb, hogy az IP-címeden keresztül minden visszakövethető a készülékedig. Az IP-címed felfedi a fizikai helyedet, és ez alapján nyomon követhetnek a valós életben. Olyan, mintha postai levelezőlapokat küldenél a postán – bárki elolvashatja az üzenetet, és megnézheti a nevedet és címedet.

Ha azonban VPN-hez csatlakozol, az internetes tevékenységed titkosítva van, és a valódi IP-címed el van maszkolva. Senki sem láthatja, hogy ki vagy és mit csinálsz, még az internetszolgáltatók, a kormányok és a hackerek sem.

Ebben az esetben a levelezőlap helyett egy rendkívül biztonságos magánüzenetet küldesz, amelyet csak a címzett tud elolvasni. Nincs rajta a feladó címe vagy neve. Ha valaki más megpróbál kémkedni, csak rejtjelezett, zavaros információkat lát.

Gyors összefoglalás: Így működik egy VPN

  1. Elindítasz egy VPN-t, és csatlakozol egy kiszolgálóhoz. Javaslom, hogy egy megbízható szolgáltatást használj.
  2. A VPN titkosítja az internetes adatforgalmadat – senki sem kémkedhet az online tevékenységeid után (például a kormány, hirdetők vagy hackerek).
  3. A rendszer a titkosított adatforgalmat a csatlakoztatott VPN-kiszolgálóra küldi.
  4. Most úgy tűnik, hogy az internetes adatforgalom magától a VPN-kiszolgálótól származik. Lényegében elrejtetted a valódi helyedet, és a VPN-kiszolgáló helyére cserélted. Ez segít elkerülni az online cenzúrát, a felügyeletet és a tűzfalakat saját országodban.

Senki sem fogja tudni, hogy VPN-t használsz. A VPN titkosítási folyamata továbbra is biztonságossá teszi a személyes adatokat, így szabadon és névtelenül használhatod az internetet.

Forrás: https://www.wizcase.com/


Összegezve…

  • A VPN megváltoztatja az IP címed
  • A használatához csak le kell tölteni egy megfelelő alkalmazást és elindítani

Milyen alkalmazásokat javaslunk? 

Elképesztően sok lehetőség van, van számos ingyenes alkalmazás és vannak fizetősek is. Ha hosszú távon kell ilyen megoldást alkalmazni, akkor érdemes lehet egy fizetőset választani ( mindegyiknél van teszt időszak kb úgyhogy érdemes először ezt kérni ) de ha csak pár alkalomra kell, akkor bőven jók lehetnek az ingyenesek is. Mindenki legyen szíves beírni a telefonja alkalmazás áruházába a „VPN” szót és töltse le azt ( vagy azokat ha többet is tesztelni akar ) amelyekről jókat írtak a felhasználók és sok vélemény van. Igazából nagyon nem lehet mellé lőni, egy egyszerű technikai megoldásról van szó és a legtöbb alkalmazás ugyanazt tudja, csak éppen van ami fizetős és va nami nem. De olyan alkalmazások is vannak, amelyeknél csak reklámok jönnek elő bizonyos időnként amiket át lehet ugrani, de egyébként a teljes funkcionalitásuk élvezhető. Úgyhogy megoldás van bőven, érdemes letesztelni párat! 🙂

Számunkra két ingyenes alkalmazás nagyon meggyőző volt..

1. Az egyik az úgynevezett „ProtonVPN” amit kipróbáltunk a cikk megírásakor, ingyenes, és jól működik. Argentinát választottuk ki a listából. Telefonon és gépen is elérhető, további információ: https://protonvpn.com/

2. A másik pedi az úgynevezett „VPN-Super” amely ugyancsak ígéretesnek tűnt, de rengeteg van ami használható.

 

A kiképzés! – Szerencsejátékosból PROFI SPORTFOGADÓ

A kiképzés! – Szerencsejátékosból PROFI SPORTFOGADÓ

Bevezető

Ebben a blogbejegyzésben illetve blogsorozatban egy valós történetet olvashattok egy barátomról, akinek az egyik nyaralásunk alkalmával megígértem, hogy megmutatom milyen is az a bizonyos Profi sportfogadás és hogyan tud több millió forintos tőkét felépíteni, mindezt úgy hogy korábban veszteséges szerencsejátékosként tevékenykedett. 

Aki olvasta A Mi „siker” történetünk című blogbejegyzésünket, az tudja, hogy az én „karrierem” a sportfogadás területén igazából az online pókerrel kezdődött. Ott tanultam meg az alapokat, mint pl. a bankrollmanagement, a variancia, vagy a hosszútáv jelentőségét és ezek segítettek később ahhoz, hogy egy igazán profi és eredményes sportfogadó váljon belőlem. Ez az oka talán annak is, hogy a weboldalunkon úton útfélen találkozhattok ezekkel a kifejezésekkel, mert ezek ismerete és használata nélkül bizony komoly eredményt elérni lehetetlen. /Amikor épp írtam ezt a blogbejegyzést ráakadtam az első és egyetlen pókeres blogbejegyzésemre, amit még nagyon régen írtam! 😀 Lehetséges, hogy majd felteszem ide a későbbiekben, mivel már ott is így kiemelve írtam le a BANKROLLMENEDZSMENT szót! Ebből is láthatjátok, én nem csak mondom, hanem mutatom és csinálom is!/

A kezdetek

Már akkor tudtam, hogy csak úgy lehetek jó valamiben és csak akkor érhetek el kiemelkedő eredményeket, ha képzem magam és elég időt szánok a tanulásra és a fejlődésre, ezért sok pókeres oktató videót néztem, cikket és blogbejegyzést olvastam! Akik régóta követnek azok már milliószor hallották már tőlem, hogy „olvassátok el a cikkeket és blogbejegyzéseket, amiket írtam a weboldalra”! Nem csak mondom, hanem mutatom és csinálom is! Ezért más a BetCrew.Pro mint a hasonló oldalak, mert itt a történet valós tapasztaltokra és valós eredményekre épül, nem pedig nagy szavakra és ígéretekre!

Természetesen a történet főszereplője jelen esetben nem én vagyok, vagy a póker, de mégis kapcsolódik a két történet egymáshoz. Tehát mivel korábban minden blogbejegyzést elolvastam, belefutottam egy két szórakoztatóbb témájúba is mint például egy olyanba, ami arról szólt, hogy online pókeresek kiköltöztek Thaiföldre és a tengerparton koktélt szürcsölgetve pókereztek, „dolgoztak”. Már akkor elképzeltem, hogy én is ezt szeretném csinálni és oda akarok menni, de mivel akkor még kezdő pókeres voltam nem tudtam élni ezzel a lehetőséggel. De tudtam, hogy egyszer én is meg fogom csinálni! Tehát a motiváció adott volt, így kitartó és szorgalmas munkával lépkedtem feljebb a tétméreteken és szinte hónapról hónapra sikerült növelnem a profitomat is. Egy hosszabb kapcsolat miatt az utazás dolgot jegelni kellett, de az álom és a motiváció megmaradt!

Egy idő után éreztem, hogy változik a világ, változik a póker és a játékosok tudása és mindenki kezdett jobban játszani. A régi stratégiák már nem voltak elegendőek, többet kellett tanulni és dolgozni ugyanazért a profitért. Ezért úgy láttam ideje váltani, mivel több lehetőséget és nagyobb potenciált láttam a sportfogadásban annak ellenére, hogy kb. 0 tapasztalattal és tudással kezdtem bele a történetbe. De addig dolgoztam addig tanultam addig képeztem magam, míg sikerült bőven túlszárnyalnom a pókerrel elért profitokat és végül főállású profi sportfogadó lettem! (Persze ez jóval bonyolultabb és nehezebb út volt hiszen itt nem voltak oktatóvideók vagy segédletek mint a pókerben ezért nekem kellett kitaposnom az utat amin most már a követőink is járnak, de mint mondtam ez a blogsorozat igazából nem rólam szól, ezért térjünk át inkább „Mr. Chang” történetére!

A siker édes íze

Több barátom élt és dolgozott Írországban, akik rendszeresen utaztak legtöbb esetben pont Thaiföldre. Majd egyszer úgy alakult, hogy már nem volt komoly kapcsolatom és én is csatlakoztam hozzájuk egy ilyen „álomútra”. Sosem felejtem el mikor a történet főszereplője (Nevezzük Mr. Chang-nak ami egy közkedvelt Thai sörmárka neve) leszállás után még a repülőn, eléggé illuminált állapotban hangosan kiabálta nekem 10 centiméterről: Ez lesz életed legjobb nyaralásaaa!!! Ééés igaza is lett természetesen! Igaz akkor még csak pár hétig voltunk, de amikor hazaérkeztem megfogadtam, hogy amint megnyerem a következő nyaralás árát, azonnal lefoglalom a repülőjegyet Phuketre! Bő egy hónap alatt 6000€ profitot értem el! Mission completed! (Küldetés teljesítve!) Azóta elvi kérdés, hogy a nyaralás árát kizárólag fogadással nyerjem meg! Mint mondtam, én nem csak mondom, hanem mutatom és csinálom is!

Második alkalommal én és Mr. Chang már tovább maradtunk, mint a többiek, majdnem 3 hónapot. Ekkor ajánlottam fel neki, hogy megtanítom hogyan is kell profi módon fogadni, és hogyan kell pénzt keresni úgy, hogy közben lógatja a lábát a medence szélén, miközben egy jó hideg Chang sört reggelizik! Csak egy telefon kell és internet, és az egész világ az irodánk lehet!

Vágjunk bele!

Akkor tehát vágjuk is bele és nézzük meg hogy honnan, hová sikerült eljutni Mr. Changnak a segítségemmel. Innentől már inkább a szakmai rész lesz előnyben, de ha tudok beleszövök pár érdekes vagy épp vicces történést a sztoriba.

Mr. Chang számára nem volt ismeretlen terület a sportfogadás hiszen az elmúlt évek alatt tekintélyes összeget hagyott a fogadóirodáknál akárcsak a legtöbb „hobbi” sportfogadó. A legtöbb ember számára a sportfogadás egy nagyon drága hobbi, hiszen a veszteséges fogadók többségében az izgalomért, a gyors és nagy pénz reményéért fogad újra és újra függetlenül attól, hogy mindezt nagyon drágán vásárolják meg. A fogadóirodák is így gondolják, hogy ők a játékot és az élvezetet biztosítják nem pedig azt, hogy valaki rendszeresen pénzt vigyen el tőlük. És mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák, sokszor kevésbé legális vagy erkölcsös módon. Őket csakis a profit érdekli!

Hát én ezt kicsit másképp gondolom!!! Nem szép dolog elvenni a mások pénzét, ráadásul úgy, hogy közben jó pár embert nyomorba döntenek a függőségük miatt! Volt egy eset amikor engem is megvágott az egyik legismertebb zöld-sárga fogadóiroda. Az élő fogadásnál volt egy technikai hibájuk a weboldalon, aminek köszönhetően lett pár nyertes fogadásom, majd néhány órával később eltűnt a nyeremény a számlámról, illetve nem csak az, hanem még a tőkém egy jó része is. Rákérdeztem, majd a TC-re hivatkozva azt mondták, hogy hiába volt nyertes a fogadás igazából vesztes volt… Én meg pont azért fogadtam többször, mert sok gól született és kiderült, hogy egy sem volt! 1500€ körüli összeget vettek el így tőlem úgy, hogy a megnyert pénzt nem is számolom. Majd 50€ bonusszal akarták orvosolni a dolgot. Mondtam, hogy tartsák meg, de megfogadtam, hogy ezt sokszorosan fogom visszavenni! Ez meg is történt, de nem csak én, hanem minden követőm és tanítványom megtette ugyanezt! Talán ismerős mindenkinek a Robin Hood sztori amikor a gazdagok elveszik a szegények pénzét, majd jön a csóka lenyilaz mindenkit és visszaadja a pénzt az embereknek. Na valami ilyen történik nálunk is, és ez nem mese!

Tehát a cél az volt, hogy megtanítsuk Mr. Changot egy profi szemléletmódra és stratégiára, leszoktassuk a szerencsejátékos gondolkodásmódról és visszaszerezzük a korábbi veszteségeket, majd fordítsuk profitba azt és építsünk fel egy nagyon komoly bankrollt.

Kihívások

Őszintén megvallva ez nem is olyan könnyű feladat, mint azt az ember gondolná. De ez nem is konkrétan Mr. Chang hibája hiszen a legtöbb ember úgy van kódolva, hogy a saját feje után menjen, és bizony szinte mindenki azt mondja: De hát én mindent úgy csináltam ahogy le van írva!! Aztán meg persze kiderül, hogy mégsem… Hányszor de hányszor eljátszottuk már ezt mindenkivel! De gyakorlat teszi a mestert!

Sokan azt gondolnák, mivel barátomról van szó neki olyan extra trükköket vagy fortélyokat mondok és mutatok, amivel sokkal eredményesebb lesz. Nem, nem! Az első kérésem az volt, hogy olvassa el a blogot és az összes stratégiai cikket, azaz kb. mindent, ami az oldalon van! A második kérésem pedig az volt, hogy ezt ismételje meg újra! Akik már több hónapja vagy több éve követnek minket, azoknak ez eléggé ismerős lehet! Emlékeztek, hogy tőletek is ugyanezt kértem?! 😀 Na és még hányszor küldtük ki ugyanezt a push üzenetben vagy írtuk ki blog bejegyzésbe? Nem csak mondom, hanem mutatom és csinálom is! Nincs semmi varázslat, csak egy hatékony stratégia van és szabályok, mindez minőségi tippekkel ötvözve!

Első az elmélet, majd jöhet a gyakorlat!

Tehát első az elmélet utána jöhet a gyakorlat! Miután feltettem pár trükkös kérdést és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elolvasta a kért infókat, jöhetett a megfelelő technikai feltételek biztosítása. Ne aggódjatok, ti is megfogjátok kapni a trükkös kérdés sorokat, ugyanis már egy kvíz formájában el is készítettük! Persze előnyős és hatékonyabb, ha valakivel személyesen foglalkoznak, de mindenki ugyanazt az utat járja végig! Egy dolog különbözik, hogy ki melyik részénél kezd bele, ugyanis a sportfogadásnál nem egy egyenes út vezet a csúcsra! Vannak hullámvölgyek és hegymenetek, és bizony az igazi reális profit csak hosszú távon mutatkozik meg! Aki gyengébb időszakban kezd annak értelem szerűen nehezebb és több lehetőség van hibázni vagy eltérni a stratégiától, ezért kell mindent szigorúan betartani és a célra fókuszálni.

Vége az első résznek!  A folytatáshoz kattints ide: Link

Mit jelent, ha a tippeknél változnak az oddsok és a lineok?

Mit jelent, ha a tippeknél változnak az oddsok és a lineok?

 

Mit jelent az számunkra, ha változnak az oddsok és a lineok a tippeknél?

Az odds tulajdonképpen egy nyeremény szorzó egy adott (sport)esemény kimenetelére, ami megmutatja számunkra, hogy egy adott téttel mennyit nyerhetünk. Pl.: 1.95-ös odds változik 1.875-re. (Ennyi információ az oddsról bőven elég, hogy megértsétek a cikk lényegét) A line kifejezés pedig vonatkozhat ponthatárra (Pl kosárlabdánál 125,5 pont felett/alatt módosul) vagy épp hendikepnél -0,5-ről változhat pl -0.75-re. Góloknál pl 2,25 gól felett helyett 2,5 gól felettre.

Ha valaki minőségi tippeket fogad, amelyekben nagy érték van az azt fogja tapasztalni, hogy a tippben szereplő odds vagy line idővel gyengül. Ha valaki pedig rendszeresen az ellenkezőjét tapasztalja, azaz, hogy az odds/line erősödik, vagy épp nem észlel változást, biztos lehet abban, hogy sok profitot nem fog elérni azokkal a tippekkel vagy többnyire veszteséget termel. Tehát akkor fogadunk jól, ha a fogadásaink a meccs kezdéskori „záró odds/line” felett vannak. (Mínuszos hendikep esetén akkor fogadunk jól, ha a záró hendikep magasabb, pluszos hendikep esetén pedig, ha a záró hendikep alacsonyabb) Minél gyorsabban fogadunk és minél jobb a fogadott odds/line a záró odds/line-nál annál nagyobb profitot fogunk hozni a jövőben.

Persze ideig-óráig előfordulhat egy-egy elemzőnél, hogy stabilak maradnak az oddsok, de hosszú távon (és mint tudjuk a sportfogadás hosszú távról szól) az iroda elkezdi korrigálni az oddsokat lineokat mivel látja, hogy nagy érték van a tippekben és nem fogja hagyni, hogy ilyen lyukak legyenek a rendszerben ezért korrigálni fog. Tehát aki olyan tippeket szeretne fogadni, amelyekben nagy érték van és nagy profitot lehet elérni hosszú távon, az ezzel a változással bizony találkozni fog. Tény, hogy emiatt nem ugyanazt a profitot érjük el, mint az elemző, de még így is bőven a sokszorosát érjük el annak, mintha olyan tippeket fogadnánk hosszú távon, ahol nem változnak az oddsok.

Minél kisebb fogadási piacról beszélünk annál gyorsabb az oddsok és a lineok mozgása, de ez azt is jelenti egyúttal, hogy jóval nagyobb érték van a tippekben ezért kisebb odds és line változással is fogadhatóak, hiszen még úgy is jó profitot érünk el.

TOP Ligáknál..

A top ligáknál az odds mozgás legtöbb esetben minimális, mivel az irodák a rendelkezésre álló millió információból nagyon pontosan be tudják lőni az esélyeket, és ebből következik, hogy emiatt nagyon nehéz megverni az irodákat ezen a szinten. Persze a legjobb tippadók erre is képesek, de a nagy ligás tippadók követéséhez komolyabb szakmai felkészültség kell a fogadók részéről is, hiszen ezeknél a „nagy ligás” tippadóknál kisebb profit érhető el jóval nagyobb variancia, illetve profit ingadozás mellett. Persze ennek is megvannak az előnyei hiszen jóval nagyobb tétekkel lehet fogadni, illetve jóval több idő áll a rendelkezésre a fogadáshoz, mivel az oddsok lassabban változnak. A nagy ligás/piacos tippeket Bróker irodában célszerű fogadni, hiszen ott kapjuk a legjobb oddsot! Illetve aki csak kis ligás/piacos tippeket fogad, annak mindenképp javasolt követni kiegészítés képpen nagy ligás tippeket is, hiszen akkor jóval később fogják korlátozni a tétméretét, ezáltal sokkal több profit nyerhető el az Európai típusú irodáktól, mint pl. a Bet365, 22bet, Tippmixpro, Vegas.

Attól, hogy valaki top ligára fogad nem azt jelenti, hogy nagy az adott fogadási piac, hiszen pl. lehetőség van fogadni a bedobások számára vagy lesekre stb. Barcelona meccseken is, de az már kis piacos fogadás és sokkal gyorsabban változik az odds mint pl ha gólokra vagy győzelemre fogadnánk. Természetesen az is igaz, hogy minél kisebb ligára fogadunk annál kisebbek a fogadási piacok is.

Összegezve

  • Az odds és a line gyengülése azt jelzi, hogy minőségi tippet fogadunk!
  • Bármilyen tippadó csoportról, elemzőről, vagy tippről is beszéljünk mindig törekedj arra, hogy minél gyorsabban fogadd meg a tippet, hiszen a fogadási opciók minőségi tippeknél idővel romlanak. Minél lassabban, illetve később fogadsz meg egy tippet, annál kisebb profitot hoz. Tehát „Az idő pénz!”
  • Minél kisebb ligára/piacra fogadunk annál nagyobb eltéréssel lehet megtenni a tippet! Törekedjünk arra, hogy az ajánlott odds körül fogadjunk és inkább a line-on változtassunk kicsit minthogy túl nagy odds különbséggel fogadjunk! Például: Győr nyer -0,25 Ázsiai hendikeppel 1.9 oddsal. Az odds lecsökken 1.675-re akkor célszerűbb megfogadni a tippet -0,5 Ázsiai hendikeppel az ajánlott oddshoz hasonlóan, vagy kosárlabdánál +5 helyett +2 hendikeppel, illetve ponthatárnál 125,5 felett helyett, 128,5 felett. Minél magasabb oddsról beszélünk annál nagyobb eltérés fér bele. Pl. 4,5 helyett 4.0 stb.
  • A különböző fogadóirodák különböző oddsokat kínálnak ugyanarra a fogadásra ezért nagyon fontos, hogy mindig annál az irodánál fogadj, amit javaslunk.

 

A MI „siker” történetünk!

A MI „siker” történetünk!

“Először profi sportfogadó lettem, majd megtanítottam másokat is nyerni!”

 

A legfontosabb, amit tudni kell rólam, hogy utálom a szerencsejátékot! Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért képesek az emberek úgy százezreket vagy milliókat elveszíteni egy olyan játékban, ahol pontosan tudják, hogy az esélyek nem nekik kedveznek. Azaz a sors kegyeire bízzák magukat és reménykednek abban, hogy épp az a nap lesz az ő szerencsenapjuk. Majd miután egyszer véletlenül nyertek, újra és újra játszanak, remélve, hogy még több pénz üti a markukat!

Pedig ez csak egyszerű matek… Ha egy játékban te vagy az esélytelenebb akkor 100% hogy hosszú távon veszíteni fogsz! De a többség hiába veszít, vagy hiába nyer, nem hagyja abba, mert vagy vissza akarja nyerni a veszteséget, vagy mohó lesz és még többet akar nyerni. Ebből viszont az következik, hogy biztosan óriási veszteség lesz ebből a tevékenységből.

Én magam, talán két alkalommal áldoztam pénzt erre az elég drága hobbira. Egyszer gyerekkoromban, a helyi kocsmában volt egy nyerőgép automata, amibe testvéremmel bedobtunk egy, vagy két 20Ft-ost, és habár nem tudtuk hogyan működik, mégis nyertünk. A pontos összegre már nem emlékszem, de esélyes, hogy azon kevés emberek egyike vagyok, aki profitot tudott elérni ezzel a hülyeséggel, hiszen azóta sem játszottam hasonlót, azaz sikerült profittal zárnom! Amikor pedig pár éve Makaón jártunk a Venetian casinoban, nem volt lehetőség pókerezni, ezért hogy meglegyen a feeling, beültünk valami online rulett asztalhoz, kizárólag szórakozás céljából. Miután kiválasztottuk a számokat, épp elemeztem a barátomnak, hogy kezdésnél biztos befogja adni, hogy aztán lendületesen beletoljunk a játékba nagy összegeket. Persze igazam lett és az egyik számot sikerült eltalálni! Majd rövidesen ki is szálltam, hiszen tudtam, hogy az esélyek nem nekem kedveznek, így csak azt érhetem el, hogy a nyereményt és még talán többet visszaadom a casinonak. Azóta sem játszottam egyiket sem, hiszen pontosan tudom, hogy a szerencse nem tart örökké és ennek a tevékenységnek hosszú távon csak egy vége lehet: A bukás!

Sportfogadó karrierem igazából az online pókerrel kezdődött még 2009 környékén, ahol megtanultam néhány nagyon fontos szabályt, amely a sportfogadásban és a pókerben is alapvető fontosságú. Ezen szabályok egyike pl. a BANKROLLMANAGEMENT, azaz a megfelelő tétkezelési stratégia.

Először természetesen a pókert is szerencsejátéknak tartottam, hiszen teljesen véletlenszerű, hogy milyen kártyákat kapunk, tehát úgy gondoltam a szerencse dönti el mikor nyerünk és mikor veszítünk. Annak ellenére megingathatatlan voltam ezzel kapcsolatban, hogy a testvérem már pár éve nagyon komoly eredményekkel büszkélkedett ezen a területen. Majd egyik karácsonyra kaptam egy pókeres könyvet, ahol leírták, hogy miként lehetsz tudatos, illetve nyerő pókerjátékos. Ezután megvilágosodtam és rájöttem, hogy a póker megfelelő tudással és stratégiával bizony komoly bevételforrás lehet. Habár rövid távon van szerepe a szerencsének, de hosszú távon bizony már a tudás dominál. Ekkor döntöttem el, hogy ezen a területen fogok tevékenykedni.

A kemény munka sokszorosan megtérült!

Igaz nem lett belőlem világhírű pókerjátékos, de úgy gondolom, hogy olyan pénzeket nyertem akkoriban, amikkel az emberek többsége biztosan elégedett lett volna. Így 2-3 évig főállásban pókereztem. De ne gondoljátok azt, hogy ez egy könnyű tevékenység, hiszen az eredmények mögött sok-sok óra tanulás volt, ami komoly mennyiségű munkaórával párosult. Itt a játék már nem játék, hiszen ez már 100% munka. Persze ez a munka egyik élvezetesebb formája.

Majd egy idő után próbáltam profitábilisabb tevékenységet keresni, mivel a pókeres mezőny folyamatosan erősödött, a póker termek deal-jei gyengültek, és láthatóan több munkára volt szükség ugyanakkora órabér eléréséhez. Akkoriban volt egy ewallet promóció, ahol a különböző online pókertermekbe és fogadóirodákba beutalt pénzösszeg után lehetett kapni 1-2%-os pénzvisszatérítést. Azaz minél többet utalgattál ki be, annál nagyobb cashbacket kaptál, ami havi 1-2000€ körül is lehetett. Egy probléma volt, hogy csak akkor utalhattál ki, ha pókerben megforgattad az összeget, ami sok-sok óra játékot jelentett. így került képbe a sportfogadás, hiszen ott jóval gyorsabban, jóval nagyobb pénzösszegeket lehetett megforgatni. Tehát számomra elég volt, ha minden hónapban 0-ra kihozom a profitot, mivel már maga a cashback könnyedén felugrott pár ezer Euróra.

Szerencse? - TUDÁS!

A legprofibbaktól tanultam!

Már akkor tudtam, ahhoz hogy ne veszítsek, hasonlóan a pókerhez, tudatos stratégiára van szükség, de ez mellé szakértők tippjei is kellettek. Majd elkezdtem keresni olyan fizetős tipp szolgáltatókat, amelyekkel legalább 0-ás hónapokat tudok hozni. Természetesen sokszor én is megfizettem a tanulópénzt, hiszen mindenki tudja, hogy az ilyen szolgáltatások 95%-a átverés vagy épp a hozzánemértés miatt csak veszteséget hoz. Majd rengeteg munka, elemzés, jó és rossz tapasztalat után elértem egy olyan szintre, hogy a tippekkel nagyobb profitot tudtam hozni, mint cashback-el. Illetve ez a cashback dolog kezdett kevésbé hatékony lenni, mert az irodák már nem annyira engedték az aktív ki és be utalgatást, így ezt a pénzszerzési módot el kellett engedjem. Igaz ez nem volt nehéz hiszen sokkal jobb eredményeket sikerült hozni a tudatos sportfogadással.

Persze mint kiderült a fogadóirodák bizony nem nagyon szeretik a profi és eredményes sportfogadókat, ezért próbáltak megállítani és megtettek annak érdekében mindent, hogy ne tudjak náluk fogadni. Próbálkozni lehet szokták mondani, de az akadályok még inkább arra sarkalltak, hogy megtaláljam a kiskapukat és mostanra már nem csak miattam kell aggódjanak az irodák, hanem az előfizetőinktől is hiszen ők(TE) azt másolják, amit én csinálok! Sajnálni azért nem kell őket, hiszen ők mindig a profit érdekében cselekszenek, igaz sokszor eléggé undorító módon…

Csak a (profi!) sportfogadás!

Visszatérve a történethez, innentől már csak a sportfogadással foglalkoztam, rengeteg időt energiát és pénzt beleölve. Majd folyamatosan kiépítettem egy olyan fogadási rendszert, amellyel rendszeres és magas profitot lehetett elérni. Maga az út, amíg profi sportfogadóvá váltam nem volt egyszerű, hiszen okkal van az, hogy az emberek többsége nem tud eredményes lenni ezen a területen. De, mint mindenben, itt is igaz, hogy valóban jó csak akkor lesz valaki, ha tesz is érte! Valószínű amúgy, hogy a pókeres előélet nélkül nem értem volna el ezeket az eredményeket, mivel ott megtanultam azokat az alapokat, amelyek biztosították a sikerhez vezető utat.

Egy idő után, egyre több barát, ismerős és ismeretlen kért meg arra, hogy segítsek nekik és mutassam meg mit, hol és hogyan kell fogadni ahhoz, hogy nyereséges legyen. Az elején több sportfogadó csoportban benne voltam a Facebookon, ahol mindig csak azt olvastam, hogy folyamat veszít mindenki. Már úgy tették ki a tippeket, hogy itt a mai bukó szelvény… Ekkor jött az ötlet, hogy nem tartom meg magamnak azt a tudást, amit az évek alatt összeszedtem! Pontosan tudtam, hogy hogyan néz ki egy jó szolgáltatás, hogyan lehet eredményes és sikeres, és mivel profi sportfogadó vagyok, ezért a saját elvárásaimnak megfelelően építettem fel az egész vállalkozást.

Millióan próbálkoznak hasonló dologgal, és az összes közösségi médiából dőlnek a tippadók vagy a tippadó csoportok, hiszen tippet adni mindenki tud… Egy dolog viszont hiányzik ezeknél, ami nálam megvan! A know-how, azaz maga a tudás, ami képessé tesz arra, hogy rendszeresen profitot érjek el és ezt ráadásul meg tudom tanítani másoknak is.

Mindennek tudatában biztos voltam benne, hogy rövid időn belül az én vállalkozásom lesz a legeredményesebb ezen a területen Magyarországon.

"Arcok" az írások mögött

…Elkezdődhetett a kemény munka!

Az első szolgáltatásomnál, már az indulástól hónapról-hónapra növekedett az elégedett előfizetők száma, és jópáran óriási összegeket építettek fel nekem köszönhetően. Persze ez azért rengeteg munkával is járt, hiszen mindenki szeretett volna egy „darabot belőlem” és mindenkinek volt egy két kérdése felém, ami már odáig fajult, hogy a munkaidőm reggeltől estig tartott a hét minden napján. Emiatt szükség volt arra, hogy elkészítsek egy fogadási útmutatót annak érdekében, hogy minél könnyebben tudják követni a szolgáltatást. Elkészült rengeteg cikk és blogbejegyzés is, amelyek mind segítenek abban, hogy jobb eredményeket érjetek el. Tehát a kommunikáció átalakult és a blogbejegyzéseken keresztül írom meg a legfontosabb dolgokat, ami hozzásegíti a követőimet ahhoz hogy ők is sikeres sportfogadóvá váljanak!

Fogadj TE is úgy, mint a Profik!

Tehát a BetCrew Pro-nál nem arról van szó, hogy csak random tippeket küldünk! Megmutatom és megtanítom hogyan működik a profi sportfogadás, amelyhez biztosítom a világ legjobb tippadóinak tippjeit! A TE dolgod csak annyi, hogy felejts el mindent amit korábban a sportfogadásról tudtál és egyszerűen csak másolj engem, kövesd a stratégiai útmutatómat és építs fel több millió Forintos bankrollt a legprofibb sportelemzők tippjeivel!

A kérdés már csak az, hogy képes vagy e betartani a szabályokat és azt csinálni amit mondok!? Itt az ideje hogy változtass és fejlődj, mint ahogy azt korábban én is megtettem!